A DERŰKIRÁLYNŐ, AVAGY AZ UTOLSÓ KOMIKÁK EGYIKE: LORÁN LENKE ÉLETE

„Istenem, segíts meg engem…” Ezt mondogatta nap mint nap, közben a  kezében ott volt egy 150 éves, megkímélt, gondosan őrzött imakönyv, és mellé egy aprócska kis kereszt.

S a teremtő alighanem meghallotta a halk fohászt, és úgy gondolta, ez a tűzrőlpattant nő, ez bizony megérdemli, hogy a tenyeremen hordozzam. Így aztán 90 esztendeig élvezhette a földi lét minden örömét, aprócskát és nagyobbacskát. És közben alkotott – sőt, maradandót alkotott. Primadonna és énekesnő egy személyben. De mindenekelőtt a kabaré királynője. Azt mondta róla egyszer a kollégája, barátja, Straub Dezső: „Ő volt a derűkirálynő, a szórakoztatás hercegnője.”

Lorán Lenke első szerepe Ámor volt a Tannhäuserben, még 1935-ben. Nem volt kérdés, hogy színész lesz, hiszen már 12 esztendősen fellépett, hogy aztán később Makay Margit stúdiójában tanulja a szakmát. Aztán dolgozott megannyi színházban, az Operettben, a Művész Színházban, a Vidám Színpadon, a Petőfi Színházban, a Centrálban – hogy aztán hazatérjen a Mikroszkóp Színpadra. A Mikroszkópba, az ő imádott társulatához. Azt írták róla: „kirobbanó életkedvű, jó humorú komika, eszköztárában az erőteljesebb színészi eszközök is megtalálhatók. Elsősorban vígjátékokban játszott, de komolyabb karakterszerepekben is emlékezeteset nyújtott…” Kirobbanó életkedv. Valóban ez jellemezte őt leginkább. Ha valamelyik darabban játszott, magával ragadta a közönséget. Az arca utánozhatatlan mimikával szórakoztatta a nagyérdeműt, a mozgása olyan volt, mint egy kamaszlányé. Sugárzott róla, hogy imádja a színpadi játékot, imádja a szerepjátszást, s a legjobban azt imádja, ha szórakoztathatja a közönséget.

Pedig akkoriban klasszisok sora játszott különböző színházakban, olyan színészeket láthattunk, tévé és mozifilmekben, a világot jelentő deszkákon, hogy választani is nehéz volt közöttük. Egyiket jobban szerettük a másiknál. Fajsúlyos férfikarakterek, Bessenyei Ferenctől, Latinovits Zoltánon át, Sinkovits Imréig. S persze a hölgyek, Ruttkai Éva, Venczel Vera, Törőcsik Mari… és ott volt közöttük Lorán Lenke, az igazi komika. A kabaréjelenetek azokban az években rendszeresek voltak a televízióban. Elsősorban szilveszterkor, de készültek a hétköznapokra is. Ha Lorán Lenke valamelyikben feltűnt, vitte a hátán a jelenetsort.

De nem csak a színpadon. „Előadások után első utunk törzshelyünkre, a Komédiásba vezetett. Lencsit imádták a férfiak, de amolyan haverként mindig a társaság közepe volt…” Így emlékezett rá az egyik kollégája. S hogy mennyire tisztelték őt, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Verebes István, aki akkor a Mikroszkópot vezette, azt mondta egyszer: „Ebben a színházban én vagyok az igazgató, de egy ember azt csinál itt, amit akar, és őt úgy hívják, Lorán Lenke…” A siker osztályrésze volt, a szerelem még váratott magára. Első férje Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó volt. Erről a kapcsolatról később nem sokat mesélt. Tudniillik nem tartott sokáig, viszonylag hamar elváltak, békében, barátságban. De Lorán Lenke nem hagyta, hogy magány valamiféle depressziós állapotba sodorja, minden percben, minden pillanatban úrinőként élt, gondolkodott és viselkedett, akihez bármikor bekopogtathatott fehér lovon, vagy anélkül a várva várt herceg.

Páratlan eleganciával öltözött, tökéletes frizurával, kisminkelve, pirosra festett körmökkel jelent meg mindig. Nyaranta hat hetet is eltöltött Hévízen egy luxusszállóban… Tudott élni. De igazán akkor élt, amikor felbukkant életében Kozák László színművész. Az igazi társ, az igazi szerelem. Egyszer Kozák bonbont küldött neki valamelyik előadás után és azt kérdezte tőle, randevúzhatnának-e? Lorán Lenke elvált úrinőként, látszólag visszafogott lelkesedéssel igent mondott. Évtizedekig éltek egymással, harmóniában. Amikor 1997-ben meghalt a férje, visszavonulót fújt az élettől, és már jóval kevesebbet mutatkozott. Azt mesélték, hogy Laci elvesztése után a szobájukban lévő fotója előtt ült és hozzá beszélt. Aztán minden este jó éjszakát kívánt neki.

Ő volt Lorán Lenke mindene. Akkoriban még egy budai villában laktak, aztán amikor a művésznő férje meghalt, úgy döntött, már nem taxizik haza a Mikroszkópból, inkább odaköltözött Palócz László operaénekes korábbi lakásába, a második emeletre. A Mikroszkóppal szembe. Lorán Lenke még idős korban is rendszeresen fellépett. Bírta a tempót, tele volt életkedvvel, energiával, aztán eljött a pillanat, amikor már a járás is nehezére esett, de a színpadot akkor sem hagyta ott, átírták megannyi szerepét, és ha kellett, trónszékben vitték fel őt a közönség elé. Sőt, az utolsó fejezet már arról szólt, hogy a második emeleti lakásból sem tudott lejönni, de a kollégái ekkor vettek neki egy távcsövet és az ablakból nézte a színházból kijövő nézőket és figyelte, aznap este telt ház volt-e a Mikroszkópban.

A halála előtt nem sokkal kórházba került. Szellemileg teljesen tiszta volt, pontosan érzékelte mi zajlik vele, körülötte, éppen ezért nem engedett be senkit magához, nem akarta, hogy így, ilyen kiszolgáltatottan, betegen lássák őt. A 90 esztendőt élt Lorán Lenkére úgy emlékszünk valamennyien, mint a nevetés, a vidámság, az életöröm megtestesítőjére. Hiányzik. Nagyon.

Nyugodj békébe, Lorán Lenke!