EGY MÉLY HANGÚ, TISZTA BESZÉDŰ ARISZTOKRATA: GREGUSS ZOLTÁN ÉLETE

Zotovics úr, a kimért, hűvös, távolságtartó szerb bőrkereskedő. Zotovics úr, a németeket gyűlölő, angolok szolgálatában álló visszafogott kém. Zotovics úr, a jólfésült, pedáns, elegáns, idősödő úr, mint egy igazi arisztokrata. Akárcsak az őt megformáló Greguss Zoltán.

Az Egy óra múlva itt vagyok című sorozat, a kommunista főhős, Láng Vince jellemfejlődésének története sokmillió embert ültetett a képernyők elé a hetvenes évek elején. Talán később is. Ebben a tévéfilmben szerepelt Zotovics úr, akit az akkor már idősödő Greguss Zoltán alakított. Az akkori fiatalok már így láthatták őt, őszülő, hátrafésült hajjal, stílusosan, bölcs férfiként. Szinte tökéletes életpálya volt mögötte már akkor is. Megszámlálhatatlan siker, vastaps, és elismerés jelezte útját – a színészek sokszor zsákutcával teli életútját. Azt írták Gregussról többször is, hogy burokban született. S ebben a mondatban szinte minden benne volt. A szülői támogatás, a családi háttér, a tanulás lehetősége, a viszonylagos jólét kiváltsága. A Greguss-család alighanem az örömtől sikoltva, kiabálva fogadta az érkezését, merthogy ő volt a família hetedik gyermeke. Az első fiú!

Hat nővér kényeztette, nevelgette, babusgatta. Hat nővér vigyázott rá, hat nővér mondta neki a magáét, hogy erre és arra, meg amarra figyeljen jártában-keltében. Irigylésre méltó helyzet. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az egyik nővér később nem csak szeretettel és jótanácsokkal fordult felé, hanem egy olyan férjjel, történetesen Palágyi Lajossal, aki aztán egyengette az útját. Palágyi ugyanis híres-neves színigazgató volt, aki az akkor már színinövendék Gregusst egyszerűen kivette a Színművészeti Akadémiáról és azt mondta fennhangon, mintegy egész életre szóló tanácsként, mottóként: „A színészt fiam a színpad neveli!” Így aztán a feltűnően jóképű, igazi sármőr és kellően magabiztos Greguss Zoltán szépen lassan végigjárta a szamárlétrát. A színpadon lett belőle színész, a mindennapok csatáin edződött, a mindennapok jelenetein formálódott igazi művésszé. Nem csoda, hogy a tehetséges ifjút 1927-ben Hevesi Sándor javaslatára szerződtette a Nemzeti Színház. Első rangú bonviván érkezett a teátrumhoz!

Mondhatnánk, a sors a tenyerén hordozta. Csakhogy Greguss sem úszhatta meg anélkül, hogy ez a tenyér egyszer megbillenjen, és lepottyanjon onnan, szó szerint és átvitt értelemben is a mélybe zuhanva. Merthogy az egyik próbán olyan súlyos sérülést szenvedett, amely kétségessé tette nem csak a karrierjét, de az egészségét is. Négy évig tartott a felépülése, négy év alatt kellett újra tanulnia szinte mindent, türelemmel, kitartással, aprólékosan. A baleset nem csak fizikálisan, de lelkileg is megviselte, vagy inkább megerősítette őt. Ott és akkor tudatosult benne, hogy a kikövezett úton végigsétálni sebek, botlások nélkül lehetetlen.

De Greguss újra elkezdett játszani és folyamatosan foglalkoztatták a világot jelentő deszkákon mutatta meg, mi lakozik benne és filmfőszerepek jutottak neki, mintegy ráadásként. Pályafutása egyik csúcspontja volt, amikor vidéki fellépéseket követően újra a fővárosban léphetett színpadra, méghozzá a Pünkösti Andor vezette Madách színházban. A naptárak 1940-et mutattak, és a legendás teátrum Néróval kedveskedett az elgyötört, a háború poklától szenvedő, riadt, mégis kultúrára, kikapcsolódásra, közösségi élményre vágyó publikumnak. Néró címszerepe jutott Greguss Zoltánnak, és a darab, no meg maga az előadás valóságos hangos tiltakozás volt a fasizmus terjedése és borzalmai ellen. De Greguss ekkoriban is szerencsésnek vallhatta magát, nem a fronton teljesített szolgálatot, hanem a magyar színházi életben.

A háborút követően megannyi fővárosi színházban játszott. A Madáchban például négyszázszor szerepelhetett John Steinbeck kultikus darabjában, az Egerek és emberekben – ő játszhatta Lennie-t. Egy ideig nem csak színészként, igazgatóként is szolgálta a Madáchot. Kedvenc teátrumát, amelyet egészen nyugdíjazásáig szolgált. S közben az egyre inkább magára találó hazai filmművészet megannyi legendás szereppel ajándékozta meg. Olyan filmekben láthatta őt a közönség a világégést követően, mint a Gábor diák, a Hannibál tanár úr, a Mese a 12 találatról, az Édes Anna, a Légy jó mindhalálig, az Aranyember, a Kőszívű ember fiai, vagy a Sellő a pecsétgyűrűn.

Fénylő csillag volt itthon, ám az ötvenes évek végén nem is olyan aprócska fekete folt került erre a bizonyos csillagra. Greguss Zoltán Izraelben vendégszerepelt egy ottani színház meghívására és egy meglehetősen nagy vihart kavart ügy főszereplőjévé vált. Vagy inkább tették. Liliomtiprással vádolták meg, és tárgyalással, börtönnel fenyegették. A magyar államnak kellett kiharcolnia, szinte kikövetelnie, hogy ártatlanként kezeljék. Kisebbfajta diplomáciai botrányt okozott ez a kínos affér. Greguss 53 esztendős volt, amikor épp hazautazásra készülve letartóztatták az izraeli hatóságok. A magyar diplomácia mellé állt, egyértelművé téve, hogy a színészt „tőrbe csalták”. Aztán az izraeli tárgyaláson felmentették őt.

Greguss Zoltán ott folytatta karrierjét, ahol a rossz emlékű izraeli turné előtt abbahagyta. Sokat jelentett neki második felesége Szegffy Edit operaénekesnő támogatása és szeretete. Az első nő, akit oltár elé vezetett Hidegh Mária volt, ám tőle esztendő múltán már el is vált. Szegffy Edit ugyanakkor élete végéig kitartott mellette, sőt, túlélte őt. Greguss Zoltán 1986. december 20-án, 82 esztendősen hunyt el és nagy űrt hagyott maga mögött. Finom, arisztokratikus játékstílusa, intellektuális megjelenése, eleganciája és a színészethez gyakorlatilag tökéletes, mély, tiszta hangja tette őt különlegessé.

Nyugodjon békében!