Az élet nem habostorta. Virág elvtárs mondta ezt Pelikán József gátőrnek és milyen igaza van. Talán Marcus Tullius Cicero, Blaise Pascal vagy Henry David Thoreau filozófiája sem ért fel eddig.
Bár az utóbbi gyönyörűséges mondatokkal ajándékozott meg bennünket, amelyet még a Holt költők társasága című filmben is idéztek, amely így szól: „Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni. Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. Elpusztítani mindazt, ami nem volt élet. Hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem…”
Neked írom most ezt Szász Marci. Mert még annyi minden van előtted, annyi szépség és kétség, annyi mámor és lehangolódás, annyi vágy és annyi csalódás, hogy érdemes újra és újra elolvasnod amit Thoreau írt annak idején. Meg aztán 33 éves korodra olyan sok mindent megtapasztalhattál már, ami keveseknek adatik meg. Talán csak egy csodagyereknek. Mert annak tituláltak, annak becéztek, így beszéltek rólad, és így mutogattak tévében, országnak-világnak. Mintha egyenesen a Marsról csöppentél volna ide közénk. Pedig csak gyerek voltál, okos, éles eszű, a korodhoz képest hihetetlenül intelligens gyerek.
Forrás: Youtube
Ötévesen szerepeltél Friderikusz Sándor műsorában és ötévesen mondtad azt, hogy Nobel-díjat szeretnél majd kapni. Talán akadtak, akik kinevettek. S persze voltak sokan, akik úgy beszéltek rólad, hogy majd biztos világhírű leszel, viszed a magyarok hírét Amerikába, a brazíliai őserdőbe, Alaszkába, vagy az Óperenciás tengeren túlra. Viszed, mert kiválasztott vagy. Mennyit szenvedhettél te ettől Marci…
Ötéves gyereknek lenni az a legjobb dolog a világon! Játék és játék és játék, és ha kell, akkor hiszti, ha kell, akkor sírás, ha kell, akkor odabújás apuhoz, anyuhoz, ha kell, akkor angyali mosoly az arcon, amelytől elolvad szülő, nagyszülő, a szomszéd meg a postás. Ötéves gyereknek lenni az élet ajándéka. Ott kellene megállítani az időgépet. Bár ennek némileg ellentmond, hogy én öt esztendősen döbbentem rá, hogy az élet bizony nagyon is tud fájni. Az a nap itt van bennem. Apám tol a biciklin, fel a gyümölcsös felé, a lábamnál egy fekete szőrpamacs kutya, a miénk, boldogan fut, aztán eltűnik az erdőben. Másnap reggel jött haza, vaddisznóagyartól átszúrt torokkal, s ott halt meg a lábaim előtt.
Ötévesnek lenni már komoly kihívás. De te, Szász Marci, azzal az élénkvörös hajaddal főszerepet kaptál ötesztendősen a televízióban. Friderikusz Sándor elmondta rólad az ő nagyon is népszerű televíziós műsorában, hogy háromévesen már olvastál, az első és második általánost két nap alatt végezted el. Két nap alatt… És akkor még nem tudhattuk, hogy amikor te Nobel-díjról beszéltél, azt nagyon is komolyan gondoltad, hiszen később 15 esztendősen leérettségiztél, majd újabb esztendő múltán már egyetemre jártál! Az átlagos felnőttnek 100–120 az intelligenciahányadosa. A te IQ-d ötévesen 195 volt! A lehetőségek tárháza. Ezt gondolhatták a körülötted élő, a téged szerető családtagok, rokonok, barátok. Hogy csak rajtad múlik, mi lesz belőled, hogy világhírű leszel, az nem is kérdéses, hogy gazdag, az szinte egyértelmű, mellette pedig a világ legboldogabb embere leszel Szász Marci! Bevallom, nekem visszafogottabb álmaim voltak, mint neked. Én nem Nobel-díjról, inkább gólkirályi címről álmodoztam, hogy majd a Népstadionban négy–öt csel után a kapust elfektetve, flegma arckifejezéssel a hetvenezer őrjöngő drukkernek lazán kiintve bepöckölöm a hálóba a lasztit. Aztán olyan éjszaka is volt, amikor a Piramis énekeseként láttam magam a színpadon, ugrálva, megőrjítve a közönséget és lányok, sok-sok lány integet felém, félájultan, szerelmes pillantásokkal. Jó lett volna.
Ettől szép az egész, Marci! Hogy futunk, szaladunk, vágtatunk az álmaink után, amelyeket aztán soha, de soha nem érünk utol. Valahol te is eltévedtél. Vagy legalábbis nem arrafelé sprinteltél, amerre szerettél volna. Sokan vagyunk így. Amikor felvettek az egyetemre, akkor mondhattad először Virág elvtárs után szabadon, hogy az élet nem habostorta. „Korán kezdtem az egyetemet és korán abba is hagytam. Részben nem láttam értelmét a továbbtanulásnak, másrészt rengeteg bántást kaptam a tanároktól, az évfolyamtársaimtól. Volt például olyan oktatóm, aki hadjáratot hirdetett ellenem azzal a céllal, hogy bebizonyítsa, hogy nem zseni vagyok, hanem egy hülyegyerek…”
Fotó: Arcanum/Népszabadság
Ha már a futballista álmaimat említettem: ez olyan lehetett neked Szász Marci, mintha egy vékonyka lábú, húsz kilós, ám a labdával nagyon is ügyes kissrácot betennének a Barcelona felnőtt csapatába és azt mondanák neki, hogy fiam, hétvégén a Real Madriddal játszunk, légy szíves olyan két-három gólnál kevesebbnél ne állj meg! Szász Marci a csodagyerek. De ezt ott, az egyetemen már gúnnyal mondták. Lélekromboló, elkeserítő időszak lehetett ez. De a folytatás sem volt különb és vidámabb. „Nem lettem csodafelnőtt. Szerintem nincsenek különleges képességeim, sokkal inkább szorgos, dolgos munkával értem el mindent. Informatikus vagyok egy világhírű multi cégnél, rengeteget dolgozom, nem nősültem meg, barátnőm ugyan van, de gyereket nem szeretnék. Most azon vagyok, hogy a szászmarcis erőt arra fordítsam, hogy a magam szerény eszközeivel szebbé, jobbá tegyem a világot. Ma már ez a fő célom…”
Átlagemberként élni. Milyen egyszerű vágy ez, legtöbbünknek nem is kell semmit tenni érte. Átlagemberek vagyunk. Egy a sok közül, a tömeg része – ám akit egyszer már felkapott a hírnév, akit úgymond a médiában mutogattak, annak bizony ott a bélyeg a homlokán. Téged Szász Marci sokat bántottak ezért az iskolában, de még a szülőfaludban is. Egyszerűen irigykedtek rád, és persze a családodra. Mindig azt gondolták rólatok, hogy a te tévés szereplésednek köszönhetően gazdagok vagytok. Hogy talicskán toljátok haza a pénzt, amiből aztán senkinek nem akartok adni. S később az elvárások is egyre irreálisabbak voltak veled szemben, ha valahol alkalmaztak, azt várták el tőled, hogy tégy csodát!
„Hívtak olyan csődbejutott vállalatokhoz, ahol a főnökeim, komoly üzletemberek, azt várták el tőlem, hogy 10-15 ember teljesítményét hozzam és az ő százmilliós üzleti tervüket egy személyben valósítsam meg. Olyan problémát oldjak meg, ami korábban matematikailag sem működött… Ami akkor és utána az életem során jó sokáig velem történt, azt az ellenségemnek sem kívánom. Rengeteg hátrányom és károm származott ebből az óriási médiafelhajtásból…” Olvad el újra Thoreau gondolatait Szász Marci! Talán erőt meríthetsz belőle. De az is elég, ha jobb pillanataidban a múltba révedve elmosolyodsz, ahogy látod magad ötévesen, rikító vörös hajjal, széles mosollyal a televízióban nyilatkozni. S mondd azt lazán, hogy az élet nem habostorta… Mert nem az.
De ezt már te is tudod…
