A nagy komédiás, akinek egy ország nevetett a poénjain a harmincas években. És a „tömény zsidó”, ahogy a Függetlenség című újság jellemezte néhány évvel később, amikor már emigrációba kényszerült.
Mert az ünnepelt színésznek a származása miatt mennie kellett. 1939 januárjában, a Keleti pályaudvaron ült vonatra a feleségével, Puhalag Máriával. Tizenkilenc éves fiát, Istvánt már korábban kijuttatta Londonba, ő pedig reménykedett, hogy Amerikában új életet kezdhet. Amikor a tíznapos hajóút végén megérkezett New Yorkba, még optimista volt. Abban bízott, hogy a tengerentúlon is sztár lesz, a magyar kolónia tagjai között mindenképpen.
Egy újság azt írta a hajó kikötése után, hogy megérkezett Magyarország Charlie Chaplinje. Erre Kabos csak annyit jegyzett meg: jó volna, ha Chaplint pedig Amerika Kabos Gyulájának hívnák. Még a kikötőben megkérdezte tőle tolmács segítségével egy amerikai újságíró, mennyire tud angolul? A válasz kabososra sikeredett: „Kitűnően beszélek angolul, csak az a baj, hogy itt Amerikában senki sem érti meg, hogy mit akarok mondani. Pesten istenien éltem ezzel az angoltudásommal.” Az újságírók jót nevettek, Kabos pedig a feleségével együtt New York belvárosába indult. Azt tervezte, a tengerentúli magyar közösségeknek játszik majd, és abból meg is él. Nem jött be a számítása. Olyannyira nem, hogy például a clevelandi magyarok tüntetőleg távol maradtak a színháztól, mert Kabos vendégjátékára felárat kértek a szervezők. A színészen aztán lassan úrrá lett a depresszió. Egy pesti ismerősének küldött levelében ezt írta: „Itt ülök most a harminchatodik emeleten egy kis kunyhóban, ami annyiba kerül naponta, amennyiért otthon egy egész házat kapsz. Néger szobalányom és inasom van. A négerek már elég jól beszélnek magyarul, én még mindig gyengén angolul. Az inas magyarul káromkodik. Remélem, amikor hazajövök, meg fogom tudni venni a házat, ahol laktam, és kidobom a háziurat.”
Soha nem tért haza. A lelkileg meggyötört, kitaszított színész a leginkább a Central Parkban sétált sokat betegeskedő feleségével. Magányosan, kettesben. Kétségbeesésében még egy könyvet is írt az életéről, hátha az hoz egy kis pénzt. Ötven centért árulta. Dedikálva egy dollárért. Kabosra úgy emlékezünk mint rendkívül sikeres színészre, a pesti kispolgár és a kispolgárból újgazdaggá lett, az úri modort utánozni akaró, de a régi maníroktól szabadulni nem bíró figura tökéletes megformálójára. De itthon is hosszú út vezetett a sikerekig, és amikor már befutott, akkor is érte kudarc. 1929-ben a Fővárosi Operettszínház igazgatója lett. Átkeresztelte Fővárosi Művész Színházra, bemutatta Zsolt Béla Erzsébetváros című darabját. Jól is ment, a nézők szerették, csakhogy nem bírta kordában tartani a költségvetést – túl jól akarta megfizetni a színészeit –, fél év alatt megbukott. Ráment mindene.
Még szerencse, hogy a némafilmet – amelyben nélkülöznie kellett sajátos nyelvi humorát – felváltotta a hangos. Már a második beszélő magyar film, a Székely István rendezte Hyppolit, a lakáj az egekbe emelte őt, attól kezdve ő lett a legnagyobb komédiás. A háború előtti időkből Karády Katalin, Jávor Pál, de leginkább az ő neve ugrik be azoknak, akik szoktak régi magyar filmeket nézni. Érdekes, hogy a magyar közeget elveszítve, egyikük sem tudott karriert csinálni az Egyesült Államokban.
Kabos végül kapott egy nyúlfarknyi szerepet a Broadway egyik kis színházában. A színpadon rosszul lett az egyik előadáson, az orvos szigorúan meghagyta, hogy ne lépjen fel többet. Nem bírta ki. Amint elég erőt érzett magában, megint a színházban volt. A próbán újra rosszul lett, kórházba került, ahol kiderült, tüdőgyulladása is van. Két héten át próbálták megmenteni, sikertelenül. 1941. október 6-án halt meg. A New Jersey állambeli Emerson városában temették el. A gyászszertartáson ott volt több hollywoodi magyar, olyanok, akiknek sikerült, ami neki nem. Az Oscar-díjas Lukács Pál (Paul Lukas) vagy éppen Hajmássy Ilona (Ilona Massey) is ott állt némán a sírnál.
Évekkel később a Magyarországról érkezők közül sokan keresték Kabos sírját, hogy leróhassák tiszteletüket, de mert a temetőben tévedésből azt írták a fejfájára, hogy „Kobas”, nem találták meg a sírhelyét. Végül 1996-ban Budapesten temették el újra azt a színészt, akinek az életét megnyomorította a politika.
Nyugodj békében, Kabos Gyula!
