NYOMOZÁS ÉLŐ ADÁSBAN: SZABÓ LÁSZLÓ ÉS A KÉK FÉNY TÖRTÉNETE

A feljegyzések szerint egy Ladvánszky Károly nevű rendőrtiszt fogalmazta meg először, és meglehetősen konkrétan, hogy: „Egy társadalmilag hasznos és egyúttal szórakoztató bűnügyi sorozatra igen is szüksége van a hazának…”

Így született meg 1965 elején a Kék fény. Belügyesek és tévések ültek össze, aztán közösen törték a fejüket, hogyan is nézzen ki a mi tényfeltáró, ám ugyanakkor nézőcsalogató bűnügyi műsorunk. A cél egyértelmű volt: bemutatni munka közben a rendőrséget. A rendőrséget, amely kevéssé volt népszerű az átlagemberek körében. Még nagyon is élt mindenkiben az 1956-os forradalom utáni keményvonalas politika, a megtorlás időszaka. Persze ekkor már nem az ÁVH uralkodott, hanem a szürke műbőrkabátba öltöztetett s a bolgár partizánokhoz hasonlóan, minden sarkon szolgálatot teljesítő rendőr biztosította a hátterét. Ha kellett gumibottal. Hihetetlen, de a műsor címét titkos szavazással döntötték el. Hogy erre miért volt szükség, talán valamiféle államtitokként kezelték, esetleg arra gondolhattak, hogy imperialista ügynökök beférkőztek a műsorkészítők közé… Mindenesetre ott ültek a fontos és kevésbé fontos elvtársak, aztán mindenki felírta egy saját cetlire az ötletét. Végül megszületett a Kék fény.

A kezdeti időkben a nézők, akiknek eleinte fogalmuk sem lehetett, hogy akkor ez most egy dokumentumfilm lesz statisztákkal „mű bűnözőkkel” megjátszott szituációkkal, avagy maga a valóság, pillanatok alatt megkedvelték a műsort. Kezdésként amolyan bús, borongós riportokat láthatott a nagyérdemű, ahol bemutatták a rendőrök, a tűzoltók és a határőrök munkáját. Mintegy kedvet csinálva a szolgálathoz. Néhány évvel később hasonló elv alapján készült az olykor ma is műsorra tűzött Őrjárat az égen című nagyon is szórakoztató, négyrészes magyar bűnügyi sorozat. Ott a vadászpilóta-munkának csináltak reklámot.

Aztán a Kék fény valamelyest váltott, és propagandaműsor helyett egyre inkább előtérbe került a bűnözés bemutatása. Nem volt könnyű dolguk a szerkesztőknek, merthogy hivatalosan a szocializmust építő Magyarországon nem volt bűnözés. Néhány eltévelyedett, rossz arcú, a társadalomból kivetett lumpen alak rosszalkodott. Lopott, rabolt, gyilkolt, de ezek csak rövidke hírecskékben jelentek meg – már ha egyáltalán megjelentek. A Kék fény viszont olykor valódi bűnözőket mutatott, mi több, később már a nézők segítségét is kérte egy-egy nyomozáshoz. Ha valaki gonosztevőt látott, vagy ismert, máris tárcsázhatta a műsor telefonszámát. Az első ilyen Kék fény adás, amelyben a lakosság a nézők segítségét kérték, 1969. április 17-én ment a Magyar Televízióban. A műsor alapanyaga a Belügyminisztériumból jött, az ott dolgozók gondoskodtak róla, hogy a műsor mindig friss legyen, aktuális és izgalmas. Arra is folyamatosan törekedtek, hogy a bűnözőket, amolyan társadalmon kívüliként, velejéig gonosz embereknek állítsák be.

Ám ezzel is volt némi probléma. Tudniillik megannyi hölgy is nézte a Kék fényt és hát már akkoriban is a nők valamiért vonzódtak a rosszfiúkhoz. Nem véletlenül tiltakoztak akkoriban ilyen-olyan kritikusok a műsor tematikája ellen, mondván: „a televízió a bűnösök személyes bemutatásával, nem egyszer rokonszenvet kelt egy-egy jó szövegű, előnyös külsejű figura iránt, és ezzel zavarja a nézők erkölcsi ítélőképességét…” De írhatott, vagy mondhatott bárki bármit, a Kék fény sikeres volt. Több millióan nézték hétről hétre, és ebben óriási szerepe volt a műsorvezetőnek, Szabó Lászlónak. A „Kék fényes Szabónak”. 1965 és 1989 között negyed századon át vezette a műsort. Újságírói munkáját a Szabad Népnél kezdte, onnan került a Magyar Televízióhoz. S miközben a képernyőn láthattuk, nem hagyta abba az írást sem, a Népszabadságnál dolgozott, méghozzá a belpolitikai rovat szerkesztőjeként, vezetőjeként, 35 esztendőn keresztül. Közben 28 könyvet írt.

Mindenkire hatással volt a bűnözés bemutatása, no meg a fekete bőrkabátban, fényre sötétedő napszemüvegben a nézőhöz beszélő Szabó László. Az egyik ötletadó így jellemezte a műsort: „Az az ötlet szülte, hogy a televízióban is meg kellene honosítani a rendőri riportázst, azt a műfajt, amelyet sikeresen alkalmaztak a felszabadulás előtt és a felszabadulás után is. Csak éppen más-más rendeltetéssel. A felszabadulás előtti rendőri riportázsra még sokan emlékeznek. A rendőri tudósítások a napilapok több oldalát töltötték meg, egy-egy nagyobb bűneset és nyomozás feltárt fordulatai gyakran kerültek az első oldalra. Találgatások, kombinációk éppúgy szerepeltek bennük, mint a valóságos tények…” Szabó László riporteri hitvallása a következőképpen szólt: „Csak az igazat, de azt is akkor, ha úgy érzed, hogy valami hasznosat tudsz mondani vele.” A Kék fény egyébként nemcsak szórakoztató, de feljelentő műsor is volt. A műsor telefonszáma rendszeresen csörgött. Ki itt, ki ott látott gonosztevőt, zsebtolvajt, nehézfiút.

Szabó László a rendszerváltás után, 1989 augusztusában gyakorlatilag eltűnt a televízióból. Kiszállt a médiából, nem foglalkozott politikával és megnyitotta az ország első magánnyomozó irodáját. Itt is sikeres lett, olyannyira, hogy később a magándetektívek Országos Szövetségében elnökké választották. Aztán 2015-ben, 84 éves korában örökre elaludt. Az általa jegyzett Kék fényt pedig magával vitte a túlvilágra…

Nyugodjon békében!