A Sugar baby love volt az első. A The Rubettes nyomta megállás nélkül ezt a gigaslágert és a dal szerencsére áttörve, szinte átszakítva a vasfüggönyt, Magyarországon is hallható volt. Ezt számot vettem fel elsőnek a magnómra.
Aztán jött a Sweet, a Slade, s meg még ki tudja hány aktuális sztárzenekar felvétele. Ha azt kérdezné tőlem valaki a nem létező emlékirataim rendezgetése közben, hogy melyik volt életem legemlékezetesebb karácsonya, talán arról mesélnék, amikor ott volt az a szép nagy, színes doboz a fa alatt. Mindig meg kellett várni, hogy anyám szépen, gondosan elhelyezze az ajándékokat, nagyjából délután háromnegyed négy körül, aztán megszólaltatott egy aprócska csilingelő csengőt, kinyitotta a szoba ajtaját, és mosolyogva kiszólt: be lehet jönni. S én mentem izgatottan, reménykedve, hogy akkor talán lesz ott a zöld, illatozó ágak takarásában egy futballcsuka, egy igazi bőrlaszti, a Manchester United és a Vasas gombfocicsapata, esetleg egy piros, rövid ujjú póló, hozzá egy kék, enyhén bő klottgatya. Ilyesmi…
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Egyszerűek, szerények, ám hihetetlenül szeretetteljesek voltak a gyermekkori karácsonyok, de talán ezzel valamennyien így vagyunk. Mit számította szegénység? A fontos az volt, hogy ott állt a család, együtt, sírva-nevetve és ha a megálmodott bőrfoci helyett egy nagyon olcsó, műanyag labda került a fa alá, az is legalább akkora örömet okozott.
Visszamennék, visszarepülnék az időben azokhoz a pillanatokhoz. De az a délután, amikor az a színes, nagy doboz várt rám a fa alatt, talán még a szentesték közül is kiemelkedett. Mindenféle feliratok, vonalak, betűk, színek díszítették azt a dobozt, és amikor tátott szájjal bámultam, anyám csak annyit mondott: nyisd ki! Nyisd ki, hiszen tudom, hogy zenebolond vagy… És kicsomagoltam. Egy Blaupunkt rádiósmagnó várt rám, mélybarna színű, komoly darab. Fogtam, forgattam, magamhoz öleltem és akkor fogalmam sem lehetett róla, hogy a szüleim részletre vették, igaz talán fel sem fogtam volna, hogy ez mit is jelentett. A Sugar baby love volt az első szám, amit felvettem. Ha olykor hallom a dalt a Retro rádión, becsukom a szemem, érzem a fenyő illatát, s látom a szüleim arcán a földöntúli boldogságot. Onnantól kezdve csak teltek és teltek a különböző kazetták, a BRG, Hitachi, a Sony, és megannyi márka kiadásában. Ám ehhez kellett néhány izgalmas rádióműsor, hogy legyen honnan bővíteni a zenei anyagot, felvenni a kedvencek legújabb slágerét, hogy aztán a Blaupunktot felnyalábolva, lent, a lépcsőház előtt a padon, a közeli parkban már csak le kelljen nyomni a gombot és megmutatni a többieknek, fiúknak, lányoknak, hogy lám, milyen dögös ez a Rubettes-szám.
Fotó: Fortepan/Gulyás Zsuzsa
Komjáthy György sokat tett hozzá a zenei fejlődésemhez, amikor 1965 áprilisában elindult a Csak fiataloknak című műsor, még talán a kitalálói sem gondolhatták, hogy micsoda sikertörténet veszi kezdetét. Generációk élményforrása volt ez, némi túlzással, mint kisgyereknek az anyatej, úgy szívtuk magunkba a nyugati slágereket, és közben azt gondoltuk, hogy egyrészt milyen menő dolog ez, másrészt pedig a zenével, és csakis a zenével tudtunk álomvilágba menekülni. A Szabad Európa rádió is kellett ahhoz, hogy az elvtársak, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagjai foglalkozzanak az ifjúság ügyével. Mert lehetett kántálni reggeltől estig, hogy milyen is a szocialista embertípus, mi, gyerkőcök ahelyett, hogy a szovjet partizánok életéről szóló könyveket olvastuk volna, nyugati beatzenét akartunk hallgatni a Szabad Európa rádión. Muszáj volt lépniük. Az angolszász muzsika elfoglalta a Kárpát medencét is. Világhódító útját sem a Magyar Néphadsereg, sem a kor ideológiája sem volt képes feltartóztatni. A Csak fiataloknak című, kultikus műsor heti negyven perces adással jelentkezett, amelyet csütörtökönként sugároztak, és jellemző a népszerűségére, hogy 1965 decemberétől szombatonként megismételték. A műsor azóta is népszerű szignálja egy létező dalból, Bencze Márta slágeréből kölcsönvett dallam. Csak fiataloknak – magnókat bekapcsolni, kezdődjön a buli!
Pedig Komjáthy György nem volt az a rocker-típus vagy valamiféle lemezlovas, az 1933. december 2-án, Budapesten született, ma 89 esztendős, népszerű rádiós a Bartók Béla zenei szakközépiskolában tanult, a fő érdeklődési területe az orgona, a zeneszerzés és a népzene volt. Majd 1958-ban már a Magyar Rádióban dolgozhatott, kezdésként technikai rendezőként, majd zenei szerkesztőként. A Csak fiatalokat egy évvel megelőzte egy másik népszerű műsor, a Vasárnapi koktél és ez 1998-ig szórakoztatta a nagyérdeműt. Aztán volt még egy imádnivaló Komjáthy-műsor, 1970-től a Töltsön egy órát kedvenceivel és akkor még nem beszéltünk a Huszonöt perc beat, és a Beat kedvelőinek című adásokról.
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízióújság
De maradva a Csak fiataloknál. Jókora felelősséget tett a sors Komjáthy György nyakába, hiszen ez a műsor nem csak ízlés, de véleményformáló is volt, túlzás nélkül állítható, hogy hatott a honi ifjúságra. Az elvtársak úgy tervezték, hogy így majd nevelhetik, nevelgethetik a fiatalságot – naiv gondolat volt. A műsor úgy állt össze, hogy a hallgatók leveleiből, kéréseiből szerkesztik majd a zenei anyagot. De az évekig kőbevésett törvény volt, hogy olyan szám nem kerülhet a műsorba, ami valamiért zavarná a pártház lakóit. A műsor pillanatok alatt népszerűvé vált, számtalan levél érkezett naponta a szerkesztőségbe, s akik írták, reménykedtek benne, hogy majd lejátsszák az ő kedvencüket. Komjáthy Györgynek pedig volt honnan merítenie, elmondása szerint rendszeresen belehallgatott a Szabad Európa Rádióban sugárzott Tinédzserpartiba, Cseke László műsorába, ám a magyar kiadás egyelőre mellőzte a keményebb, rockosabb számokat.
Komjáthy egyébként így emlékezett vissza a kezdetekre: „Véletlenül esett rám a választás, hogy próbáljam a Magyar Rádió szegényes zenetárát felújítani. Nekem elsősorban a műfajjal kellett megküzdenem. Tízéves koromtól Chopin, Csajkovszkij és Bach volt a zenei világom. A Magyar Rádió vezetőitől nem egyszer hallottam, hogy tanuljunk meg szórakoztatni, hallgassuk egy kicsit a külföldi rádiókat! Hallgattam a bécsi rádiót, az olasz rádiót, a Rádió Monte Carlo-t, a Rádió Luxemburgot. Időnként belehallgattam a SZER-be is, de nem túl gyakran. Cseke László műsorainak zenei matériájára, mert később ezeket a számokat kérték tőlem a hallgatók a hozzám írt levelekben…” A KISZ legfelső vezetői 1968. február 22-én ünnepélyesen és örömmel jelentették ki, hogy a rádióban beindított műsorok, köztük a Csak fiataloknak segítségével a magyar fiatalok már nem hallgatnak nyugati adókat.
Komjáthy György 1994-ben 61 évesen ment nyugdíjba. Hihetetlen, de a közösségi oldalon még mindig ott van az utolsó, a legeslegutolsó kívánságműsor, a Csak fiatalok búcsúja, amely 1993. április 24-én 13.47 és 14.30 között a Petőfi rádión volt. Komjáthy György meghatódva beszélt, az adásban az első szám pedig amit felkonferált, a Modern Talking aktuális slágere volt. A Modern Talking már kiment a divatból – a Csak fiataloknak viszont nem.
Itt van bennem, bennünk, a fenyőfa illatával és a részletre vett Blaupunkt magnó látványával együtt…
