CSENDES ÖBÖLBE ÉRT A VIHARVERT HAJÓS: KÉT ÉVE HUNYT EL BÁLINT GAZDA

Talán ez a titok. A hosszú élet titka. A megtalált harmónia. Tízemeletes panelház magasságú hullámokon, és háborgó mélység fölött áthajózva kikötni egy csendes öbölben. S ott, az élet mintha csak kárpótolná a viharvert hajóst, minden széppel és jóval megajándékozza.

Hosszú út volt ez, több mint száz évig tartott. Gabriel Gárcía Márquez kultikus regénye, a Száz év magány 1967-ben jelent meg. Bálint György akkor 48 esztendős volt. Ha ismerte volna őt a Nobel-díjas kolumbiai író, ha ismerte volna az életét, talán azt is papírra veti, akárcsak José Arcadio Buendía történetét. Mert Bálint György megjárta a hadak útját, szó szerint és átvitt értelemben is. Már szépkorúként egyszer ezt nyilatkozta: „A környezet ápolása a legcsodálatosabb foglalkozás, amit egy ember kívánhat magának az életben…” Akkoriban már tökéletes harmóniában élt önmagával, s a körülötte lévő világgal. Nem volt ez mindig így. Átélni, átvészelni, sőt, igazából megélni a XX. századot, a történelem talán legsűrűbb, legzaklatottabb, legellentmondásosabb, legtragikusabb és egyben legizgalmasabb időszakát, már önmagában embert próbáló feladat volt.

Már a kezdés is misztikusra, regényesre sikeredett, merthogy az 1919. július 28-án, Gyöngyösön született Bálint Györgyöt nem az vér szerinti édesapja nevelte. És ezt csak később, jóval később tudta meg. Bár Braun Izidort igazi édesapjaként szerette és tisztelte, és ezen a tényen az sem változtatott, amikor megtudta, hogy egykoron egy bizonyos Kubinyi Arisztrid nevű délceg huszárfőhadnagy került az ő otthonukba, a családja elszállásolta a katonát, és ennek bizony komoly következményei lettek. Merthogy Bálint György édesanyja meglehetősen csinos, feltűnően csinos asszony volt, karcsú alakkal, lángvörös hajjal, igéző tekintettel. S mellette az apja bizony betegeskedett, és így történhetett, hogy a rövid kaland egy egészséges fiúgyermeket eredményezett. De Braun Izidor nem lelkizett, segítette, támogatta a nevelt fiát. Braun Izidor egyébként Gyöngyöshalászon és Halmajon a birtokán gazdálkodott, szeszfőzdét és kertészetet üzemeltetett és művelt. A nevelt fia mindössze négyéves volt, amikor először kivitte magával a földekre, és talán éppen ott, a természet lágy ölén érezhette először, hogy ez az ő világa. És amikor még egy pónifogatot is kapott hatévesen, talán már pontosan tudta, hogy a fák, a bokrok, a fű, a virág, a madarak és az állatok közelsége jelenti számára az igazi paradicsomot.

Az igazi harmóniát. Hogyan is gondolhatta volna, hogy ez a megtalált harmónia egyszer csak szertefoszlik és tovaszáll. S helyébe a rémület, a félelem, a menekülés és a halál közelsége költözik. Hogy is mondta egyszer: „Nálunk fontos volt, hogy kis jótetteket hajtsunk végre. Azt kell mondanom, hogy az életemnek ez az első tizennyolc-húsz éve az, ami nyugodt, békés, kiegyensúlyozott körülmények között zajlott le…” Bálint Györgyöt, aki gazdálkodó hagyományokkal rendelkező, középosztálybeli zsidó családba született, s akinek a nevelőapja több nyelven is beszélt, már fiatal korától kezdve a mezőgazdaság szeretetére és annak megismerésére ösztökélték. Két nővére, Bözsi és Lili 10 és 14 évvel volt idősebb nála. Gyöngyösön végezte az általános iskolát, majd 1937-ben érettségizett, a Koháry István Állami Főgimnáziumban, miközben a sportot sem hanyagolta el, ifjú legényként versenyszerűen lovagolt, majd inkább az elméleti oktatásra fektette a hangsúlyt és 1941-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián.

Ekkor történt, hogy apja súlyos betegsége miatt haza kellett költöznie, és átvette a birtok vezetését, immár családfenntartóként. De az idill csak átszállójegyet vett, merthogy 1942-ben az akkor 23 éves fiatalember megkapta a katonai behívóját. Mehetett munkaszolgálatra Erdélybe, aztán az Ojtozi szoroshoz került, majd a nyugati határnál dolgoztatták 1944 karácsonyáig, amikor is felzsuppolták, fellökték a Mauthausenbe induló vagonok egyikébe. Onnan pedig tovább, a Gunskircheni megsemmisítő táborba. Többször volt közvetlen életveszélyben, tífuszos lett, de túlélte a holokausztot. Néhány társával megszökött a lágerből, az amerikaiak egy nappal később felszabadították a tábort.

Bálint György 42 kilósan egy apácák által működtetett szanatóriumba került, ahol egy Annunziata nevű nővérhez fűződő kapcsolata miatt áttért a katolikus hitre. Túlélte a háborút, akárcsak az egyik nővére, ám több családtagja már nem jöhetett onnan haza. Ő viszont némileg felépülve, megjelent a gyöngyöshalmai családi birtokon, amelyet üresen, kifosztva talált. Megpróbált új életet kezdeni, erőt gyűjteni, de a történelem ott és akkor sem hagyta, hogy lélegzethez jusson, 1948 őszén 24 órát adtak neki, hogy elhagyja a saját otthonát, önként kellett felajánlania az államnak a birtokot. Így írt erről később: „Hét éven belül két szélsőséges hatalmi rendszer tett földönfutóvá, először ugye a nyilasrendszer, másodszor pedig a Rákosi-rendszer…” S hogy mindezt hogyan élte túl? Úgy, hogy folyton előre és csak előre nézett. Kuláknak titulálták és megannyi munkahelyről küldték el, hiába volt képzett, tanult szakember, csak kereste a helyét. Még elvállalta azt is, hogy mások kertjét ápolja, aztán 1953 tavaszán a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa lett és ott végre hagyták dolgozni, hagyták alkotni, hagyták, hogy újra eggyé váljon a természettel. Onnantól kezdve építette fel újra önmagát, és találta meg a helyét a világban. Már szakkönyveket írt, népszerű folyóiratokat szerkesztett, és amikor 1981-ben nyugdíjba vonult, hívták a televízióba, az akkor induló Ablak cím műsorba, ahol már Bálint gazdaként egyre népszerűbbé vált, a közönség kedvencévé.

Bálint György négyszer házasodott, az első feleségét kétszer is elvette, tőle született János nevű fia. Aztán amikor a második asszony elhunyt, még 79 esztendősen is volt annyi energia és életerő benne, hogy újra megnősüljön. Fia és unokája is kertészmérnöki diplomával büszkélkedhet, folytatva a különleges családi életutat. Bálint gazda több mint száz évet élt, az arcán folyamatosan derű, valami megmagyarázhatatlan derű látszott. Jó volt hallgatni és ránézni, és nem sokkal a halála előtt azt mondta: „Ha visszatekintek az életemre, nagyon sok mindenhez hűtlen lettem, de a szakmámhoz sohasem. És ennek örülök.”

Bálint György napra pontosan két éve hunyt el. Nem sokkal a százegyedik születésnapja előtt. Nyugodjon békében!