Ez a kis teraszos vendéglő itt a Montmartre sűrűjében jó lesz? Megfelel Jean-Paul? Meg? Akkor jó. Bordeauxi, bíborvörös, zamatos, illatos bort kérek. És ha van, burgundiai Epoisses sajtot. Merci!
Hangulatos ez a hely, ugye? Az elegancia, ahogy Yan Tiersen zongorázik a háttérben. Jól hallom? Pont az Amélie csodálatos élete című film zenéjét játssza. Hogy is kezdjem. Szóval különleges pillanat ez az életemben, kedves Jean-Paul! Itt ülni veled és reménykedni, hogy biztosan sokfélét mesélsz majd az életedből. Tudod, mi, átlagemberek, akik végig éltük a XX. század második felét, ráadásul Európa keleti oldalán, szóval mi azért szerencsések voltunk. Mert megismerhettünk, megszerethettünk téged is, meg Alain Delont, a barátodat, aki üdvözöl. Igen, jól van szerencsére.
Láthattunk téged, Magyarországon pedig Sinkovits Imrét, Latinovits Zoltánt, Básti Lajost. Ismerted őket, Jean-Paul? Nem, pedig mindegyikük zseniális volt. Mint ahogyan te is! Ahogy mosolyogtál, ahogy grimaszoltál, ahogy odavágtál a filmvásznon, ha kellett. Emlékszel még arra az iskolai bokszmeccsre, amikor orrba vágtak? Persze, hogy emlékszel. Az élet olykor kemény tud lenni. Nagyon is kemény. Tudod, mi csak a filmjeidet faltuk, de nem ismertünk igazán. Azt sem tudtuk, hogy az édesapád szobrászművész volt, az édesanyád pedig festő. Adhatok még egy kis bort, Jean-Paul? És arra a pillanatra emlékszel, amikor beleszerettél a színjátszásba? A La Comédie Francaise előadását láttad 17 évesen. Ott és akkor dőlt el, hogy te is színész akarsz lennie. Egy kis sajtot? Mesélj, kérlek! Mekkora élmény volt Gina Lollobrigida, Claudia Cardinale vagy éppen Sophia Loren társaságában játszani? Vagy Delonnal közös filmet készíteni? Erőt és önbizalmat adtál nekünk, Jean-Paul. Hogy az igazi férfi megmutatja a világnak, hogy soha nem szabad feladni. Milyen kellemes a zongorát hallgatni. Annyira finom hangszer.
A Montmartre pedig különösen magával ragadó hely itt Párizsban, bár tudom, te sokáig jobban szeretted a hangulatos kisvárosokat, hiszen egy ilyenben nőttél fel. Mondd, Jean-Paul, arra emlékszel, hogy az első fellépésed beteg gyerekek előtt volt? Hát persze, hogy emlékszel! Talán a kórházra is, az ágyakra, és a gyerekek arcára. Néhány percre elfelejtetted velük, hogy az életükért küzdenek. Mintha könnyeznél, Jean-Paul. Vagy csak az utcáról fújta be a szél a port? Ugye, emlékszel még Georges Leroy-ra is? Ő biztatott leginkább arra, hogy színész legyél. Hogy volt annyi erő benned, annyi erő és kitartás, hogy az évtizedek rohanása ellenére mindig ott tudtál lenni a legnagyobbak között?
És a szerelmeidre emlékszel még? Elodie Constantin három gyermekkel ajándékozott meg, majd jött a gyönyörűséges Ursula Andress, egy heves viszony Laura Antonellivel, majd 2002 decemberében az évtizedekkel fiatalabb Nathalie Tardi rabolta el a szíved, aki gyönyörű kislánnyal ajándékozott meg. Kérjek még egy pohár bort?
Annyira jó, hogy egy asztalnál ülhetek veled, Jean-Paul! Megtiszteltetés a közelségedben lenni. Bort kortyolgatni, finom sajtot enni és lesni minden szavad. Tudod, én egy évben kétszer-háromszor mindenképpen eljövök Párizsba, ebbe az étterembe pedig minden alkalommal. Annyira hangulatos, ráadásul most te is itt vagy. De mit szeretne a pincér? Hogy tálalhatja e a vacsorát vagy még várok valakire? Igen, várok. Napra pontosan egy éve csak várok…
