Fotó: Arcanum/Tükör/Film Színház Muzsika

Samuka nem akart emlékezni rá, hogy ki volt. Mintha legszívesebben kitörölte volna az emlékképeket a fejéből, a lelkéből – mintha valami súlyos titkot cipelne magában. Samukát egy ország szerette meg. Különösen a férfiak, azokat a gyönyörű őzike szemeket, A koppányi aga testamentuma című filmben.

Ő volt Dusmáta, az árván maradt török lány. Zsurzs Éva, a kiváló rendező igazi közönségfilmet készített, csakúgy tódult a nép a moziba, hogy megnézze az ifjú, szinte még gyerek Benkő Pétert, a vékonyka vitézt, ahogy lekardozza az ellent. S közben szerelembe essen a koppányi aga gyönyörűséges lányával. Várhegyi Teréz, akit mindenki csak Samukának becézett, elvarázsolta a közönséget. Elvarázsolta a mosolyával, az ártatlanságával, a tekintetével. Mindössze 22 esztendős volt akkor, már túl három filmszerepen, és megannyi színházi produkción. Imádta őt a publikum Kecskeméten, a Katona József Színházban, ahol még főiskolásként játszott, merthogy 1968-ban kapott diplomát a főiskolán. Gyönyörű volt és tehetséges. Színpadra, és filmvászonra termett, ezt mondta róla mindenki, már akkor is, amikor táncosnőként bizonyított az úgynevezett Tarka Színpadon.

Várhegyi Teréz és Major Tamás egy 1974-es felvételen.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Nagy jövőt jósoltak neki. Honi szépségideálként és meghatározó színésznőként tekintettek rá, hogy aztán az évek múlásával minden és mindenki megváltozzon körülötte. Ha egy tehetséges sportoló nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, nem lesz belőle bajnok, akkor a közvélemény hajlamos ítéletet mondani fölötte: elkallódott. Csakhogy a színház egészen más műfaj. Ha egy színész, akiért odavannak, s egyszer csak feleslegesnek, mellőzöttnek érzi magát, az nem biztos, hogy az ő hibája. Sokkal inkább a környezeté, és azoké, akik elfelejtették.

Samuka hasonlót élhetett át az élete vége felé. Nem volt idős, így még bőven szerepelhetett volna a világot jelentő deszkákon, mozoghatott, énekelhetett, táncolhatott és beszélhetett volna a kamerák előtt. Mégsem kellett. Nyugalmat keresett, vagy inkább megnyugvást, talán ezért is menekült el a fővárosból. Egy újsághirdetésben talált rá arra a siófoki lakásra, amely úgy vonzotta őt, mint egy vihar elől menedéket keresőt. Odaköltözött a Balaton partjára és az ablakából nézte a hol kék, hol piszkosszürke felhőket, hol pedig a fröcskölő, színváltoztató magyar tengert. Egy közelben lakó hölgy jelentette a legnagyobb támaszt, társaságot a számára, aki egyszer felismerte őt egy üzletben. Samuka meglepődött, hogy még van, aki egyáltalán emlékszik rá, és később megajándékozta ezt az asszonyt egy olyan fotóval, amely őt ábrázolta A koppányi aga testamentuma című film forgatása közben. Őt, Dusmátát, a világszép török lányt.

Várhegyi Teréz a Magyar Rádió stúdiójában.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

És amikor ez a hölgy arra kérte, hogy meséljen, az élményeiről, a színházról, a moziról, a forgatásokról, Samuka valahová a semmibe nézett, tán épp a kékeszöld vizet bámulta és azt mondta neki: nem akar emlékezni arra, hogy ki is volt valójában… Megrázó, felkavaró pillanat lehetett. Az egykoron sikeres művész, aki együtt játszhatott Tolnay Klárival, Bessenyei Ferenccel, Ruttkai Évával, Gobbi Hildával, Latinovits Zoltánnal, Benkő Péterrel és még sorolhatnánk hosszan a legendákat – hétköznapi ember lett, teli s tele sebekkel. Ha kérdezték, inkább hallgatott, vagy nagy ritkán csak annyit mondott halkan, felsóhajtva: csak kis, egészen kis szerepeim voltak. Pedig olyan filmekben játszott, mint a Nem várok holnapig, az Alfa Rómeó és Júlia, a Hahó, Öcsi!, a Szindbád, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, és a Cha-cha-cha. És olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Bors, az Egy óra múlva itt vagyok, vagy a Szomszédok, amelyben ő volt Erzsike, aki 14 részben vált családtaggá a szappanoperában.

A magánéletéről is keveset beszélt. Férje, Miklós Tibor ismert magyar író, műfordító, dalszövegíró, rendező és színházvezető volt. Népszerű, elismert alakja a művészvilágnak. Ő volt a Rockszínház alapító művészeti vezetője, majd a pesti Operettszínházban megannyi musical és rockopera irodalmi vezetője. És az ő első felesége volt Samuka, vagyis Várhegyi Teréz, aki egy imádnivaló kisfiúval, Milánnal ajándékozta meg őt, és akiből később ismert popzenész lett.

Gobbi Hilda és Garas Dezső társaságában 1978-ban.
Fotó: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián

Samuka Siófokra menekült – de nem menekülhetett a betegség elől. Az állapota egyre rosszabbra fordult, akik látták, a közelében voltak, azt mondták: már kapkodta a levegőt, és egyre nehezebben beszélt. De még akkor is volt ereje viccelődni, vagy inkább szembenézni a halállal, mert azt mondta fanyar humorral: ez az én utolsó felvonásom, amelyben bemutatom a sajátos légzéstechnikámat… Mindössze 66 éves volt, amikor a siófoki kórházban elhunyt 2011 novemberében. Az egykor volt őzikeszemű török lány örökre elaludt. Több járt volna neki a sorstól. Sokkal több…

Nyugodj békében, Várhegyi Teréz!

Előző cikkEGY MAGYAR, AKI SZTÁROK BŐRGYÓGYÁSZAKÉNT ÉPÍTETT VILÁGMÁRKÁT: LÁSZLÓ ERNŐ
Következő cikkEGY VILÁGSZTÁR, AKINEK MAGYAR VOLT AZ ÉDESANYJA: PAUL NEWMAN