Ő volt Hollywood gonosz gyilkosa a filmvásznon, Charlie Chaplin is odavolt érte, többször kijelentette, szerinte Peter Lorre a legnagyobb európai színész. Másik rajongója Adolf Hitler volt, akinek viszont gúnyos táviratban adta tudtára a véleményét Peter Lorre, vagyis Löwenstein László.

1904-ben született a Felvidéken, Rózsahegyen. Az apja könyvelőként dolgozott, és a négy gyerekét is pénzügyi pályára szánta. Így amikor a család Bécsbe költözött, Lászlóval is elvégeztette a kereskedelmi akadémiát, és örült annak, hogy a fiúnak jó érzéke van a könyveléshez. Csakhogy Löwenstein László filmezni akart, ezért utolsó fizetését fel sem vette a bankban, hanem Berlinbe szökött. Színpadon kezdte működését, mégpedig Európa akkor legmodernebb színházművészetével ismerkedett meg. Együtt dolgozott Bertold Brechttel, játszott az Egy fő az egy fő című darabjában, fellépett egy Kurt Weil által írt musicalben is. Filmszerepet sokáig nem kapott, de jól jött, hogy a korabeli német film is az avantgárd követője lett.

Peter Lorre Mr. Moto szerepében.

Kiderült, hogy éppen az ő karakterére van szükség egy új műhöz. Fritz Lang a sokakat megrázó düsseldorfi sorozatgyilkos történetét – az áldozatok mind gyerekek voltak – választotta következő alkotása témájául. Löwenstein pedig egyszeriben sztár lett az M – egy város keresi a gyilkost című film „M-jeként”. Az 1931-es film azóta filmtörténeti klasszikussá vált – mai szemmel nézve is igen erős alkotás, lenyűgöző és szuggesztív képi és hangmegoldásokkal. A magyar színésznek számtalan rajongója volt, kettőről azonban biztosan tudunk. Az 1931-ben vetített filmben nyújtott alakítása lenyűgözte Adolf Hitlert és a tengerentúlon Charlie Chaplint is, aki kijelentette, szerinte Peter Lorre – már ezen a néven futott – Európa legnagyobb színésze.

Lorre csak Chaplin rajongásának örült, a nemzetiszocialistákat egyáltalán nem szívelte, és Hitler hatalomra jutása után Berlinből Bécsbe költözött. Hitler utasította a propagandaminiszterét, Joseph Goebbelst, hogy a gyilkos szerepét remekül játszó színészt hozassa vissza. A táviratra távirattal válaszolt: „Két olyan gyilkosnak, mint Hitler és én, nincs elég hely Németországban.” A gúnyos sürgöny feladása után a magyar színész jobbnak látta, ha Bécsből is minél messzebbre távozik. Rövid párizsi és londoni kitérő után Hollywoodba tette át székhelyét. Tárt karokkal fogadták, elhalmozták szerepekkel. Alfred Hitchcock hamarjában két filmszerepre is leszerződtette. Az egyik az 1934-es A férfi, aki túl sokat tudott, a másik a Londonban készített 1936-os Titkosügynök.

Amerikában sztár volt, itthon alig ismerjük.

Közben feltette magában, hogy eljátssza Raszkolnyikov szerepét, és rá tudta venni a Metro–Goldwyn–Mayert, hogy készítsenek filmet Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséből. Még azt a feltételt is vállalta, hogy semmilyen más filmben nem vállal szerepet a forgatás alatt. A gyökereit sosem tagadta meg. Haza nem utazhatott, de rendszeresen telefonált az apjának (az édesanyja korán meghalt), s ha magyar színész érkezett Hollywoodba, számíthatott rá, hogy Löwenstein meghívja a házába. Általában csak babaarcú gyilkosokat játszott, éppen ezért örült, hogy 1936-ban felkérték egy japán nyomozó, Mr. Moto szerepére – minden jelenet előtt átmaszkírozták –, egész sorozat készült a nyomozásaiból. Ez a szerep aztán végképp meghozta számára a világhírt, mint ahogy tréfálkozva mesélte egyszer, ő lett Hollywood leghíresebb japánja.

A legendás Casablancában is szerepelt. A képen Humphrey Bogart partnereként.

Volt egy rosszabb periódusa, gyengébb filmekben játszott, de aztán 1941-ben, közvetlenül az után, hogy megkapta az amerikai állampolgárságot, John Huston meghívta őt a Máltai sólyom egyik szerepére Humphrey Bogart mellé. Később a Casablancában is láthattuk, jellemző módon itt újra gonosztevőt alakított: Ugartét, a hamis vízumokkal seftelő bűnözőt. Aztán Hollywood egy idő után ráunt a karakterre, már nem hozott annyi pénzt, így Lorre egyre kevesebb szerepet kapott. A II. világháború után csupán hét filmben láthatták a nézők, az utolsót 1963-ban forgatták vele. A harmadik feleségével élt visszavonultan, amikor 1964. március 23-án – napra pontosan 59 éve – szívrohamot kapott, és az életét már nem lehetett megmenteni.

Nyugodj békében, Peter Lorre! Bocsánat, Löwenstein László!

Előző cikkEGY BÖLCS SZÍNÉSZNŐ SZÜLETÉSNAPJÁRA: HOLNAP LESZ 96 ÉVES BÉKÉS ITALA
Következő cikkCIPŐPUCOLÓBÓL LETT VILÁGHÍRŰ ILLUZIONISTA: HARRY HOUDINI ÉLETE