Igazi lángelme volt. Festőművésznek készült, a magyar bor felvirágoztatásán dolgozott, s a saját termesztésű sárgadinnyéinek külföldön is híre ment, ám végül az apja gyárát tette világmárkává. Következzék Zsolnay Vilmos élete!
1828 áprilisában született Pécsett. Saját bevallása szerint a tanulás untatta, a festőművészet sokkal jobban izgatta. Az édesapja viszont kereskedelmi pályára szánta a fiút. Többek között Bécsbe és Münchenbe is kiküldte tanulmányútra, ám a fiatal Zsolnay Vilmos ott is a festészetről ábrándozott. Aztán amikor hazatért, egy bazárt nyitott, ahol a porcelántól a fegyverekig sok mindent árult. Habár kezdetben nem kedvelte, vérében volt a kereskedelem, hiszen a boltjának is hamar híre ment. 1853-ban vette el feleségül Bell Terézt, s három gyermekük született, Teréz, Júlia és Miklós.
Fotó: Arcanum/Vasárnapi Újság
Zsolnay Vilmost ekkor még jobban érdekelte a borászat, a már létező, kőedényeket előállító Zsolnay-gyárat az apja vitte, ő pedig a háttérben maradt. Zseniális kereskedőhöz hűen azon gondolkozott, hogyan lehetne a magyar bort külföldön is vonzóvá tenni. A helyi újságok is megírták, amikor kitalálta, az 1867-es, párizsi Világkiállításra érdemes lenne kivinni a legjobb Pécs környéki borokat. Mint mondta, tisztában van vele, hogy a franciák nem fognak magyar bort rendelni, ám azzal, hogy a magyar bor megjelenik a francia ellenében, felkeltheti az érdeklődést más országokban. „Mert bátorságunk van természetes és tiszta borainkkal a francziák mesterkélt borai irányában fellépni, ezáltal fogjuk a nagyközönség, s főleg az angolok figyelmét magunkra fordítani.”
Imádott kísérletezni, még a hatvanas évek elején például sárgadinnye-termesztésbe fogott. Olyan sikerrel, hogy a csodás dinnyéi Erfurtban oklevelet is nyertek. A lapok pedig nem győzték dicsérni: „Zsolnay Vilmos úr a dinnyetenyésztést oly sikerre viszi, hogy még most is a legszebb sárgadinnyékkel bővelkedik, sőt, még deczemberben is lesznek dinnyéi.” Negyvenegy éves volt, amikor 1868-ban meghalt az édesapja. Akkor vette át a gyár irányítását. Saját bevallása szerint a két lánya adta a legtöbb művészi ötletet, ő pedig minden energiáját arra fordította, hogy új kerámiaanyagokat fejlesszen. Így alkotta meg a porcelánfajanszot, a fagyálló pirogránitot, majd bátran nyúlt az eozinos eljáráshoz is. Rövid idő alatt nem csak itthon, külföldön is csodájára jártak a Zsolnay-termékeknek. Nemcsak a bécsi udvarból kapott megrendeléseket, hanem Japánból, az Egyesült Államokból, Angliából és a világ számtalan pontjáról. A Zsolnay név elismert márka lett. A számtalan megrendelő között volt a Budavári Palota is, Zsolnay Vilmos műhelyében készült például a Szent István-terem csodás kandallója és az Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló pirogránit képek is. A Nemzeti Hauszmann Program keretében a legapróbb részletekig újjászületett a II. világháborúban megsemmisült Szent István-terem, és Zsolnay tönkrement csodás alkotásait is újra elkészítették.
Fotó: Nemzeti Hauszmann Program
De visszatérve a nagy kísérletező életéhez. 1875-ben így írt Zsolnay Vilmosról az Ellenőr című lap: „Zsolnay Vilmos izgékony, folyton új és új gondolatokat főző, nyughatatlan, hogy ne mondjuk yankee-temperamentumoknak, minőket, vajha minél többet tudna Magyarország iparos osztálya felmutatni.” Ebben az évben még csak 36 munkatársa volt a pécsi gyárában, 1882-ben már 460, 1891-ben pedig 650 ember dolgozott a Zsolnay-gyárban. 1881-ben a Fővárosi Lapok is beszámolt róla, hogy Zsolnay Vilmos legkisebb leánya, Teréz megházasodott. „A násznép az esküvő után gazdag lakomára gyűlt össze a Zsolnay-gyár parkjában, melyben ez alkalomra nagy termet emeltek s virágokkal díszítették. Az egész park lampionokkal volt ékítve.” Zsolnay Vilmos mindhárom gyermekét odavette a gyárba, Teréz a művészi terveken dolgozott, Júlia és Miklós pedig a kereskedelemben.
1891-ben, tíz év elteltével immár másodszor látogatta meg a Zsolnay-gyárat Ferenc József osztrák császár és magyar király. Zsolnay Vilmos vezette végig az uralkodót, aki hosszan nézegette a csodás művészi majolikákat. Egy csillár különösen megtetszett neki, el is mondta, hogy ilyet még nem látott. Mielőtt fogatra szállt volna, Zsolnay felé fordulva megjegyezte: „Örömmel tapasztaltam gyárában a nagy haladást, s mondhatom, szép emlékekkel távozom innét.” Zsolnay Vilmos sikeres és gazdag ember lett. Imádta a művészeteket, a festészetet, a szobrászatot és a zenét, jótékonykodott is és ő volt a Pécsi Kerékpár Egyesület elnöke is, s ebben a minőségében rendszeresen vendégül látta, az amúgy 17 szobás pompás lakásán a kerékpárosokat.
1898-ben Pécs díszpolgára lett. Az ünnepségen mondott beszédében az ars poeticáját is megfogalmazta: „Nem a tudományos élet, hanem a munka terén kerestem a boldogulásomat. Keresztanyám volt az, aki megjósolta, hogy lesz belőlem valami: ha nem is akar a kis Vilmos tanulni, azért nem kell sorsa fölött kétségbe esni. Mikor elvesztettem a kedvemet a tanulástól, munkásember lettem, és ezen a téren elég szerencsés voltam. Volt kis művészi érzékem, tehetségem, dolgoztam lankadatlan buzgalommal.”
Két évvel később, 1900 elején meghalt a lányunokája (Júlia gyermeke), a kislány halála pedig olyannyira megviselte, hogy még Hetyey Sámuel pécsi püspökhöz is elment vigaszért. Ott is elsírta magát, majd elkérte az asztalra kitett rózsacsokrot, hogy elvigye a gyermekét gyászoló lányának. Többé nem látták a gyárban. Szinte belebetegedett a fájdalomba, szívburokgyulladást kapott és 1900. március 23-án, 71 éves korában aludt el az a lángelme, aki világhírűvé tette a Zsolnay nevet.
Nyugodj békében, Zsolnay Vilmos!
