Ő volt a némafilmek Kabos Gyulája, a lábai előtt hevert Hollywood, mégsem élvezhette ki a sikereit, mert életét vesztette a II. világháború vérzivatarában. Magyarországon Huszár Pufi néven ismerték, Amerikában Charles Puffy néven lett halhatatlan.

Elfeledtük, pedig csak a tengerentúlon 40 filmet forgattak vele, egy időben ő volt Amerika egyik kedvenc komédiása. Köpcös emberke volt, de egyáltalán nem bánkódott azon, hogy egy mázsánál jóval többet nyomott: éppen ezáltal vált a kabarék kiváló karakterszínészévé. Hochstadt Károlyként Budapesten látta meg a napvilágot 1884-ben, az I. világháború idején lett a híres pesti lokálok, kabarék ünnepelt előadója. Aztán a háború befejezése előtt, 1917-ben gondolt egy merészet, és Amerikába ment. Hollywoodban lecsaptak a jól eladható komikusra. Híres német rendezők filmjeiben is szerepelt, dolgozott Fritz Langgal, és Marlene Dietrich mellett feltűnt a Josef von Sternberg rendezte Kék Angyalban.

Charles Puffy néven pillanatok alatt sztár lett Hollywoodban.

Rengeteg pénzt keresett, kisebb megszakításokkal több mint tíz évet élt Los Angelesben. Híres lett, de nagyon hiányzott neki Magyarország. Olyannyira, hogy a hollywoodi villájában minden vasárnap ebédet adott a kint élő magyaroknak, az asztalról pedig nem hiányozhatott a babgulyás, a pörkölt nokedlivel és a baracklekváros palacsinta. Önzetlen volt, rendszeresen húsz-harminc dollárt csúsztatott az ebéd résztvevőinek zakózsebébe. Nagyon jól tudta, ha neki remekül megy is Los Angelesben, sok magyarnak nem jött be annyira a számítása.

Aztán a honvágy hazarepítette, a Dunakanyarban, Verőcén vett pazar villát magának. Oda vonult vissza, kertészkedett és nagyokat sétált a csodás kertben. Ha reggel felkelt, a Dunakanyar szépségében gyönyörködött a teraszáról, vagy kivételes festménygyűjteményét nézegette. Alkalmanként sztárokat fogadott. Gózon Gyula és Jávor Pál is sűrűn meglátogatta a verőcei villában Pufit, de járt ott a legendás filmproducer, Samuel Goldwyn, valamint Harold Lloyd is, aki Amerikában Charlie Chaplin és Buster Keaton mellett a legismertebb némafilmes komikus volt. Karinthy Frigyest is vendégül látta, két tárcanovellájában is megörökítette a burleszkszínész alakját.

Huszár Pufi kifejezetten jó viszonyt ápolt a szintén magyar származású Johnny Weismullerrel, vagyis Tarzannal. Egyszer a mexikói határnál kirándultak kettesben, amikor eltévedtek. A nagy semmi közepén aztán találtak egy kis kunyhót, amelyben két öregúr üldögélt. Bekéredzkedtek, és angolul megkérték őket, hogy maradhassanak éjszakára. Azok meg bólogattak. Aztán Pufi odaszólt Weissmullernek magyarul: „Jó lesz vigyázni, nehogy kipakoljanak bennünket.” Erre megszólalt a két öreg is: „Hát ti is magyarok vagytok?!” Mint kiderült, mindketten még Kossuth Lajossal mentek Amerikába, ám ott ragadtak. Abból éltek, hogy a területről gyógyvizet szállítottak fürdőkbe.

Huszár Pufi villájában világsztárok is megfordultak.

De vissza Verőcéhez. Huszár visszavonultan, de boldogan élt, és eszébe sem jutott, hogy egyszer még menekülnie kell. Aztán a politika közbeszólt. Huszár Pufi zsidó származása miatt nem érezte magát biztonságban, ezért 1941-ben úgy döntött, mégis Amerika lesz az otthona. Túl későn határozta el magát. Az Atlanti-óceánon már alig jártak kereskedelmi hajók, ezért kitalálta, hogy feleségével együtt Tokión keresztül repül majd Los Angelesbe. Nem tudni pontosan, mi történt, egy biztos, Huszár Pufi a feleségével együtt eltűnt, soha senki sem hallott azóta felőlük. Volt, aki biztosra vette, Thaiföldig jutott, ahonnan egy bérelt kisrepülő vitte őket Tokióba, ám a gépet lelőtték. A másik verzió szerint a gépen rosszul lett, és a tokiói landolásnál már halott volt.

A hiteles változat – amit a Huszár életét kutató író, Papp Olivér is megerősített –, hogy Moszkván keresztül vonattal utaztak Vlagyivosztokig, ám Magyarország közben hadba lépett a Szovjetunióval, a szovjet hadsereg pedig a Gulágra hurcolta őket. A komédiásnak a szívével és a tüdejével is gondok voltak, a kegyetlen körülmények között pedig nem sok esélye volt a túlélésre. Nem is bírta néhány hétnél tovább. Kicsivel utána imádott felesége is meghalt.

Ha Verőcén járnak és a hegy tetején meglátják az egykori villáját, egy pillanatra gondoljanak Huszár Pufira. Ha már sírja nem lehet a múlt század egyik legnagyobb, elfeledett komédiásának.

Nyugodj békében, Huszár Pufi!

Előző cikkOPTIKUSSEGÉDBŐL LETT HÍRES FESTŐ ÉS TERVEZŐ: GYÖRGYI GÉZA ÉLETMŰVE
Következő cikkA SZÖVET VIRTUÓZA, AKINEK POMPÁS PALOTÁJA VOLT PESTEN: HAAS FÜLÖP