Napra pontosan 90 éve született a népszerű komika, Csala Zsuzsa. Az Újságmúzeum 14 pontban emlékezik rá!

1. Újpesten született 1933. július 9-én. A szülei egy szoba-konyhás kis házban éltek, ráadásul öten, mivel Zsuzsa előtt már két gyermeke volt a párnak, Márta és Csilla.

2. Tizenöt éves volt, mikor az apja fogta magát és meg sem állt Amerikáig. Zsuzsa sosem felejtette el, hogy a két nővére azért kezdett el egészen fiatalon dolgozni, hogy ő tovább tanulhasson.

3. Mindhárom lány úszni járt, Zsuzsa ráadásul tehetséges mellúszó volt, vegyes váltóban ifjúsági magyar bajnok is lett.

4. Tizenhat évesen, a helyi, Kanizsai Dorottya gimnázium színházi társulatában lépett fel, elvileg egy komoly darabban, de ő már akkor komédiázni próbált.

Csala Zsuzsa (balról), Gózon Gyula, Gobbi Hilda és Fónay Márta. A kép 1961-ben készült.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

5. Az amatőr társulatban látta meg Pártos György, a Madách Színház igazgatója, aki egy levelet küldött Csalának, melyben arra biztatta, menjen el a színművészeti főiskolára felvételizni. Így is tett, korkedvezménnyel felvették.

6. Az akkor már telt idomokkal megáldott színésztanulót mindenáron le akarták fogyasztani, volt, hogy azt mondták, ha lead öt kilót, ő lehet Júlia, a Romeo és Júliában. Hiába látszódott, hogy Csala Zsuzsa a nevettetésre született, a tanárai a drámai szerepeket erőltették.

7. A feszültség aztán a harmadik évben csúcsosodott ki, amikor is kapóra jött a főiskola vezetésének, hogy Csala kifigurázta az egyik tanárát. Kirúgták, s ekkor úgy tűnt, örökre elvesztettünk egy korszakos komikát.

8. Mátrai József, a Déryné Színház vezetője Csala után nyúlt és leszerződtette a lelkileg megtépázott lányt. Onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Csala Zsuzsa rövid kitérők után a Vidám Színpad komikája lett, ahol évtizedeken keresztül nevettette az országot, mellette pedig a televízió nézői is a szívükbe zárták.  

Bodrogi Gyula (balról), Gera Zoltán (takarva), Szacsvay László és Csala Zsuzsa.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

9. Nagy elégtételt jelentett számára, hogy a főiskola egyik tanára, Bánki Zsuzsa – aki szintén a testsúlya miatt ostorozta Csalát – hosszú évekkel később, egy esti előadás után odalépett hozzá, megölelte és csak ennyit mondott: „És én még téged akartalak lefogyasztani…”

10. A Déryné Színházban szeretett bele Kürtös István színészbe, akihez hozzá ment feleségül és harminc éven át, egészen a férfi haláláig együtt éltek.

11. Csala Zsuzsának nem született gyermeke, már idős korában mesélte, hogy a kutyák voltak számára a „gyermekei”. A legkedvesebb kutyusa egy német juhász volt, amelyet eredetileg Viszki névre kereszteltek, ám Csala kedvenc játszótársa, Kabos László egy alkalommal azt mondta, mivel Zsuzsa inkább a bort kedvelte, legyen Fröccs a kutyus neve. Így is történt.

12. A népszerű komika önkéntes rendőr volt, ám ideje nem sok akadt arra, hogy dolgozzon is ebben a szerepben. Idős korában egy közhasznú társaság keretén belül szenvedélyesen kutatta az ellopott autókat. A kutyákról sem feledkezett meg, menhelyek létesítését támogatta és Fröccs halála után sem volt kérdés, hogy lesz kutya a háznál.

Csala Zsuzsa. Imádtuk minden szerepben.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

13. Sok szerepében kedveltük és azt is, amikor a Kérem a következőt! című rajzfilmben Ursula nővér hangjaként szólalt meg. Mint elmondta, eleinte furcsa volt, hogy mélyebb hangon kellett beszélnie, de végül megoldotta. A szerep nagy népszerűséget hozott, megesett, hogy a lakása ajtaján egy cetlit talált, amelyen csak ennyi állt: szeretlek Ursula!

14. Csala Zsuzsa idős korában sokat betegeskedett, megviselte, hogy egy ideig úgy tűnt, a szíve csücske, a Vidám Színpad megszűnik. Végül 2014-ben, 80 éves korában, Budapesten aludt el örökre a súlya miatt sokszor méltatlanul bántott legendás komika. Nyugodj békében, Csala Zsuzsa!

Előző cikkOTT NINCS BETEGSÉG, CSAK HÓFEHÉR DALLAMOK: FÁBIÁN JULI EMLÉKÉRE
Következő cikkA FÉRJÉVEL EGYÜTT DISSZIDÁLT A MEGALÁZTATÁSOK MIATT: TURAY IDA