Korszakos színésznő lehetett volna, ám az Abigél bájos szerepe után képtelen volt szabadulni a karaktertől. 2004. szeptember 6-án ezen a napon hunyt el csupán 52 évesen Szerencsi Éva. Az Újságmúzeum 10 pontban emlékezik rá.

1. Budapesten született 1952 májusában. Az édesanyja az Operaházban dolgozott, apró kislányként sokszor ott sertepertélt. Balett-táncos akart lenni, éveken át járt órákra, mígnem letaglózta egy szakértő véleménye: túl kötöttek az izmai, sosem lesz jó balettos. Később úszott, de azt nem szerette különösebben, az asztmája miatt kellett mennie az uszodába.

2. A gimnáziumban aztán a színészet felé sodródott. Nem volt kérdés, hogy a színművészeti főiskolára jelentkezik, a felvételin 800 jelentkező közül ott volt a legjobb tízben, akiket felvettek.

Vitay Georginaként. Kedves, törékeny és hiteles volt a szerepben.

3. Ritkán látható nagy és viharos szerelmet élt meg Szakácsi Sándorral, aki szintén neves színész lett. A fiatalkori szerelemből aztán egy hullámvölgyektől sem mentes házasság lett.

4. Már a főiskola alatt szerepekkel ostromolták, majd jött az az alakítás, amelyről azt gondoltuk, csak a kezdet lesz. Igen, az Abigél és ott is Vitay Georgina szerepe. Mintha Szabó Magda csak rá írta volna. Kedves volt benne, törékeny és végtelenül hiteles. Huszonöt éves volt ekkor.

5. Aztán pont az Abigél miatt rátelepedett a bájos kislány karaktere, amelytől idő után már szabadult volna, de nem tudott. Állandóan csak naivaként próbálták szerepeltetni a József Attila Színházban. Nehezen viselte, éppen ezért ment Miskolcra, ahol végre más karakterekben is szerepelhetett.

Szakácsi Sándorral nagy szerelmet élt meg, de tönkrement a kapcsolat.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

6. Ismert volt, de mégis csak OTP-részletre tudott lakást venni Mátyásföldön, a Centenáriumi lakótelepen. Persze az sem zavarta, hogy berendezésre már nem futotta a pénzéből. Mert legalább volt saját lakása.   

7. Közben a házassága is tönkrement Szakácsi Sándorral. A tévészerepek elmaradoztak, de az újabb kapcsolatából megszületett a legfontosabb ember az életében, a kis Imre, akit sokáig egyedül nevelt.

8. Nyolc év telt el az Abigél óta s mégsem jutott egyről a kettőre. Megesett, hogy a József Attila színházban (ahová visszatért) két év alatt csupán egyetlen szerepet kapott… Nem véletlen az sem, hogy depressziós lett. 1991-ben a Népszavában segélykiáltásnak is felfogható nyilatkozatot tett, amely szerint sokszor már tankolni sincs pénze… De ekkor sem történt semmi.

Bájos volt, éppen ezért mindig csak naivaként számoltak vele a rendezők.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

9. A lelki bajok után a teste is súlyos beteg lett. Senkinek nem szólt róla, csak a közvetlen környezete és a második férje, András tudott róla.

10. Csupán 52 éves volt, mikor a szervezete 2004. szeptember 6-án feladta a küzdelmet. A Fiumei úti sírkertben volt a szórásos szertartás.

Nyugodj békében, Szerencsi Éva!

Előző cikkVÁGYAK ÉS SORSOK: AVAGY JANCSI, KATA ÉS A LEGENDÁS SZERELMESFILM HÁTTERE
Következő cikkAKI 36 CENTTEL A ZSEBÉBEN KEZDETT ÚJ ÉLETET: TINA TURNER TÖRTÉNETE