Kamarás Iván stopperóráján most épp egy szép kerek ötvenes szám látható. De nyerésre áll az idővel szemben. Elég csak ránézni. S mi, akik tiszteljük, csak azt kívánhatjuk neki: ez még csak a féltáv…
Megélni és nem túlélni. Nem könnyű. Nem könnyű megélni a pillanatokat, a napokat, a hónapokat, s az éveket. Úgy megélni, hogy sűrű legyen, zamatos, izgalmas, teli s tele meghatározó élményekkel, amelyekre az út végén is mosolyogva emlékezünk. Kamarás Iván friss diplomásként már Othellóként léphetett színpadra. Micsoda kezdés Shakespeare-t játszani, s mindjárt címszerepet! Ott és akkor figyelt fel rá a színész-szakma, amikor Ruszt József rendezésében, fiatalon maradandót alkotott.
Vannak, akiket megroppantanak a gyors sikerek, hogy az első kiránduláson máris a csúcsra érkeztek. A legmagasabb csúcsra. Ám Kamarás Iván magabiztosan tekintett le onnan is. Az ifjú színész, akit tapsvihar kísért le Othellóként a színpadról, magában hordozta a bátorságot és a önkifejezés iránti vágyat. Volt kitől, vagy inkább kiktől örökölnie. Édesanyja, Uhrik Teodóra Kossuth-díjas balett-táncos, édesapja Kamarás András grafikusművész és a nevelőapja, Lovas Pál ugyancsak balett-táncos volt.
Iván már általános iskolásként tagja volt egy amatőr színjátszókörnek, sőt, az apró, ábrándos tekintetű kissrác főszerepet kapott Lázár Ervin Gyere haza, Mikkamakka! című darabjában. Elvarázsolta a színpad semmihez sem hasonlító hangulata, a szereplés izgalma. S ment tovább az úton, az úttörőház színjátszókörében egyedüli fiúként szerepelt. Pécsen született és ez a gyönyörű mediterrán város megadta a lehetőséget a számára, hogy kibontakozzon. És ő élt ezzel a lehetőséggel, merthogy már gimnazistaként játszhatott a pécsi kamaraszínházban, a Három sárkány című darabban. Ezek után szinte természetesnek tűnt, hogy azonnal felvették a színművészeti főiskolára.
Kamarás Iván korosztálya kiemelkedő egyénisége. Nem csak a színpadon alkot maradandót folyamatosan, nem csak filmekben mutatja meg tehetségét és sármját, de folyamatosan képzi magát, sportol, jótékonysági rendezvényeken vesz részt, önálló esttel szórakoztatja a közönséget, és nem csupán prózában, dalban is mondja a magáét. Művész, aki egyben igazi életművész. Az értékeket, a különlegest kutató férfi. Aki rajong David Bowie-ért, aki szerepelhetett Pierre Cardin, Revelation nevű parfümjének budapesti bemutatóján – mint honi divatikon.
Kamarás Ivánt számtalanszor hasonlították Darvas Ivánhoz. Volt, aki odáig ment, hogy ő Darvas fia. Persze szó sincs erről. Őket a színház, a művészet és a női iránti tisztelet és rajongás köti össze. Játszottak is együtt. A szenvedélyesség jellemzi szinte mindenben Kamarás Ivánt. Láttam őt egyszer Tennessee Williams, A vágy villamosa című darabjában. Ő volt Stanley és az ember nem tudta levenni róla a szemét. Ahogy betöltötte a színpadot, ahogy felemelte a hangját, ahogy mozdult, s ahogy megszólalt azon a lágy, mégis férfias orgánumán. Lenyűgöző alakítás volt. Egy a sok közül. Játszott Dosztojevszkijt, Arthur Millert, Goldonit. A színházba járó közönség szinte kereste-kutatta hol és mikor látható. S nem csak a nők, akik rajongással beszéltek róla és nézték alakításait.
Fotó: Fortepan/Hangosfilm
Folyamatosan játszik, és közben szinkronizál. S ha ideje engedi, jógázik, bokszol, szörfözik, görkorcsolyázik, úszik. Nyolc éven át kempózott. Az első számú hobbija a motorozás, már persze, a színészkedés, s a zenélés mellett. Merthogy utóbbi rendszeres program az életében. Óriási siker például az Egy fess pesti este című estje, amelyben a magyar filmgyártás aranykorának legismertebb dalait szólaltatja meg. Kamarás Iván a magánéletéről ritkán beszél. Büszke két fiára, Igorra és Zalánra, mindkettőben ott csörgedezik a művészi vér, és mindkét srác sármos, mint az apjuk. És szerencsések, hogy van kitől megkérdezniük: hogyan kell élni, édesapám?
Boldog születésnapot, Kamarás Iván!
