Olaj, cselszövés, viszki és cowboykalap: az Újságmúzeum egy csokorba gyűjtötte azokat a Dallas-szereplőket, akik sajnos már nincsenek közöttünk.

JOCKEY EWING (a legidősebb Ewing fiú, Larry Hagman, 357 epizód). A sorozat cinikus gonoszát alakító Larry Hagman-t megviselte, hogy a szülei 5 éves korában elváltak, így már tizenévesen sokszor a pohár után nyúlt. Aztán színész lett, majd 1954-ben megházasodott és a svéd származású divattervező, Maj Axelson volt a felesége a haláláig (két gyermekük született). Hagman-en 1995-ben májátültetést kellett elvégezni, 2003-ban pedig az új mája egy részét is el kellett távolítani. Egy dallasi kórházban hunyt el 81 éves korában, még 2012-ben. A nyolcvanas években – talán a filmsorozat hatására – olajkitermelésbe fektette a pénzét, de nagyot bukott vele…

Larry Hagman zseniálisan alakította a főgonoszt.

ELLIE EWING FARLOW (Jock Ewing, majd Clayton Farlow felesége, Barbara Bel Geddes, 299 epizód). Az Ewing-fiúk anyját alakító színésznő Barbara Bel Geddes 82 éves korában, 2005-ben halt meg. A Dallas után befejezte a filmezést és a könyvkiadójának élt, amely gyerekeknek készített mesekönyveket. Kétszer házasodott és két lánya született.

Barbara Bel Geddes sokak kedvence volt a sorozatban.

ELLIE EWING FARLOW (Jock Ewing, majd Clayton Farlow felesége, Donna Reed, 24 epizód). Az 1984/85-ös évadban alakította Ellie szerepét az Oscar-díjas Donna Reed. Kényszerből került be, mert Barbara Bel Geddes egy időre kiszállt a történetből. Aztán egy szezon után visszatért, Redd-et pedig kirúgták. Nem vette jó néven, beperelte a stúdiót és egymillió dollár kártérítést kapott. Reed háromszor házasodott, aztán 64 éves korában három hónap alatt elment, mikor megtámadta a szervezetét a gyilkos kór.

Donna Reed kényszerből került a Dallasba.

JOCK EWING (Az Ewing-család feje, Jim Davis, 75 epizód). Az öreg olajmágnást Jim Davis alakította. 1978-ban kapta meg a szerepet és a harmadik évad alatt állapították meg nála a csontvelőrákot. Hetvenöt epizódban szerepelt, Jim Davis a halála után – tiszteletből – nem adták másnak a szerepet, hanem 15 részen keresztül úgy beszéltek róla, mintha élne, pedig a színészt akkor már régen eltemették. Végül a forgatókönyvírók egy dél-amerikai repülőgép-balesettel zárták le a szereplését. Jim Davis soha nem tudta feldolgozni, hogy egy szem lánya, Tara, 17 évesen halálos autóbalesetet szenvedett. Victoria Principal (a sorozatban Pamela) emlékeztette rá, ezért különösen ragaszkodott hozzá. Mikor Davis meghalt, a koporsójában két fotót tettek az öltönyzsebébe: az egyiken a lánya volt, a másikon pedig Pamela.

Jim Davis szerethető karakter volt.

CLIFF BARNES (Willard Barnes fia, Ken Kercheval, 334 epizód). Ken Kercheval 2019 áprilisában, 83 éves korában aludt el örökre. Ő volt a sorozatban Jockey Ewing legfőbb ellenlábasa. A színész karrierjében a Dallas volt a csúcs, se előtt, se utána nem került reflektorfénybe. Mindez bántotta is, a közelállók szerint ezért fordult az ital felé, s élete végéig nem tudta megemészteni, hogy a Dallas után nem kapott csúcsszerepeket.

Ken Kercheval az ital rabja lett.

CLAYTON FARLOW (Ellie második férje, Howard Keel, 246 epizód). A harmadik évadban tűnt fel, a Jock Ewinget alakító színész halála után. Howard Keel állandó szereplője lett a Dallasnak. Nem csak színészként, énekesként is sztár volt. Háromszor házasodott, a harmadik felesége egy stewardess volt, és a színésznél 17 évvel fiatalabb. Keelnek négy gyermeke született. 2004-ben, 85 éves korában halt meg. A kívánsága szerint a földi maradványait három helyen szórták szét: a kedvenc golfklubja füvén, Liverpoolban a John Lennon repülőtérnél és Olaszországban, Toszkánában.

Howard Keel 246 epizódban kapott szerepet.

DUSTY FARLOW (Clayton fia, Samantha egykori szerelme, Jared Martin, 34 epizód). Clayton Farlow nevelt fiát alakító Jared Martin 75 éves korában 2017-ben hunyt el hasnyálmirigy-rákban. Fiatal korában újságíró volt, onnan nyergelt át a színjátszásra. Háromszor házasodott.

Jared Martin (balra) a való életben háromszor házasodott.

CARTER MCKAY (A WestStar igazgatója,  George Kennedy, 52 epizód). A szereplőt alakító George Kennedy fiatalon rádiózott és lemezlovas volt, majd rátalált a színészetre. Szép kort élt meg, hiszen 91 éves korában halt meg szívelégtelenségben. Kétszer házasodott, a második feleségével 38 éven át, egészen a haláláig (2016) együtt volt.

George Kennedy 91 éves korában hunyt el.

JACK EWING (Dock unokaöccse, Dack Rambo, 51 epizód). Három évadon keresztül Dack Rambo játszotta a karaktert. A színésznek volt egy fiú ikertestvére, Ray Rambo, aki azonban 25 évesen meghalt autóbalesetben. Dack Rambo 1991-ben tudta meg, hogy HIV-fertőzött (biszexuális volt) és 1994-ben, mindössze 52 évesen távozott az élők sorából.

Dack Rambo csupán 52 éves volt, mikor örökre elaludt.

WILLARD DIGGER BARNES (A Barnes-család feje, Keenan Wynn, 10 epizód). A rivális Barnes-család fejét alakította 10 epizódban. A forgatás idején már koros színész másodvirágzását élte, hiszen már a negyvenes években számtalan filmben szerepelt. 1986-ban, 70 éves korában hunyt el.

Keenan Wynn 10 epizódban szerepelt a Dallasban.

WILLARD DIGGER BARNES (A Barnes-család feje, David Wayne, 4 epizód). A sorozatban 4 epizód erejéig David Wayne alakította a szerepet. A színész nagy fájdalmára a fia vízbe fulladt 1970-ben. Ő hosszú életet kapott a sorstól 1986-ban, 81 éves korában érte a halál.

David Wayne 4 részben alakította a szerepet.

PATRICIA SHEPARD (Samantha és Kristin anyja, Martha Scott, 10 epizód). Két évadban is Samantha édesanyját alakította Martha Scott. A híres amerikai színésznő 90 éves korában halt meg. Két házasságából három gyermeke született.

Martha Scott 90 éves koráig élt.

LADY JESSICA MONFORD (Clayton húga, Alexis Smith, 11 epizód). A neves színésznő 1992-ben, 72 éves korában aludt el örökre. Gyermekei nem születtek. A férje 49 éves volt, mikor Smith meghalt. A hamvait a Csendes-óceánba szórták.

Alexis Smith hamvait a Csendes-óceánba szórták.

JACKIE DUGAN (Pamela munkatársa, titkárnője, Sherril Lynn Rettino, 186 epizód). Pamela és Cliff Barnes titkárnőjeként láthattuk a sorozatban. A szerepet játszó színésznő Sherril Lynn Rettino csupán 39 éves volt, amikor egy ritka betegség szövődményében meghalt. Nem volt sok szerepe, a Dallasba úgy került, hogy az apja volt a film egyik producere és rendezője Leonard Katzman.

Sherril Lynn Rettino csupán 39 éves koráig élt.

MICKEY TROTTER (Ray unokaöccse, Timothy Patrick Murphy, 27 epizód).  Az ötödik évadban szerepelt és egy éven át alakította Ray unokaöccsét, Mickey Trottert. Murphy nyíltan vállalta, hogy a férfiakhoz vonzódik és AIDS-ben halt meg a forgatás után öt évvel, mindössze 29 éves korában. Az öccse, Patrick Sean Murphy 2001-ben a World Trade Centert ért terrortámadás során lelte halálát.  

Timothy Patrick Murphy 29 évesen aludt el örökre.
Előző cikkA TISZTESSÉGES EMBER MEGTESTESÍTŐJE: HORVÁTH SÁNDOR ÉLETTÖRTÉNETE
Következő cikkMA 75 ÉVES A NŐI ÁLOMVILÁG NAGYASSZONYA: DANIELLE STEEL ÉLETE