Olaszországban az autósport apostolaként emlegetik, hiszen az Alfa Romeónak és a Ferrarinak is tervezett versenyautókat. Sosem felejtik el leírni, hogy Vittorio Jano valójában a magyar János Viktor, aki mesés karriert futott be, a fia korai halála után mégis öngyilkos lett 73 éves korában.

Magyarországról kivándorolt szülők gyermekeként látta meg a napvilágot még 1891-ben Olaszországban, a dallamos nevű San Giorgio Canavese nevű kedves kis településen, amely nem messze esik Torinótól.

János Viktor hamar elismert tervező lett Olaszországban.
Fotó: Wikipedia.org

Ennek pedig jelentősége van, hiszen mire a kis Viktor (már Vittorióként) felnőtt, az autógyártás is beindult az olaszoknál. Tizennyolc éves korától szakmunkásként dolgozott több torinói autógyárban is, majd 30 évesen a Fiat egyik tervezője lett. És nem volt megállás. A magyarságát mindig büszkén vállaló János Viktor villámgyorsan az egyik legismertebb tervező lett az olaszoknál. 1923-ban került az Alfa Romeóhoz, ahol két évvel később világbajnokságig jutó versenyautót tervezett. Gazdag ember lett, az Alfa Romeo a tenyerén hordta és egészen 1937-ig állt a gyár alkalmazásában. Aztán a Lancia következett, 1955-től pedig a Ferrarinál dolgozott a magyar konstruktőr. Itt kötött életre szóló barátságot, a Ferrari alapítójával, Enzo Ferrarival.

A Ferrari Dinót Enzo Ferrari elhunyt fiáról, Alfredóról nevezték el.

Alfredo mindössze 24 éves volt, amikor 1956-ban meghalt. Enzo Ferrari megsemmisült a gyermeke halála miatt, attól kezdve csak napszemüvegben volt hajlandó mutatkozni. János Viktort pedig megkérte, hogy a fejezze be a fia által kitalált új motor tervezését. Megtette. A fiúról később két autót is elneveztek, a Fiat Dino és a Ferrari Dino is Alfredo becenevével lett forgalomba helyezve.

Sajnos 9 évvel később János Viktor pont úgy járt, mint Enzo Ferrari. Az ő fia is elhunyt váratlanul, az idős tervező pedig nem bírta megemészteni az elvesztését, ráadásul gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála még ebben az esztendőben.

Enzo Ferrari (a képen) az egyik legjobb barátja volt János Viktornak.

Az ünnepelt magyar tervező 1965. március 13-án úgy döntött a gyermeke után megy a halálba. Torinóban magához vette a pisztolyát, a halántékához emelte és meghúzta a ravaszt. Esélye sem volt a túlélésre. A magyar bevándorlók gyermeke, aki meghódította az olasz autósportot, 73 éves korában távozott az élők sorából. A Ferrari azóta is kegyelettel emlékezik János Viktorra. Itthon viszont csak elvétve kerül elő a neve.

Ha valaki Torinóban jár, látogassa meg a sírját és tegyen egy szál virágot a nálunk elfeledett zseniális tervező síremlékére.

Nyugodj békében, János Viktor!

Előző cikkSAJNOS HAMAR VÉGET ÉRT A TÁNC: AZ IMÁDOTT PATRICK SWAYZE ÉLETE
Következő cikkMA LENNE 52 ÉVES MOLNÁR CSILLA: EGY FONYÓDI TINI TRAGÉDIÁJA