Gondolkodtam, hogy művész úrnak szólítalak, ahogy illik, csakhogy gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Együtt rúgtuk a kopott bőrlabdát a Fáy utcai sporttelep vörös salakos pályáján nap mint nap.

Délután háromkor edzésre jelentkeztünk, felvettük a kinyúlt, agyonmosott piros trikót meg a bő, kék klottgatyát, hozzá a kitaposott futballcsukát, aztán futottunk, futottunk körbe a vörös salakon, majd belefeledkeztünk a játékba. Akkor mindketten arról ábrándoztunk, hogy majd Farkas Jancsi nyomdokaiba lépünk, és mi leszünk a Vasas új csodacsatárai. Aztán messzire kerültünk ettől. S legközelebb már a filmvásznon láttalak a Szerencsés Dániel című film főszereplőjeként és lenyűgözve néztelek. Akkor már nem a labdával, hanem a rád bízott karakterrel mutattál be trükköket. Imádtam azt a filmet. S legalább ennyire szerettem, a Cha-Cha-Cha-t is.

Akkor mindketten arról ábrándoztunk, hogy majd Farkas Jancsi nyomdokaiba lépünk.

Valósággal berobbantál a köztudatba. Laza, jóképű, lezser srác a rivaldafényben. Ez voltál akkor, Rudi. S megadatott, hogy egyszer egészen közelről is csodáljam a játékodat. Statisztaként táncoltam egy film jelenetében, amelyben te voltál az egyik főszereplő. S miközben Rajhona Ádám azt énekelte átszellemülten, hogy: „Rámás csizmát visel a babám…”, te a háttérben a korszak egyik leggyönyörűbb ifjú modelljével beszélgettél a jelenetre várva. És az a csodálatos hölgy olyan, de olyan áhítattal itta a szavaidat, hogy az ember szinte zavarba jött tőle.

Irigyeltelek Rudi. És nem a modell miatt, sokkal inkább azért, mert te megvalósítottad az álmaidat. A gyerekkor Őrszentmiklóson, Vácdukán, vagy Vácott úgy telhetett, hogy álmodoztál, s hol a futballról, hol a színházról ábrándoztál. S amikor elvégezted a Móricz Zsigmond Gimnáziumot és elköszöntél a Vasas ifjúsági csapatának tagjaitól, már pontosan tudtad, hogy hová is készülsz. Fel, a színpadra, a világot jelentő deszkákra! Főiskolásként már forgattál, már különleges tehetségként tekintettek rád. A Cha-Cha-Cha-val a Szerencsés Dániellel és a Jób lázadása című filmekkel üzentél a szakmának és a világnak, hogy íme, itt vagyok, az új és ifjú generáció tagjaként. És továbbviszem azt az örökséget, amelyet Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Pécsi Sándor, Őze Lajos, Darvas Iván és megannyi színészóriás ránk hagyott.

Kicsit neheztelek is rád, mert egyszer kölcsönadtam neked egy könyvet. Az egyik kedvenc regényemet, Bernard Malamud művét, a Dubin megannyi élete címűt. Akkor már túl voltunk egy Malamud-premieren, a Pesti Színházban játszottál a Segéd című darabban. S talán egy beszélgetésünk során így került szóba a Dubin megannyi élete című remekmű. Odaadtam neked, aztán amikor elolvastad és visszaadtad, azt mondtad: „Ez annyira jó, és olyan hatással volt rám, hogy színpadra viszem!” Azóta várok erre. Azóta lesem, hogy valahol kiplakátolják, és ott lesz majd rajta nagybetűvel: rendezte, Rudolf Péter.

Szerencsés Dániel. A film, amely a nagy kiugrást hozta.

Emlékszel, Rudi? A futball később is összehozott bennünket, a Vasas egykori kölyökjátékosát, immár ellenfélként. Te a színészeknél én az újságíróknál léptem pályára az utolsó igazi Színész-Újságíró Rangadón a Népstadionban. Amikor még Hegedűs János konferált, és a lelátón nagyjából ötvenezren ültek. Emlékszem, volt egy olyan Színész–Újságíró találkozó korábban, ugyancsak a Népstadionban, ahol sprinteltél a jobb szélen a lasztival és Hegedűs, a konferanszié azt kiabálta hangosan a mikrofonba: „Nézzék, milyen ügyes és gyors ez a kis Nemcsák…”

Irigyellek Rudi. A tehetségedért, a szorgalmadért. S persze mindenekelőtt a filmekért, s a színdarabokért, amelyekben maradandót alkottál. Aki látott legalább egy kis epizódot a tökéletes rögtönzésből, a felszínes, magamutogató műsorok között igazi oázist jelentő Beugróból, az pontosan tudja, mit is jelent színésznek lenni. Ízig-vérig színésznek. S persze sokan szeretik az Üvegtigris trilógiát is, benne a kisemberekkel, a szerethető karakterekkel, a csetlő-botló túlélőkkel. S te, Rudi, valósággal lubickolsz Lali szerepében. Az idő viszont rohan. Talán annál is sebesebben, mint egykor mi, ketten a Fáy utcában, a vörös salakos pályán a kék klottgatyában. Az idő rohan, hiszen ma vagy 67 éves!

Boldog születésnapot, Rudi!

Előző cikkHA NEM SEGÍT, MEGFAGYOK! 108 ÉV UTÁN KERÜLT ELŐ BLAHA LUJZA LEVELE
Következő cikkJELLEMTELEN KALANDOR: A RÁKÓCZIT ELÁRULÓ OCSKAY BRIGADÉROS ÉLETE