Szerencsés ember ez az Arthur. Szerencsés bizony. Nem csak a csillogó-villogó sportüzlete megy, hanem még rátalált a világ legszebb nőjére. Könnyű neki…

Talán valóban voltak irigyei Arthur Neumannak. De aligha érdekelhette őt mindez. A Németországból kivándorolt család gyermeke megtalálta a számításait az Egyesült Államokban – és megtalálta Trézsikét is. Talán egy vidám nyári nap volt, amikor a húszas évei elején járó ifjú hölgy belépett abba a bizonyos sportboltba, ahol körülnézett, felfedezte a bőséges árukínálatot és nem mellesleg az üzletvezetőt is. Ott és akkor kezdődött minden, a vonzalom, a kíváncsiság, a szeretet, az egymásba kapaszkodás, s a szerelem. És ennek lett a gyümölcse az az eleven kisfiú: Pál. Hogy aztán később ebből a helyes, eleven gyerekből egyszer csak Paul legyen.

Sármos volt, a nők kedvence.

A kutatások szerint Trézsike, vagyis Fecskó Terézia Makón született és ott élt négyéves koráig, amikor is a család összepakolt mindent, fájdalmas búcsút intett a rokonoknak, a szomszédoknak, a településnek s egész Magyarországnak, aztán meg sem állt Amerikáig. Pontosabban Ohióig, azon belül is Clevelandig. Itt volt sportüzlete Arthur Neumannak, és itt talált egymásra a két fiatal, akiknek gyermeke később Paul Newmanként lett világhírű. Van olyan feltevés is amely szerint Fecskó Terézia a Felvidéken született, de mindegy is, a lényeg, hogy mi, magyarok, büszkén írunk róla. S nem csak azért, mert sokáig a világ legsármosabb színészének tartották a fiát. S nem is azért, mert Oscar-díjjal büszkélkedhetett és felejthetetlen filmekben játszott a gyerek. Sokkal inkább a fiú származása okán, hiszen vitte és az örökkévalóságig viszi a magyarok jó hírét – mert hát Paul Newman is közülünk való. Legalábbis anyai ágon.

A Pali gyerek aztán 1925. január 26-án látta meg a napvilágot. S később arról álmodozott, hogy pilóta lesz. Egy bombázóval szerette volna kivenni a részét a II. világháborúból, így akarta szolgálni a hazáját, csakhogy kiderült, hogy színvak, így aztán, ha nem is pilótaként, hanem rádiósként repülhetett, méghozzá egy Csendes-óceán fölött szolgálatot teljesítő torpedóbombázón. A háború után eleinte tanári pályára készült, és közben a Yale egyetemen angol irodalmat és közgazdaságtant tanult. Látta, érzékelte a körülötte lévő világot, és belül pontosan tudta, hogy mégsem ez az ő igazi útja. Aztán váratlanul meghalt az édesapja és ezt súlyos csapásként élte meg. Talán ezért is menekült a házasságba, támaszt, társat keresett, és beiratkozott az egyik legjobb, legnevesebb New York-i színiiskolába. Ott és akkor minden megváltozott körülötte.

Joanne Woodward volt a második felesége.

Pali, aki akkor már Paul Newman volt, a Broadway deszkáin mutatta meg hogy mi is lakozik benne. Olyan társak mellett villantotta meg a tehetségét, mint James Dean, Steve McQueen és Marlon Brando. Paul Newmanre az Ifjúság édes madara című Tennessee Williams-dráma bemutatója után figyeltek fel a Broadwayn. Pontosabban figyelt fel rá Hollywood! Az a tekintet, azok a szemek elvarázsoltak mindenkit. Különös karaktere volt az ifjú Paulnak, különös és vonzó. Nem csoda, hogy nem sokkal később már főszerepet kapott a gyönyörű Elizabeth Taylor partnereként a Macska a forró bádogtetőn című filmben. Pillanatok alatt világsztár lett. És jött a megannyi film közepette az 1969-es Butch Cassidy és a Sundance kölyök című halhatatlan mozi, Robert Redforddal és Paul Newmannel. Aztán pedig 1973-ban a Nagy balhé.

Paul Newman kétszer nősült élete során. A két házasságából egy fia és öt lánya született. Aki látta őt filmben, azt gondolná róla, higgadt, céltudatos, komoly ember, aki mindig tudja, mit akar az élettől. Ehhez képest a valóság egész más volt. A sármos színész első házassága finoman szólva sem volt harmonikus. A kapcsolat alatt folyamatosan ivott. Nehezen küzdött meg az alkoholizmussal és am még ennél is durvább, olykor részegen ült autóba. Ennek köszönhette egyik traumáját: bódult állapotban balesetet okozott, a helyszínről elmenekült, és cserbenhagyással vádolták. De ez sem vette el a kedvét az autóktól, merthogy később a színészet mellett a versenyzés volt a második legnagyobb szenvedélye. Kevesen tudják róla, de 1979-ben a legendás 24 órás Le Mans-i versenyen ezüstérmet szerzett egy Porsche 935-ös sportkocsival.

Paul Newman megpróbált bezárkózni. Helyesebben elzárkózni a külvilágtól, a sajtó, a bulvárlapok érdeklődésétől. Megpróbálta megóvni magánéletét, ami gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás egy világsztár esetében. Fia, Scott 1978-ban kábítószer-túladagolásban halt meg. Megrendítette gyermeke elvesztése és a tragédia után, amikor már volt hozzá lelki ereje, sok pénzt fordított a drogfüggők gyógyítására. Megannyi alapítványt hozott létre, hogy ezzel is segítse a kábítószer rabjait. Második felesége, akit 1958-ban vett el, Joanne Woodward volt. A csinos színésznő sok szerepben látható, de talán mégis az tette őt igazán híressé, hogy ő a legendás Paul Newman felesége, aki egészen a színész haláláig, vagyis 2008-ig hű társa maradt. Hogy aztán ugyanez érvényes volt-e a férjére, az legalábbis kérdéses. Merthogy a másik halhatatlan színésztárs, Marlon Brando egyszer azt nyilatkozta a zárkózottnak tűnő barátjáról, Paul Newmanről: „Engem sosem vert át Paul, épp annyi kalandja volt a forgatásokon, mint bármelyikünknek…”

Paul Newman 83 évet kapott a sorstól.

Paul Newmant többször is jelölték Oscar-díjra, ám az aranyszobrocskát mindössze egyszer, 1987-ben a Pénz színe című filmben nyújtott alakításáért vehette át. Odafigyelt az ősökre, a származására és odafigyelt Magyarországra is. Köztudott volt róla a társadalmi szerepvállalás, az egyik ilyen projektje például a beteg gyerekek testi-lelki rehabilitációját segítő nemzetközi táborszövetség létrehozása volt. Ennek a nyomán hozták létre nálunk is a Bátor Tábor Alapítványt, amely a súlyosan beteg gyerekek számára kínál úgynevezett élményterápiás, rekreációs programokat. A színész élete során nagyjából 220 millió dollárt fordított jótékony, s olykor kreatív célokra. Paul Newman utoljára 2002-ben szerepelt, a kultikus kasszasikert hozó Kárhozat útja című filmben, ami egyébként ugyancsak Oscar-jelölést hozott  a számára. Aztán volt még egy álma, színházi rendezőként debütálni John Steinbeck, Egerek és emberek című művét szerette volna színpadra állítani – ám a teste már nem engedte… A betegség megakadályozta ebben.

A legendás művész éveken át küzdött tüdőrákkal, majd connecticuti otthonában, családja körében, 2008. szeptemberében aludt el örökre. Nyolcvanhárom évet élt. Sűrű, izgalmas, és sikeres 83 évet.

Nyugodj békében, Paul Newman!

Előző cikkMELLŐZTÉK, ELFELEDTÉK, PEDIG IMÁDTÁK A NÉZŐK: VÁRHEGYI TERÉZ TRAGÉDIÁJA
Következő cikkTÉR VISELI A NEVÉT, MÉGIS KEVESEN ISMERIK: KOLOSY GYÖRGY TÖRTÉNETE