Ő volt a Himnusz zeneszerzőjének, Erkel Ferencnek a hetedik gyermeke, ám az idősebb testvéreivel ellentétben csekély zenei talentumot örökölt az apjától.
Mindezt belátta, kezdetben Erkel Ferenc titkára volt, majd 15 évig gondozta, ápolta az idővel már sokat betegeskedő géniuszt. Jöjjön az önzetlenségből és szeretetből példát mutató Erkel Lajos élete. Erkel Ferenc 1839-ben, 29 éves korában vette el a nála tíz évvel fiatalabb zongoraművésznőt, Adler Adélt és összesen 11 gyermekük született az idők során (a hatodik, Imre, újszülöttként meghalt).
Fotó: Fortepan/Nagy Beatrix Julianna
Erkel Lajos 1850. február 24-én, Gyulán látta meg a napvilágot. Nem volt kérdés, hogy a testvéreihez hasonlóan ő is zenei pályára megy. Énekelni tanult, ám hamar kiderült, leginkább apja sakktudását örökölte, a zenei tehetséget már kevésbé. Nagy dilemma előtt állt. Vagy tovább erőlteti a zenei pályát, vagy pedig belátja, más utat kell választania. A legtöbben talán maradtak volna a zene vonzásában, ám Erkel Lajos sokkal bölcsebb volt. Ráébredt, a legjobban azzal segít az édesapjának, ha beáll mellé titkárnak. Kellett is a segítség, hiszen Erkel Ferenc és a felesége 1860-ban a válás mellett döntöttek, az asszony Gyulára költözött, Erkel Lajos pedig ettől kezdve az apját segítette.
1870-ben például Lipcsében jártak, az útról pedig Lajos részletes beszámolót írt a lapoknak. Az apja ügyeit intézte vagy éppen ápolta, ha betegeskedett. S mindezt nem érezte tehernek. Az sem zavarta, hogy a testvérei közül többen is sikeres zenei pályát futottak be, sőt, örült neki. Tisztában volt vele, a lehető legjobb döntést hozta, mikor úgy döntött, botcsinálta zenész helyett titkár lesz az általa is nagyra becsült édesapja mellett. Erkel Lajos sosem házasodott meg, gyermekei sem születtek, az apjával élt egy lakásban. Aztán csőstül jöttek a bajok.
Fotók: Wikipedia/Fiumei úti sírkert
1893-ban a testvéréről, Elekről derült ki, hogy menthetetlen az állapota, hamarosan meghal. A hírt el sem merték mondani Erkel Ferencnek, mert szintén az ágyat nyomta. Nem sokkal korábban kapott tüdőgyulladást, amely megrendítette az egészségét. Az utolsó időkben a Svábhegyen, a Pacht-féle nyaralóban próbált erőt gyűjteni. Nem sikerült. Erkel Lajos éjjel-nappal ott volt az édesapja mellett, ápolta, vigasztalta. De ő is érezte, Erkel Ferenc hamarosan hosszú útra indul, ahonnan nem tér vissza többé. Amikor már az ágyánál virrasztó Lajost sem ismerte fel, az orvosok tudták, közeledik a vég. Így is történt, 1893. június 15-én, 82 éves korában örökre elaludt a kivételes zeneszerző.
A halála megrendítette Lajost is, aki a gyermekek közül a legközelebb állt apjukhoz. Ő intézte a temetést is, az újságoknak is nyilatkozott és a hagyatékot is gondozta. Természetesen is ott volt a temetési szertartáson is, ahol miközben Erkel Ferenc koporsóját a föld alá eresztették, az Operaház férfikara a Himnuszt kezdte énekelni. A gyászoló tömeg is énekelt, és mindenki sírt. Ahogy az egyik lap tudósított a szertartásról: „Magyarok könnye hullt a nagy magyar dalköltő koporsójára.” Erkel Lajos aztán az édesapja halála után elment ügyelőnek az Operaházba, mellette a Vasárnapi Újság sakkrovatát vezette, ő készítette az olvasóknak a feladványokat hosszú éveken keresztül. Érdekesség, hogy a sakkrovat gazdája kezdetben Erkel Ferenc volt, aztán később Erkel Sándor, majd Erkel Elek, és tőle vette át a rovat irányítását Erkel Lajos, aki végül 25 esztendőn át készített feladványokat.
Fotó: Fiumei úti sírkert
1899-ben aztán Adler Adél, Erkel Lajos édesanyja is elhunyt, egy évre rá pedig Erkel Sándor is örökre elaludt csupán 54 évesen. Ő az Operaház igazgatója is volt. Békéscsabán érte a halál, a holttestet vonattal hozták Budapestre, Erkel Lajos pedig egy pillanatra sem mozdult el legidősebb bátyja koporsójától a vonatút során. Aztán Erkel Lajos is beteg lett. Hosszú szenvedés után, 1906 januárjában érte a halál 55 évesen Az Izabella utcai lakásában ravatalozták fel, ahol sok zenész, művész és közéleti jeles ember lerótta a kegyeletét. Onnan vitték a Fiumei úti sírkertbe, a temetésén pedig rengetegen voltak. Az Operaház Lalit, a megbízható ügyelőt gyászolta, a Vasárnapi Újság a sakkrovat szenvedélyes vezetőjét, a legtöbben viszont egy olyan embert sirattak, aki képes volt belátni, a saját karrierjénél fontosabb, hogy a híres apját segítse.
A temetés után az egyik újság a következőket írta Erkel Lajosról: „Atyja és nagynevű fivérei oldalán élt s a maga személyét nálánál nagyobb véreinek szolgálatára szentelte.” Ennél érzékletesebben nehéz lenne megfogalmazni az önzetlenség mintaképének tekinthető Erkel Lajos életét.
Nyugodjon békében!
