LEVÉL A MA 60 ÉVES KOVÁCS KRISZTIÁNNAK, AZ EGYKORI GYEREKSZÍNÉSZNEK

Az öcsém voltál. De nem csak nálunk, az ország talán minden második famíliájában. Hozzátartoztál a mindennapjainkhoz Kovács Krisztián, és mi hálásak vagyunk neked ezért!

Hahó, Öcsi! Nem tudom illik-e egy ma 60 esztendős, komoly férfit így köszönteni, de nem megy ez másként. Ez illik hozzád. Te vagy Puskás Öcsi után a második leghíresebb Öcsi Magyarországon. Pedig nem csináltál semmi különöset, csak önmagadat adtad. Mindenféle hatásvadász gesztus, vagy póz nélkül. Nem is tudtad, hogy mi az a színészkedés. Hogy is mondtad az Újságmúzeumnak korábban? „Lehet, hogy meglepő lesz amit mondok, de engem soha nem érdekelt a filmezés, de ha valaki négyéves korától ezt csinálja, akkor ez természetes a számára. Csak egy gyerek voltam, aki a kamerák előtt állt, nem színész. A színész az, aki bele tud bújni más karakterekbe. Én csak magamat adtam…”

Magadat adtad és mi imádtunk ezért. Legszívesebben magamhoz öleltelek volna, A varázsló című filmben, amelyben Csilicsala bácsi tette még izgalmasabbá az életedet, s persze a miénket is. De imádtuk a Barátom, Boncát, a Keménykalap és krumpliorrt, és persze a Hahó, Öcsi!-t. Szerettük, mert mi magunk is ott voltunk abban a gyerekseregben, amely izgalmat, kalandot keresett a gyermeklét forgatagában. S persze Az öreg bánya titka, a gaz Gasch Lipót, és a két Kenguru-fiú, Péter és Pál. Tökéletes volt az életünk ott, a képernyő előtt. Tökéletes volt a pillanat, ahogy belefeledkeztünk a mesébe, és a mesének rendszerint te voltál a főszereplője. És azt gondoltuk, hogy ez majd mindig így lesz.

Rég volt Krisztián. Nagyon rég… Az ifjúkor varázslata A varázslóval, Csilicsala bácsival tova szállt, és mi felnőttként már nem az elátkozott fagylaltost kerestük az utcán, a téren, hanem a szerelmet és a munkát. Boldogságmorzsákat kergettünk, és sokszor azt gondoltuk: de jó lenne újra gyereknek lenni! De jó lenne újra Kovács Krisztiánt nézni a tévében, szünidőben, nyaranta, telente. Szinte gyerekfejjel búcsúztál el a kamerától, a rendezőktől, a színészmesterségtől. Mintha a legtehetségesebb futballista az ifjúsági csapatban, néhány lépésre a felnőtt gárda öltözőjétől azt mondja: „Köszönöm, szögre akasztom a csukát, ennyi volt.” De te ott és akkor súlyos, komoly döntést hoztál, és a miértről sokáig nem beszéltél. Aztán mégis megtörted a csendet az Újságmúzeumnak: „Konkrétum nem volt, egyszerűen meguntam az egészet. Én amióta az eszemet tudtam, csak filmeztem. A gyerekek kinőnek a gyerekkorból és maguk mögött hagyják. Én ugyanígy hagytam magam mögött a filmezést…” Mintha csak kiléptél volna egy ajtón és halkan becsuktad magad mögött.

Mennyit adott a színészóriások közelsége? Büszkén meséltél Latinovits Zoltánról néhány éve. Szenvedéllyel emlékeztél rá, akivel együtt játszhattál többször is. Azt mondtad, vele kerültél a legközelebbi kapcsolatba. És még azt is említetted büszkén, naná, hogy büszkén, hogy a Kéktiszta szerelem forgatásán a szünetekben kisvasutat építettetek együtt az asztal alatt, elbújva a többiek elől. S talán életed szerepe volt Latinovits mellett A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak című darab. Ti ketten voltatok a főszereplők. Latinovits Zoltán és Kovács Krisztián. Száz meg száz, ezer meg ezer gyerek cserélt volna veled. De csak te kaptad meg ezt az esélyt az élettől, mert tündéri gyerek voltál, olyan karakter, aki valóban mesebeli figurának tűnt. A durcás arckifejezésed, a rácsodálkozásod a világra, a játékos követelőzéseid, mintha valóban egy színész mesteri alakításai lettek volna. Pedig te csak önmagadat adtad. Te ilyen voltál.

Nem csak Latinovits, a színészkirály, Bujtor István, a másik klasszis is külön foglalkozott veled. Ő tanított egy Fiat 127 típusú autóval vezetni és talán ő is azt gondolta, évtizedek múltán majd milyen jó lesz nosztalgiázni nektek egy vitorláson a Balatonon. Bujtor István sajnos már nincs közöttünk, te pedig réges-rég elhagytad a pályát. Pedig 17 filmben szerepelhettél, 17 imádnivaló, népszerű, százszor ismételt gyerekfilmben. S hiszed vagy sem, felnőtt fejjel, a szép kor felé ballagva is ugyanolyan hatással van ránk ez a sok mese. Mintha egy kicsit még mindig hetvenes években lennénk.

Messzire mentél. Nem csak a színészpályától, az országtól is. Dolgoztál Angliában, Ausztriában, majd Amerikában telepedtél le. Erről ezt mondtad: „Angliában sokáig dolgoztam informatikusként. Egy fejvadász cég keresett meg. Ausztriában két évet, ott ugyanis van egy tiroli panzióm. Két évig én vittem, de meguntam, elég volt a rabszolgamunkából. Amerikában a második feleségemmel élek, az első házasságomban született lányom Janka már felnőtt nő, Magyarországon jogász, s már egy kislánya is van, tehát bármilyen furcsa, nagypapa vagyok…” Valóban furcsa. Bár ennek ellenére nekünk mindig is a kis pufók kisfiú maradsz, aki rácsodálkozik a világra.

Boldog születésnapot, Kovács Krisztián!