AKI GYŐZTES GÓLT LŐTT A REAL ELLEN: MÁJER LAJOS TRAGIKUS HALÁLA

„És bár kétségtelen, hogy a szex a dolgok hétköznapi menetében kellemesebb tevékenység, mint a meccsnézés (nincsenek nulla-nullás döntetlenek, nincs lescsapda, nincsenek kupacsalódások és nincs fagyoskodás…) az általa gerjesztett érzések egyszerűen nem lehetnek annyira intenzívek, mint amiket egy utolsó percben szerzett, az életben egyszer előforduló bajnoki címet eldöntő gól tud kiváltani…”

Nick Hornby barátunk jól látja. A futball olykor tökéletes, semmihez sem hasonlítható pillanatokkal ajándékozza meg a szurkolót. Ennél szebben, költőibben, frappánsabban aligha lehet megfogalmazni, mit is jelent szurkolónak lenni, mint ahogy tette azt a Fociláz című zseniális, kultikus könyvében Hornby, aki azóta már világhírű íróvá „focizta fel” magát.

A mindent eldöntő gól. Matyi, te is rúgtál egy ilyet. Igaz az a találat nem jelentett sem bajnoki címet, sem kupagyőzelmet, mégis… Mégis emlegetik majd 138 esztendő múlva is, mert Madridban, a legendás Bernabeu-stadionban bevenni a Real hálóját, győztes találatot jegyezni a királyi gárda ellen, az bizony földöntúli élmény. A dátum 1985. május 22. A helyszín Madrid, 90 ezer ittas és örömittas drukker. Valamennyien nyugodtak, már nincs miért idegeskedni, a Real néhány nappal korábban Székesfehérvárott 3–0-ra verte a Videotont, gyakorlatilag eldöntve az UEFA-kupa sorsát. De még hátra volt a visszavágó és a Vidi, az ország akkoriban talán legnépszerűbb csapata minden mindegy alapon, félelem nélkül utazott ki a spanyol fővárosba és lépett a Bernabeu szent gyepére. Az volt életed meccse Matyikám. És az volt életed gólja.

Szomorú visszaemlékezést kellene írnom most rólad, de nem megy. Ahányszor bevillan a játékod, az egyéniséged, mindig valami hihetetlen pozitív gondolat társul mellé. Úgy cseleztél, úgy cikáztál a védők között, olyan, már-már flegma mozdulattal csaptad be a rád rontó, szinte rád vetődő nagydarab bekkeket, mintha csak leszúrt karókat kerülgetnél vagy valahol a játszótéren bolondoznál a társaiddal. S az a csibészség az életben is jellemző volt rád. Hol egy jól elhelyezett poén, hol egy utánozhatatlan hamiskás betyármosoly… Ez voltál te. Maga az élet.

Tragédiáról, értelmetlen tragédiáról szólna ez az írás, hiszen 41 éves voltál mindössze, amikor egy Fiat típusú személygépkocsi elgázolt, elsodort valahol Székesfehérvárott egy tér közelében, amikor épp átmentél az úton. Mit kerestél ott késő este? Vajon hová bandukoltál az éjszakában? Már soha nem tudjuk meg. A hírek másnap arról szóltak, hogy súlyos közúti balesetet szenvedett Májer Lajos háromszoros válogatott labdarúgó, a Videoton szurkoló korábbi nagy kedvence, az ördöngösen cselező jobbszélső. S mi, akik ismertünk téged, így vagy úgy, a pályáról, vagy épp a magánéletben, fejcsóválva, értetlenül néztünk egymásra, hogy itt van egy újabb tragédia és mi nem értünk az egészből semmit – hát miért nem tudtál vigyázni magadra?

1998 márciusában történt mindez. A szervezeted napok múltán feladta a küzdelmet. Olyan sérüléseket szenvedtél a baleset során, amely után – ha életben is maradsz, már nem élhettél volna teljes életet. 41 évet kaptál – és ennek a 41 esztendőnek a nagy része mámorosan telt. Tizennyolc évesen bemutatkozni a Vidiben, az földöntúli boldogság. S olyan csapatba kerültél, amely akkor már a bajnoki címért harcolt, bombaerős Videoton volt az, a Ferencváros és a többi pesti nagycsapat méltó ellenfele. Aztán 1976-ban már válogatott lettél. Volt-e nálad boldogabb ember a földgolyóbison, Matyikám? Ugye, hogy nem?

Pedig a java még hátra volt. Bajnoki ezüstérem a Vidivel. Aztán két bronzérem a fehérvári piros-kékekkel és elérkeztünk az 1984/1985-ös szezonhoz, amikor a Vidi megkezdte menetelését az UEFA-kupában. Futballtörténelem. Az ellenfelek szép sorban elbúcsúztatva. A csehszlovák Dukla Praha, a francia Paris Saint-Germain, a jugoszláv Partizan Beograd, az angol Manchester United és egy másik jugoszláv klub a Zseljeznicsar. Az ország leste, a Videoton tévéken, a Videoton csodáját! S te Matyi gólt lőttél a Paris Saint-Germain-nek, bevetted a Partizan Beograd hálóját, aztán egy több hetes sérülés után visszatérve Madridban… A Videoton volt az első magyar csapat, amelyik győzni tudott a Real Madrid otthonában. Azon az 1985 májusi meccsen Real Madrid-Videoton 0-1.

 „Mikor elrúgtam a labdát, már éreztem, hogy jól eltaláltam. Csak akkor hittem el, hogy valóban gól, amikor a teljes csapat a nyakamon csimpaszkodott. Olyan boldog voltam, hogy azt el sem tudom mondani. Gólt rúgni a Bernabeu-stadionban! Azt hittem ilyen csak a mesében van…” Így lelkendeztél akkor Matyi. Hősként ünnepelt mindenki, gólt lőttél az örökkévalóságnak. Ott kellett volna megállítani az idő kerekét. Ott és akkor. Egy csapat és egy támadó a csúcson. És valóban olyan volt ez az egész, mintha a Grimm-testvérek írták volna – vagy még annál is szebb.

Nem lettél gazdag ember Matyi. Már ami az anyagi javakat illeti. Akkoriban még nem luxusterepjárón közlekedtek a focisták, a kapus Disztl Péter például a nagy menetelésért kapott pénzből fizette ki a Lada törlesztőrészleteit. Nem lettél gazdag – ám még sem cserélted volna el azt a gólt egy rózsadombi villára vagy egy tűzpiros Ferrarira, ebben biztos vagyok. Megmaradtál egyszerű sárbogárdi… vagy inkább fehérvári srácnak.

Hová, merre indultál Matyi? A futballpályafutásod után – és azon a szörnyűséges éjszakán. Láttad-e a feléd robogó Fiatot? Mint valami robosztus, kíméletlen védőt vagy gondolataidba mélyedve, egyszer csak váratlanul a túlvilág felé repített az iszonyatos ütés.

Szomorú visszaemlékezést kellene írnom most rólad, de nem megy. Igazából nem megy. Túlságosan életrevaló ember voltál. S a képek, amelyeket őrzök, őrzünk rólad, mind-mind az életről szólnak. S arról a gólról, amiről Nick Hornby azt írta még: „Számomra egyetlen olyan pillanat sem tűnik ehhez foghatónak, amit az emberek általában életük legszebb pillanatának neveznek…”

A gól, mint az élet értelme…