„Látszatra érdektelen, csúnya kisember, ám amikor beszélni, mozogni kezd, szemében lézersugár gyullad ki…” Jerry Schatzberg filmrendező mondta mindezt, ő volt a direktora az 1971-es Pánik a Tű parkban című mozinak. Annak a filmnek, amelyben egy bizonyos Al Pacino játszotta a férfi főszerepét. Igen, az ember, akinek szemében lézersugár gyullad ki.

A húszas évei végén járó, Bronxban született és Szicíliából kivándorolt család gyermeke, Salvatore és Rose fia, akkor már különleges tehetségnek számított a színházi életben. Olyannyira, hogy már bezsebelt egy rangos elismerést is – ám még sem ismerte őt a nagyközönség. Alfredo James Pacino 1940. április 25-én született, ma 83 éve. Ő minden idők egyik legjobb filmszínésze. Óriási rajongótábora, megszámlálhatatlan zseniális alakítása és magának való életútja jelent újra és újra témát a különböző lapokban. Rendszeresen próbáltak rajta fogást találni a lesifotósok, megpróbálták intim pillanatokban lekapni, botrányok közben rajtakapni – ám ez gyakorlatilag soha nem sikerült. Al Pacino Hollywood örök agglegénye.

Tökéletesen alakította Michael Corleone szerepét.

Általában rövid, heves, szenvedélyes kapcsolatok jellemezték a nőkhöz való viszonyát. Őrizte a szabadságát, a saját világát és a saját szabályrendszerét. Csupán egy Beverly D’Angelo nevű, csinos, tűzrőlpattant színésznő volt az, aki hosszabb ideig maga mellett tudhatta a zseniális színészt. A kilencvenes évek végétől kezdve éltek együtt, mondani sem kell, viharos kapcsolatban és a gyönyörű Beverly 2001 januárjában ikreket szült imádott párjának. Aztán a viharok nem csillapodtak és válás, zajos szakítás lett a történet vége.

Ennyit Al Pacino magánéletéről. Maradjunk inkább a művészeténél, mert erről nem egy cikket, hanem nagyjából öt, de lehet, hogy tíz életrajzi könyvet is tele lehetne írni. Alfredo James-t a nagyszülei nevelték az apja és az anyja válása után. Fiatalon lefoglalta magát a filmekkel, merthogy kedvenc időtöltése a moziba járás volt. És ahogy nézte a filmkockákat, úgy tette magáévá a szereplők mondatait, gesztusait, arcjátékát, viselkedését. Aztán megpróbálta leutánozni azt, amit látott. Nem csoda, hogy pillanatok alatt az iskolai színjátszó kör központi figurája lett. Tizenhárom évesen már Csehov Sirályát játszotta, de úgy, olyan átéléssel, hogy rosszul lett a színpadon. Később így emlékezett: „Az előadás után valaki odajött anyámhoz, s azt mondta neki, hölgyem, itt az új Brando. Mire én, de ki az a Brando…?” Aztán évek múltán már tudta, hogy ki az a Marlon Brando…

A Sebhelyesarcúban.

Szólhatna ez a fejezet csak a Keresztapáról. A filmtörténelem egyik legjobb mozijáról, amely Al Pacino miatt is lett annyira tökéletes. Ezért is hihetetlen, még ennyi esztendő múltán is, hogy Francis Ford Coppolának, a rendezőnek úgy kellett bekönyörögnie, berimánkodnia, vagy inkább bekövetelnie a filmbe az akkor még ismeretlen olaszt. A stúdió vezetői ugyanis parancsba adták, hogy legyen egy ismert, férfiasabb, daliásabb, magasabb színész, Michael Corleone szerepére. Így került szóba Robert Redford, Jack Nicholson, Warren Beatty és Ryan O’ Neal. A stúdió vezetőit egyszerűen idegesítette, hogy Al Pacino alacsony és a játékstílusát sem szerették. A nyers felvételeket látva a rendező Coppolán kívül mindenki azt mondta, ki kell rúgni, mert nem idevaló.

A Corleonéból származó olasz színészpalántát. Merthogy a szicíliai település nagyon is létezik, és hát Al Pacinónak gyaníthatóan a lelkét simogatta a várható hírnév mellett, hogy arról a településről származik, amely nagyon is fontos szerepet kap a filmben, mi több, a nevét is viselheti. Coppola ragaszkodott hozzá, az olasz-amerikai fiúhoz, aki szerinte „majd hitelesen bandukol a szicíliai tájban…” Láthattuk a végeredményt. Al Pacinót Oscar-díjra jelölték, ám meglepetésre nem a főszereplő, hanem mellékszereplő kategóriában, erre a választásra aztán már tüntetőleg nem is ment el.

Szólhatna ez a fejezet csak a Keresztapáról. Csakhogy Al Pacino munkássága sokrétűbb, sokszínűbb, és teljesebb ennél. Filmklasszikusok fűződnek a nevéhez, mint például Tony Montana, meglehetősen vad karaktere, a Sebhelyesarcúban. Erre a szerepre tudatosan készült Al Pacino, olyannyira, hogy többször elment moziba, hogy megnézze Howard Hawsk 1932-es eredeti Sebhelyesarcúját. Óriási hatással volt rá, és onnantól kezdve folyamatosan győzködte producer barátját, hogy csinálják meg ezt a filmet újra. Brian de Palma tökéletes mozit készített belőle. Ezt írták a filmről: „Erőszak, rikító színek és drámai szinti-effektek, minden mennyiségben…” És persze ott van az Egy asszony illata 1992-ből. A szerep, amely végre, valahára meghozta a színésznek az Oscar-díjat. A nyugalmazott, megvakult alezredest majdnem Jack Nicholson játszotta el, ám végül Al Pacino kapta meg a lehetőséget, és élt vele.

Az Ördög ügyvédjében Keanu Reeves oldalán.

És ott volt Az ördög ügyvédjéről. John Milton félelmetes figurája, a film, amelyben Al Pacino maga az ördög. Ebben a moziban minden benne van az élet ígéretéről, a csábításról, az elcsábulásról, a pénz és hírnév utáni hajszáról. Minden benne van, ami megbolondítja, megőrjíti, megvadítja az embert. Al Pacino John Miltonja a mai napig tanít és nevel bennünket. S ha már ördögöt is játszott ez a zseni, akkor mi bízzunk benne, hogy az angyalok még sokáig vigyáznak rá idelent…

Boldog születésnapot, Al Pacino!

Előző cikkŐ VOLT A SPORT LEGENDÁS NAGYKÖVETE: 2 ÉVE HUNYT EL MONSPART SAROLTA
Következő cikkA MÉLYSÉG SZÍNMŰVÉSZE: MA NYOLCVAN ESZTENDŐS BÁLINT ANDRÁS