Volt a vonásaiban valami arisztokratikus. A nézők akár színházban, akár egy moziban ülve, mindig megállapították: különleges szépség. S ez az arc így maradt meg az emlékezetben…

A sors még ötven esztendőt sem adott Káldi Nórának. A Jászai Mari-díjas színésznőnek, aki a 49 esztendőből csaknem harmincat a színpadon, vagy a kamera előtt élt. Az az utolsó hét. Nyár volt, fojtogatóan meleg nyár. A naptárak augusztust mutattak, s aki csak tehette, a Balaton mellett pihent, vagy ventilátort pörgetett a szobában. A két testvér, a nővér és az öccse is nyaralt. Úgy voltak vele, az élet szép, a fiatalság pedig múlandó, ki kell használni minden percet. Nem volt bennük félelem. Pedig tudták, hogy az édesanyjuk betegeskedik. De talán azt mondták magukban, amolyan biztatásként: anyu nagy küzdő és örökké él majd.

Káldi Nóra egy 1974-es felvételen.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Nem tudták, nem tudhatták, hogy akkor már elhatalmasodott rajta a betegség, mert az édesanyjuk nem panaszkodott, nem akarta megijeszteni őket. Nyár volt, fojtogatóan meleg nyár, amikor egy rokon Pestről telefonált, hogy baj van. Nagy baj. Néhány órával később már ott álltak a kórházban édesanyjuk ágya mellett, aki ekkor már az intenzív osztályon feküdt súlyos állapotban. Nézték a híres színésznőt, aki nekik nem híres színésznő volt, hanem az édesanyjuk. Néztek rá, de ő csak hallgatott, nem mondott semmit a diagnózisról. Csak a szeme, a szeme volt beszédes. Valamiféle furcsa, megmagyarázhatatlan fájdalom és szomorúság tükröződött benne. A nővér és az öccse még ekkor is reménykedett, hogy csak múló rosszullét, hogy átmeneti nehézség, hogy majd nemsokára nevetve beszélnek róla valahol egy pesti presszó teraszán. De már nem volt visszaút az életbe. Hogy sokszor mennyire igazságtalan az élet, arról Káldi Nóra gyermekei sajnos sokat tudnának mesélni.

Káldi Nóra színésznő volt, a lelke legmélyéig, az utolsó porcikájáig. Színésznő volt, finom és tehetséges. Az édesanyja pedagógusként dolgozott, az édesapja építészmérnök volt és hiába győzködték, hogy tanuljon egy tisztességes szakmát, számára nem volt kérdés, hogy a Veres Pálné gimnáziumban megszerzett érettségit követően felvételizik majd a színművészeti főiskolára. Azonnal felvették. A gyönyörű hangja, a kisugárzása, a bája lenyűgözte a vizsgabizottságot. A diploma megszerzése után Miskolcra hívták, és azonnal szerződést kínáltak neki a helyi Nemzeti Színházban. Onnan Szolnokra vezetett az útja, majd visszatért a fővárosba, és a József Attila színház egyik legnépszerűbb színésznője lett. Rendszeresen szerepelt tévéfilmekben, és természetesen mozifilmekben is megcsodálhatta őt a közönség. Például a Szerelmes biciklistákban, a Tízezer napban, a Szevasz, Verában, vagy a Szerelemben.

Káldi Nóra. Bájos volt és roppant tehetséges.
Fotók: Arcanum/Filmvilág

A tévénézők sokasága nem csak a filmek és színházi előadások miatt szerették meg őt. Juhász Jácinttal sokáig vezették a Cimbora című, fiataloknak szóló tévés kulturális magazint. Két gyermeke született az első házasságából. Barbara dramaturg, Virgil színész lett. Aztán jött egy újabb fontos férfi az életében, a legendás színész, Kálmán György, aki feleségül vette őt, bár ez a kapcsolat, ez a házasság nem tartott sokáig. A halála előtt egyedül élt és abban bízott, hogy a gyermekei minél hamarabb unokákkal ajándékozzák meg. De ezt már nem élhette meg. Hosszú, türelemmel, méltósággal viselt súlyos betegsége után 1993 augusztusában hunyt el. Ha a sors nem szól közbe, ma ünnepelték volna a gyerekei a 79. születésnapját.  

Nyugodj békében, Káldi Nóra!

Előző cikkANNYI MINDENT NEM SZERETTÉL MÉG: MA LENNE 75 ÉVES SOMLÓ TAMÁS
Következő cikkEJTETTE HOLLYWOOD A NÉPSZERŰ SZÍNÉSZNŐT: MEG RYAN TÖRTÉNETE