MINDENKI PUFIJA, AKI PATIKUSBÓL LETT NÉPSZERŰ SZÍNÉSZ: TOMPA SÁNDOR

Lehet-e teljes egy színész 40 esztendős pályafutása hősszerelmes szerepek nélkül? Vajon volt-e hiányérzet Tompa Sándorban, a népszerű Pufiban, ahogy becézte őt az országban szinte mindenki?

A választ talán már idős korban adta meg ezekre a kérdésekre. Nem volt benne szemernyi keserűség sem, higgadtan, távolságtartóan beszélt a saját életútjáról, az imádott munkájáról, a színészetről. Némi öniróniával és mérhetetlen derűvel formálta a szavakat, amikor azt mondta: „Csak szerelmes színész nem lehettem sohasem. De hát nem is vágyakoztam rá, mert belenéztem a tükörbe és rögtön láttam, nem arra születtem, hogy magamba bolondítsam a nőket. Mindig bámultam azokat a színészeket, akik szerelmes hősöket alakítottak…”

Talán az elején, a történet legelején még volt benne vágy. Talán álmodott vele, hogy majd gyönyörű mondatokkal hódítja meg a végzet asszonyát, vagy egy szeretetre vágyó lányt. Már 1923-ban színházban játszott. Nem is akárhol: Kolozsvárott. Igaz, kezdetben szinte statisztaként alkalmazták, ideállították, vagy épp odaterelték, mint valami mozgó díszlet, olyan volt. De tanult és folyamatosan képezte magát, a legendás Izsó Miklós színiiskolájába járt, méghozzá a zseniális Kiss Manyival együtt. Akkoriban már Pufinak becézték, nem is csoda, hiszen Molnár Ferenc, Pufi cipőt próbál című kabaréjelenetében kapott szerepet. Attól kezdve ő volt mindenki Pufija.

Amúgy nem is színésznek, hanem gyógyszerésznek készült. Kézdivásárhelyen született 1903-ban, szegény családban nőtt fel a kiskereskedő szülők ennek ellenére taníttatni akarták, hogy legalább a gyerek vigye többre, sokkal többre náluk. Az Erdélyben felnőtt fiú az érettségi után egy patikában vállalt munkát, szót fogadva az atyai utasításnak, és gyógyszerész-tanoncként próbált előrelépni az élet útján. Még az orvosi egyetemre is felvételizett, hogy aztán mégis a színészet mellett döntsön. A kolozsvári színházban szeretettel fogadták, és ahogy teltek a hónapok, az évek, úgy lett ott egyre többet foglalkoztatott és egyre népszerűbb művész.

Táncos-komikusként brillírozott, operettekben lépett fel. Nem csoda, hogy Budapesten is tárt karokkal várták. Filmszerepekkel várták amikor a fővárosba ért. Játszott Jávor Pállal, maradandót alkotott a Szegény gazdagokban, ám a csillogás, a rivaldafény mégsem bódította el, a szíve pedig hazahúzta. Akkoriban azt mondta: „Nem kápráztat el Pest, soha, semmi siker nem homályosíthatja el bennem Kolozsvár képét, melytől véglegesen sosem tudnék elszakadni…”

Tévedett: a háború után Tompa Sándor áttelepült az anyaországba. S nem is akármilyen lehetőség várt rá, Major Tamás hívta őt a Nemzeti Színházhoz. Talán maga sem gondolta volna akkor, hogy élete végéig, évtizedeken át szolgálja majd a legendás teátrumot. Csodálatos szerepekkel ajándékozták meg a világot jelentő deszkákon, és nem csak ott, megannyi filmben is. Alkatánál, karakterénél fogva megszámlálhatatlan alkalommal kellett negatív figurát eljátszania. Sokszor ő volt a gazdag, önző paraszt, az utálnivaló kulák, a rosszindulatú, irigy kisember. Egyszer kifakadt, és valami olyasmit mondott, hogy: „az én alakom is alkalmas már arra, hogy pozitív figurát személyesítsek meg…”

De a nagy áttörés már nem történt meg. Tompa Sándorból egyetlen rendező sem csinált, s nem fabrikált hőst. De a sors valamelyest mégiscsak kárpótolta őt, ha nem is az alkatával, de a hangjával sikerült neki szinte családtaggá válni, olyan családtaggá, akit valóban rajongásig lehet szeretni. A Kossuth Rádióban kezdték el sugározni vasárnap délutánonként a Kincses Kalendárium című műsort, amelyet akkoriban, túlzás nélkül milliók hallgattak. Ennek lett állandó főszereplője Tompa Sándor, azaz Mihály bácsi, akinek Róza néni, vagyis Völcsey Rózsi volt az állandó partnere. Az akkor már Kossuth-díjas Tompa Pufi minden pillanatát élvezte ennek a műsornak, a hallgatóság pedig elkönyvelte, hogy lám, mégiscsak sikerült neki igazi komoly párra lelni – merthogy azt hitték, hogy a kollegina az ő felesége az életben is. A sikeres műsor kapcsán mondta egyszer, talán megbékélve a sorsával: „Mihály bácsi sok mindenért kárpótol…”

Negyven éves pályafutása során közel hatszáz szerepet játszott el. A statisztikák szerint több mint száz filmben szerepelt. Olyan alkotásokban, mint a Civil a pályán, az Állami Áruház, a Föltámadott a tenger, a Liliomfi, a Dollárpapa, a Nagyrozsdási eset, a Bolondos vakáció, vagy az Alfa Rómeó és Júlia. Utóbbi filmet 1969-ben mutatták be. Abban az évben, amikor Tompa Sándor szíve felmondta a szolgálatot. 1969. december 12-én, 65 esztendősen hunyt el minden idők legnagyobb karakterszínésze, aki mindent eljátszott, csak a hősszerelmest nem. Hiányzik.

Nyugodj békében, Tompa Sándor!