Megőrizni az emberi méltóságot. Mert valamennyien kiszolgáltatottak vagyunk. A szerelemben, a munkahelyen, a hivatalokban. Akarva, akaratlanul vívjuk a hétköznapok csatáit.
Az irodalom és a színművészet megszámlálhatatlan remekművel ajándékozott meg bennünket. Remekművel – az ember küzdelméről. Ranódy László életművét is ez hatotta át leginkább. Az 1919-ben, Zomborban született, Kossuth-díjas filmrendező képsorai leginkább a lelkeket szétfeszítő indulatokról, megalázott, kiszolgáltatott emberekről szólnak, s örök érvényűek. Azt írta egyszer valaki Ranódyról, hogy őt mindig az hajtotta, hogy filmre vigye a kiszolgáltatottság és az illúzióvesztés igencsak fájdalmas érzését. Az is megjelent vele kapcsolatban, hogy ugyanolyan lelki alkat, mint Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond: „Kosztolányinak Móriczos, Móricznak Kosztolányis…” S merített is tőlük, belőlük, bőven.
Olyan mozikat köszönhetünk neki, mint például az első magyar színes filmet, a csodálatos Ludas Matyit, a Légy jó mindhalálig-ot és a Pacsirtát. De Móricznál maradva – az Árvácskát is. Kevesen tudják, de Csöre, a film főszereplője, az édes-bús tündérlány valóságos alak, az igazi főhőst Julinak hívták és padtársa volt Ranódynak a bácskai tanyasi iskolában. A filmrendező Árvácska szerepére szinte megszállottan kereste a legtökéletesebb gyermeket. Hihetetlen, de igaz, hétezer apróságot nézett meg, mire rálelt az igazira. Czinkóczi Zsuzsára. A tanyasi gyerkőcre, aki még olvasni sem tudott. A Csörét alakító kislányt a forgatás alatt folyamatosan rajzokkal instruálta, s még azt is megengedte neki, hogy a saját tehenével szerepelhessen a filmben. Szívszorító, lélekborzoló képsorok. Megaláztatások sora, melyek közepette valahogy sikerül megőrizni az emberi méltóságot, akár úgy is, hogy az ember gyermeke boldog lehet néhány pillanatig egy halott rigóval is…
Czinkóczi Zsuzsanna tökéletes választás volt Csöre szerepére. A Kecskemét melletti tanyavilágból, szó szerint a sárból elővarázsolt, 1967-ben született és a forgatások alatt mindössze 7 esztendős kislány talán fel sem fogta, hogy mi zajlik körülötte. Sok-sok esztendővel később így beszélt a forgatásról: „Laci bácsi még a forgatás legelején megkérdezte, mi az, amit nagyon szeretnék, amire a legjobban vágyom. Tanyán laktunk, mindenhová gyalog jártam, akkor jött divatba a kempingbicikli. Nekem egy új, piros kerékpár volt minden álmom. Laci bácsi meghallgatott és elmondta, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni. Vagyis ha elvégezzük a feladatunkat, akkor a film végére megkeressük a kerékpár árát. Képzeletben darabokra szedte a biciklit és ha úgy ítélte meg, hogy a gyereknek erősen koncentrálnia kell, mert nehéz jelenet következik, figyelmeztetett, hogy most a kerékért, az ülésért, a pedálért, a csengőért, tehát mindig valami másért dolgozunk…” A kor kiváló színészei szerepeltek a filmben. Moór Marianna, Molnár Piroska, Szacsvay László, Horváth Sándor, Madaras József, Nagy Anna, Bihari József. Utóbbival kapcsolatban Czinkóczi csak annyit mondott: „Annyi szeretet volt benne, nekem nem volt sem nagyapám, sem nagyanyám, ő pedig úgy fogta a kezemet, mintha az unokáját vezetgette volna…”
A film óriási sikert aratott. S nem csak itthon, nemzetközi viszonylatban is. Olyannyira, hogy a Karlovy Vary filmfesztiválon rangos díjat kapott. A stábot is meghívták a díjátadóra, s az akkor 8 esztendős Czinkóczi Zsuzsa piros pöttyös ruhában állt ott a tömegben és az egészből csak arra emlékezett, hogy a közeli gyógyvíznek nagyon rossz íze volt. 14 éves koráig élt a Kecskemét melletti tanyán. S a következő években megannyi szereppel ajándékozta meg az élet. Pedig nem kevés interjúban mondta később, hogy nem akart színésznő lenni. Így emlékezett vissza a gyermekéveire: „Nekem a tanya negatív élmény. Hidegben bicikliztem, fáztam, kályhában tüzeltünk, melegíteni kellett a vizet, nem volt villany, fürdőszoba…” Onnan elindulva eljutni Karlovy Varyig igazi világszám.
Afféle Magyar rapszódia. Merthogy Czinkóczi Zsuzsa élete közel sem lett mosolyogtató, lélekemelő hollywoodi sztori. Még úgy sem, hogy például az Amerikai rapszódia című filmben együtt játszhatott a később világhírig jutó Scarlett Johanssonnal, akiről ennyit mondott: „Láttam, éreztem a kettőnk közti különbséget. Sokkal tudatosabb volt, mint én, aki ösztönös lényként forgattam. Ő tudatosan mozgott a pályán, bűbájos kislány volt. A forgatás végén megajándékozott egy selyemsállal, amit azóta is őrizgetek…” Forgatott Jancsó Miklóssal is, olyan színészek mellett szerepelhetett, mint Cserhalmi György. Jancsóról csak szeretettel beszélt mindig. De a legtöbbet a zseniális rendezőnek, Mészáros Mártának köszönheti. Ő volt az, aki újra és újra megpróbálta a pályán tartani. Mert érezte benne a tehetséget – a tehetséget, amely nem csak Karlovy Varyig, de egészen Cannes-ig, sőt, az olaszországi Viareggio-i fesztiválig is repíthette volna. Az itáliai városka tárt karokkal várta és nem kisebb személyiség, mint Federico Fellini nyomhatott volna a kezébe egy különleges díjat. Ha eljut, csakhogy nem találták Kecskeméten, és így lemaradt élete egyik nagy pillanatáról.
Czinkóczi Zsuzsa nem lett a szó klasszikus értelmében színész. Pedig a színművészeti főiskolára is felvették volna Mészáros Márta közbenjárására – de nem ült be az iskolapadba. Így is szerepelt emlékezetes magyar filmekben az Allegro Barbaroban, a Magyar rapszódiában, a Napló trilógiában, majd egyszer csak civil lett az az ifjú hölgy, aki játszott Dajka Margittal, Páger Antallal, akiről különleges talentumként beszéltek a filmszakmában. Civil lett és főállású édesanya. Még 20 éves sem volt, amikor megszülte gyermekét, Tamást, aki mindennél és mindenkinél fontosabb volt számára. Így aztán választania kellett – és ő abbahagyta a filmezést. Távol került a rivaldafénytől. Olyannyira távol, hogy kétkezi munkát vállalt. Volt pultos, dolgozott csirkefeldolgozóban, aztán takarítócéget alapított, és takarított is úgy, mint a többiek. De újra felfedezték. A közelmúltban láthatta őt a közönség Az utolsó jelentés Annáról című filmben, és a nagy sikerű Aurora Borealis – Északi fény című moziban. Azt mondja, harmonikus életet él és már csak afféle kívülállóként, mintegy nézőként lesi az Árvácskát, ha olykor valahol sugározzák.
Ranódi László a zseniális rendező 1983-ban, mindössze 64 esztendősen szívrohamban halt meg. Művészete örök. Az üzenete is: megőrizni az emberi méltóságot. Minden élethelyzetben…
