Fotó: Blikk-archív/Arcanum/Film Színház Muzsika

Bonvivánként habzsolta az életet, a hangjával pedig mindenkit elvarázsolt. Következzék Maros Gábor élete, aki egy éve nincs közöttünk és aki több elismerést érdemelt volna…

Már másodéves főiskolásként szupertehetségnek kiáltották ki és az Operettszínház deszkáira léphetett, méghozzá Darvas Iván partnereként. Persze nem ment ez olyan egyszerűen. A másodéveseket ugyanis még nem engedték „a nagyok közé”. Az ismert rendező, Vámos László azonban azt mondta magában, már pedig ez a fiú lesz Sancho Panza. Ehhez persze kellett az engedély Nádasdy Kálmántól, az operák világának professzorától, aki végül rábólintott. Nádasdy nem csak ezzel változtatta meg a tehetséges színinövendék életét. Új nevet is adott neki. A Mayerként feltűnt legényt onnantól kezdve Maros Gábornak hívták…

A fiatal Maros Gábor (balra) és Darvas Iván.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

Ezt a nevet aztán megismerte és megjegyezte az ország. Darvas Iván mellett olyat alakított az Operettben, hogy nem csak a közönség vastapsa, hanem megannyi kiváló kritika lett a jutalma. Maros a talentum, Maros az üstökös. Elvarázsolta, magával ragadta a nézőket. Sancho Panza után jött egy újabb komoly kihívás és nagy lehetőség a karrierjében: ő volt Mótel Kamzolj, a szegény foltozószabó, akinek még varrógépre sem telik. Igen, a Hegedűs a háztetőn-ben a legendás Bessenyei Ferenc partnere is lehetett. Ekkor már sztárként kezelték és Maros Gábor felült a boldogság és siker Orient expresszére. Csakhogy a különböző állomásokon olykor meglegyintette, orcán csapta az élet.

Maros Gábor hamar a színházi lapok címlapján találta magát.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

Akik ismerték azt mondták róla, hogy nyughatatlan. Hogy mindig mehetnékje van, hogy új és még újabb kihívásokra, szerepekre vágyik. Azt is mondták róla, hogy igazi művészlélek, aki pillanatok alatt megsértődik, s aki talán túlérzékeny. Talán mindezt tükrözi is a pályafutása. Játszott a József Attila Színházban, aztán visszatért az Operettbe s ott volt 15 évig. Aztán onnan is távozott és megkapta a lehetőséget, hogy az Erkel színpadán bizonyítson. Bizonyított is, Kukorica Jancsiként felejthetetlenné tette a János vitézt. Maga Ferencsik János, az Operaház zeneigazgatója, az ország első számú karmestere is felfedezte magának és rácsodálkozott: nahát, ennek a fiatalnak egészen különleges hangja van. S nosza, meg is hívta az ország egyik legpatinásabb, legnagyobb rangot adó színpadára, az Operaházba. A Varázsfuvola talán Maros Gábortól is lett annyira különleges előadás. További húsz operaszerep várt rá a folytatásban.

S persze a vándorút folytatódott. A nagyérdemű Kecskeméten, Debrecenben, Sopronban majd a Vidám Színpadon is tapsolhatott neki. De ment tovább Bécsig, Münchenig, Zürichig, Ausztráliáig, Amerikáig. Világszerte megsüvegelték, elismerőleg írtak és beszéltek róla. A magyar bonvivánról, aki tökéletesre csiszolt hanggal hódítja meg az ő közönségét. De a nyughatatlansága talán soha nem múlt el. A sikerek mellett kereste a harmóniát és a szerelmet is. Első felesége a különleges szépségű Bencze Ilona volt. A színésznő egy lánnyal, Gabriellával ajándékozta meg. Aztán elváltak. Második felesége ugyancsak kollegina, Fekete Gyöngyi volt, ő is egy lányt szült neki, Fannit. A harmadik asszony a nála húsz évvel fiatalabb Mária volt. Felkavaró kapcsolat volt az övék.

Maros Gábor a címlapon. A fotó 1977-ben készült.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

Maros Gábor idősebb korára aztán csőstül jöttek a bajok. A színész agyvérzést kapott, a féloldala lebénult. Hihetetlen élni akarás dolgozott benne és végül újra tudott járni. Azonban ismét kórházba került, a 75. születésnapját is ott töltötte kényszerből. Onnan még üzent, ott még reménykedett, ám a koronavírus erősebb volt a szervezeténél és végül 2022. október 25-én hunyt el. Megszámlálhatatlan csodálatos prózai és zenés szereppel a háta mögött. Az életében ennek ellenére csak egy elismerést kapott, 2012-ben Pepita Különdíjat. Az ennél rangosabb, életműért járó díjaknál félre néztek, ha az ő neve jött szembe. Többet, sokkal több elismerést érdemelt volna.

Nyugodj békében, Maros Gábor!

Előző cikkEGY OSCAR-DÍJAS MAGYAR, AKI ÁLNÉVEN VETTE ÁT A SZOBROT: SZÉKELY JÁNOS
Következő cikk20 EMLÉK, A REGŐS BENDEGÚZT ZSENIÁLISAN ALAKÍTÓ OLVASZTÓ IMRÉRŐL