A SZENVEDÉLYES TŰZMADÁR ÖRÖKRE MEGPIHENT: MARKÓ IVÁN HALÁLÁRA

Tűzmadár volt. Igazi tűzmadár, aki szabadon szárnyalt és csak óvatosan lehetett közeledni felé. Tűzmadár volt, akit 1974-ben a világ tíz legjobb táncosa közé választottak. Markó Iván.

A tragédiája, halála, felkavarta a közvéleményt. Ahogy jöttek a részletek, úgy lett egyre fájdalmasabb az utolsó kép a táncdrámában. Mert Markó Iván élete éppen olyan volt, mintha a Maurice Béjart társulat adta volna elő. Szemkápráztató, dinamikus, gyönyörűséges, harmonikus, szenvedélyes és olykor tragikus.

A hírek, amelyek napvilágra kerültek a 75 esztendős művészről, sokkolták az országot. A mozdulatlan test a belvárosi lakásban, a lét és nemlét közötti lebegés magányosan. Aztán a kopogás, a riadt egyre hangosabb kopogás, a kiabálás odakintről, majd az ajtó felfeszítése és a döbbenetes látvány: ahogy Markó Iván mozdulatlan teste magatehetetlenül várta a végítéletet. S jött a mentő szirénázva, száguldva, majd meg sem áll a kórházig, és jött a reménykedés, hogy hátha… Hátha erősebb lesz az élet a halálnál. És a három, bizonytalansággal, félelmekkel teli nap, majd a szembenézés a megváltoztathatatlannal. Markó Iván halála éppen olyan felkavaró volt, mint az élete. Azt mondta egyszer, hogy sokan félreértik, félremagyarázzák az ő szenvedélyét. A tánc iránti szenvedélyét, amely valóban fanatizmussal teli, és szinte határos az őrülettel. Akadtak, akik valóban őrültnek tartották, és ő erre mindig szelíd mosollyal válaszolt.

A világ egyik legjobb táncosa volt. Pedig a karrierje elején nem tartották különösebben tehetségesnek. Egy volt a sok közül, akinek a háta mögött összesúgva azt mondták: nem is táncos alkat. Hiányzik belőle a kecsesség, a báj, a harmónia. Nem szólt semmit, csak próbálkozott újra és újra, végül harmadik nekifutásra vették fel az Állami Balettintézetbe. De ott már kilépett a tucatkategóriából, sőt, kiemelkedett mintegy Főnix-madár. És csak repült, repült, megkerülve felhőket, irigységet, rosszindulatot. Így lett 1967-ben a Magyar Állami Operaház tagja, ahol már egyre több lírai szerepet osztottak rá. Rá, a kemény, markáns, erőteljes férfira. Aztán a szárnyalása egészen a világhírű Béjart-balettig repítette. Mindezt 1972-ben történt, és a legendás társulat tagja lehetett hét évig.

Ott lett belőle Tűzmadár, Lausanne-ban, a színpadon. A világ a lábai előtt hevert, a világ, amelyet olykor nem szeretett. Mert érzékeny, talán túlságosan érzékeny volt, aki figyelt minden rezdülésre, minden hangra, minden szóra, minden kritikára. Aztán hazajött 1979-ben és itthon csodát tett. Megalakította a Balett Intézet végzős évfolyamának növendékeiből 15 fős társulatát, a Győri Balettet. Aki egyszer is látta bármelyik előadásukat, lenyűgözve figyelte a testek harmóniáját, játékát, a zene lüktetését. A táncosok finomságát, és erejét.

Markó Iván művészete arany, ezüst, lila, sárga, ezernyi színt hozott a szürke hétköznapokba. Első koreográfiája a Carmina Burana tíz tételéből álló Nap szerettei című darab volt. Tízezer néző a Budapest Sportcsarnokban, mintha csak a Rolling Stones játszana. És a gyönyörű, tehetséges táncosnők, mind Ladányi Andrea, Popova Aleszja és a többiek, varázslatos estével ajándékoztak meg bennünket. A Győri Balett nem csak itthon, szerte a világban maradandót alkotott. Nyolcvan külföldi turné, és Markó Iván, mint valamiféle hadvezér, úgy vitte magával az ő művészseregét. Aztán jött egy újabb nagy húzás, tánc és képzőművészeti szakközépiskola alakult Győrben, Markó pedig ezer lángon égve nevelte, oktatta a fiatalokat. Azokat a fiatalokat, akik akkoriban, sőt, jóval később is azt mondták büszkén: „Markó Iván volt az apánk, Juci pedig az anyánk.” Juci, vagyis Gombár Judit díszlet és jelmeztervező, a Győri Balett örökös tagja. Markó Iván felesége.

A csendestárs. Így nevezte őt el valaki, a vibráló táncművész partnereként. Markó Iván egyszer ezt nyilatkozta a feleségéről: „Iszonyú nagyképűség volna, sőt, egyenesen hazugság, ha azt mondanám, hogy én egyedül, önmagamból létezem. Mert valamilyen módon mindenben benne van, amit létrehozok. Tulajdonképpen annyira összefolyik kettőnk munkája, hogy bizonyos elemeit magunk sem tudjuk különválasztani. Én alapvetően beleszólok a díszlet, jelmez-kérdésekbe, és Jutka is a koreográfiába. Ami azonban ennél fontosabb: a produkció gondolati, dramaturgiai alakjaival is foglalkozik, sőt, mondhatni, hogy kettőnk közül ő a dramaturg…”

Gombár Judit 2016. május 28-án, hosszan tartó, súlyos betegség után, 78 esztendősen hunyt el. Markó Iván 2014-ben önéletrajzi regényt jelentetett meg, amelyben társának nevezte és azt is papírra vetette, hogy rengeteg mindent tanult tőle, de,  talán mégsem eleget…

Markó Iván a felesége halála után szinte teljesen visszavonult. A vibráló, önmagával is sokszor harcban álló, korszakos művész szíve pedig napokkal ezelőtt egy utolsót dobbant, majd megállt. A Tűzmadár megpihent. Örökre.

Nyugodj békében, Markó Iván!