Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Az élete volt a színház és a közönség szeretete. Az imádott közönségéé, amelyet estéről estére megnevettetett. Pedig sokan nem is tudták, hogy a kacagás mögött drámák és tragédiák sora húzódik meg.

Álltam az ágya mellett és figyeltem az arcát. Megtisztelt azzal, hogy beengedett a lakásába. Megtisztelt azzal, hogy beszélt és mesélt nekem a betegségéről, a félelmeiről, s a vágyairól. Már túl volt két súlyos sztrókon, hosszú, türelemmel viselt kórházi kezelésen, és otthon az imádott felesége segítségével próbált újra élni. Úgy, ahogy ő szokott. Énekelve, dalolva, táncolva a színpadon. De már nem ment. Az idő fogaskerekei már lassan vánszorogtak ott az ágya mellett, lelassult minden. Furcsa volt így látni Sas Józsefet. Kiszolgáltatva, a halállal harcolva. Pedig nem volt ismeretlen a számára az élet-halál harc. Sokáig nem beszélt róla. Megőrizte magának a titkát, a gyerekkor rémálmait, a vérzivatar pusztító erejét, hogy aztán egyszer csak belekezdjen a szívszaggató történetbe.

Így nézett ki a II. világháború végére a Klauzál utca…
Fotó: Fortepan/Vörös Hadsereg

Sas József Békéscsabán született és a családja onnan költözött a fővárosba.  Az édesapja, Sas Imre népszerű, kiváló színész volt, az édesanyja, Rusz Klára pedig két gyermekkel ajándékozta meg a művészt. Józseffel és a nála két évvel fiatalabb Imrével. Aztán a háború egyre fenyegetőbb közelsége miatt a fővárosba költöztek, a Klauzál utca 35-be. De bár ne tették volna… Sas József komor arccal, mintha a semmibe nézne, belekezdett élete legfájdalmasabb történetébe, amely a háború végén játszódott, a nyilas rémuralom idején.

Négy és fél éves volt mindössze, az öccse három, de tűpontosan emlékezett mindarra amit átélt. Jöttek a nyilasok a Klauzál utcai házhoz, akárcsak a többihez. Jöttek, kiabáltak, gyilkoltak, felnőtteket, gyerekeket tereltek össze. Az apját elvitték, szinte kirángatták az otthonából. Már persze ha otthonnak lehetett nevezni azt a tíz négyzetméteres szobát, ahol négyen éltek. Vitték az apját, de nem elégedtek meg ennyivel, a nyílt utcára tereltek mindenkit. Sas József vidéki rokonságát a Dunához vitték és mind a hat embert a folyóba lőtték. De őt és az öccsét is rángatták már, amikor egy szomszédasszony észrevette, és sikoltva rohant a gyerekek anyjához: „Gyere gyorsan, viszik a gyerekeidet!”

És az anyjuk futott, ahogy csak bírt, ki az utcára, és könyörgött a nyilasoknak, hogy engedjék el a fiait, de azok hajthatatlannak tűntek. Ám mintha a sors küldött volna egy angyalt rendőrruhában, ő segített, és amikor egy nyilas nem figyelt, intett: „Fogja a gyerekeit és szaladjon velük, vigye innen őket!” Az édesapjuk a koncentrációs táborban halt meg, mint később kiderült, hastífuszban. A kicsi Sas József, az édesanyjával és az öccsével pedig elbujt a bombázások, a lövöldözések és legfőképpen a nyilasok elől. Egy nap aztán berontott valaki a házba és lőni kezdett. Sas József életét akkor egy vaskos oszlop mentette meg, azt ölelte át, és az fogta fel a golyókat.

A Klauzál utca 35. szám alatti házban az oszlopon ma is ott van Sas József kéznyomata. Afféle mementóként, hogy soha, senki ne felejtse el, mi történt Budapesten az országban, a világban. Sas József soha nem felejtette el. Akkor sem, amikor a legvidámabbnak tűnt, amikor sikerei csúcsán volt. Az édesapja emléke miatt lett színész. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végzett 1957-ben, majd afféle vándorművészként fellépett Győrben, Békéscsabán, Pécsett, Kecskeméten, hogy aztán újra hazataláljon. Haza, a Mikroszkóp Színpadra. Ez lett az ő második otthona, amelyet 1973 óta szolgált színészként, majd igazgatóként. S ahogy teltek az évek, úgy lett egyre népszerűbb

Sas József egy 1973-as felvételen.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Tehetségére, szorgalmára jellemző, hogy önálló esteket írt, és ha kellett, egyedül töltötte be a színpadot. A Sas Kabaré sokáig a legnézettebb műsor volt szilveszterkor a televízióban. És Sas József bírta az iramot, úgy táncolt hetven fölött is, úgy ropta a színpadon, olyan beleéléssel, olyan szenvedéllyel, hogy a közönség is legszívesebben csatlakozott volna hozzá. De a szervezete jelzett: lassítani kellene a tempón. A szívével volt gond. Jött egy műtét, majd ereket tisztítottak, a csaknem elzáródott nyaki verőeret. De akkor még bizakodva nyilatkozott, és azt mondta: „múló rosszullét, az élet megy tovább, és rengeteg ötletem van!” Ám jött az újabb próbatétel, egy thaiföldi nyaralás során kétoldali agyvérzést kapott és súlyos állapotba került kórházba. Alig várta, hogy hazamehessen szeretett feleségéhez, Zsuzsához. Az asszony a második házasságát jelentette, kevesen tudják, az első felesége fiatalon hunyt el, amikor közös gyermekük, Tamás még csak csecsemő volt. Zsuzsa egy gyönyörű lánnyal, Ágnessel ajándékozta meg.

Sas József az utolsó hónapokban ágyhoz kötve, folyamatos ápolásra és segítségre szorult. Már nem volt visszaút a színpadra. Nem volt visszaút az életbe. Tavaly januárban hunyt el szívelégtelenség következtében. Örökre elaludt az az ember, aki bár kisgyerekként megtapasztalta, milyen gonosz tud lenni a világ, felnőttként mégis nevettetett.

Nyugodj békében, Sas József!

Előző cikkAZ ÉPÍTÉSZ HELYETT AZ ALKOTÁSOKNAK KELL BESZÉLNIÜK: KORB ÉS GIERGL
Következő cikkÉVEKIG OROSZ HADIFOGSÁGBAN SÍNYLŐDÖTT: CSÁKÁNYI LÁSZLÓ ÉLETE