EGY SOROZAT, AMELY ISMERTTÉ TETTE SZTANKAY ISTVÁNT: FÓKUSZBAN A BORS

Ezt megcsíptük, Oszi! Ezt meg, Dezső bátyám! Korai volt az öröm. Oszi és Dezső csak futott és futott… A legyőzhetetlen Bors Máté után.

Abban a rendszerben elképzelhetetlen volt, hogy egyszer majd utolérik, letartóztatják, bíróság elé állítják. Még csak az kellett volna! A népharag talán elsöpörte volna Koncz Gábort és Bujtor Istvánt és talán az egész Szabadság téri televíziót, portásostul, büféstől, rendezőstül együtt. Mert Bors Máté tulajdonképpen mi voltunk. Mi magunk. A nép egyszerű gyermeke, aki az igazságért harcol helyettünk, megbünteti a dőzsölő, lehetőleg minél ostobább nagyurakat, aki móresre tanítja az uralkodó osztályt, grófokat, bárókat – s közben persze elcsábítja a grófnőket, az arisztokrata feleségeket. A burzsoázia diszkrét bája.

A Bors című tévésorozatot 1969 és 1972 között sugározták. Mondani sem kell, elementáris sikerrel. Az epizódokat négy-öt millióan nézték és mindenki izgatottan várta a folytatást. Mindenki aggódott, a civilben masiniszta, ám egyre inkább harcos kommunista Bors Mátéért. Ez a fekete-fehér sorozat volt a Magyar Televízió harmadik „szuperprodukciója” a Tenkes kapitánya és a Princ, a katona után. Olyan rendezők készítették a különböző epizódokat, mint Sándor Pál, Szabó István, Palásthy György, Simó Sándor, Markos Miklós, Fazekas Lajos – no meg a főrendező Herskó János. A főcímzenét pedig a különleges tehetségű Vujicsics Tihamér szerezte. Csakúgy, mint a Tenkes kapitányáét.

De a Bors legnagyobb csillaga mégiscsak Sztankay István volt, a címszereplő. A sorozat tizenöt részt élt meg, de azóta már kiderült, hogy nem így tervezték. A kizárólag televíziós forgalmazásra készült sorozat eredetileg hat különböző epizóddal ajándékozta volna meg a nagyérdeműt. Ebből ötöt láthattak is a nézők. A hatodikat viszont soha nem vetítették le, és ennek egészen különleges, a film világában tökéletesen egyedi oka volt: két fontos szereplő nem akart meghalni. Koncz Gábor és Bujtor István, vagyis Oszi és Dezső nem hajtotta végre az ukázt. A nézők nevében, de általuk írt levelek százaival bombázták a filmfőnökséget, hogy Oszit és Dezsőt ki ne hagyják a folytatásból! Így történt, hogy a hatodik részt, amelyben Oszi és Dezső hősi halált hal – a kukába dobták.

Gyakran éri vád a sorozatot, hogy kommunista propagandafilm. Talán ezért sem vetítik már sehol az elmúlt években. Pedig ideológiától függetlenül a közönség ma is szeretné, ha másért nem, nosztalgiából. Bors Máté valóban kommunista hőssé válik, epizódról epizódra okosodik, úgy érvel és gondolkodik, hogy az akkori rendszer elvárja tőle. Kevesen tudják, de valóságos alakot formált meg a zseniális Sztankay, tudniillik az igazi Bors Mátét, Mészáros Gábornak hívták, és az alacsony, fekete mediterrán típusú Sztankaytól ellentétben „hatalmas erejű, szőke, kék szemű legény volt…” Ő is, akárcsak a filmbéli hős, orosz hadifogságba esett és hazatérése után tevékeny részt vállalt a Tanácsköztársaságban. Csakhogy Mészáros meghalt. Az ő valós karaktere túlságosan komoly volt, és drámai. Kovács Béla, az MTV egykori ifjúsági és gyerekosztályának a vezetője így nyilatkozott a filmről néhány évvel ezelőtt: „Azt szerettük volna, hogy legyen ironikus, humoros, játékos, és legyenek benne pozitív hősök. Ezt tartottuk szem előtt…”

A Bors több szempontból is különleges alkotás volt. Ez volt az első olyan sorozat itthon, amelynek nem volt állandó rendezője. A különböző részeket más és más dirigálta. Talán azért is, mert Herskó János, aki az első évadban amolyan csúcsrendezőként szerepelt, ő irányította a munkálatokat a háttérből, fogta magát és disszidált. Herskó egyébként még a disszidálás előtt kijelentette: „Semmi komolykodás, nem politikatörténetet írunk, hanem embereket ábrázolunk, akik mindig kikecmeregnek a nehéz helyzetekből…” A Borsot üldöző Oszit alakító Koncz Gábor például azt mondta, hogy ők, vagyis a színészek győzték meg a rendezőket arról, hogy legyen ez a sorozat inkább valamiféle mese, afféle kalandfilm. Legyen könnyedebb, élvezhetőbb a hangvétele, minthogy egy véres történelmi drámát készítenének: „Így lett szellemes és nagyon sikeres a sorozat” – mondta Koncz Gábor.

Kezdésként öt rész készült el. Ám a fogadtatás sikere, a nézők reakciója meggyőzte a készítőket, hogy a kalandok, a Tanácsköztársaság bukása után is folytatódjanak. Így aztán jött egy újabb ötös széria, amelyet 1971-ben mutattak be, a záró felvonást, amely ugyancsak öt részből állt, újabb esztendő múltán láthatta a közönség. A történet szála aztán keresztbe-kasul bejárta Európát, Bors Máté és harcostársai felbukkantak a spanyol polgárháborúban, Ausztriában, Németországban, a Szovjetunióban. És a készítők megadták a módját a főszereplő Sztankay István mellett a hihetetlen népszerűséggel bíró Antal Imre játszotta Dániel Ede „intellektuális” szerepét, a harcos latin-történelem szakos tanár. És olyan klasszisok bukkantak fel, mint a már említett Bujtor István és Koncz Gábor, mellettük pedig Gobbi Hilda, Szilágyi István, Madaras József, Tyll Attila, Almási Éva vagy éppen Tordy Géza.

A készítők maximalizmusra törekedtek, ám ez közel sem sikerült nekik. Nem foglalkoztak például olyan apróságokkal, hogy többször is látható volt megannyi tetőantenna, a vasúti jeleneteknél pedig fényjelzők, amelyek nem léteztek a háború előtt. A cselekmény 26 évet ölelt fel, ám az idő múlása sehogyan sem látszott a szereplőkön, állítólag ezt azzal magyarázták, hogy: „Az osztályharc örök”. A forgatás három és fél évig tartott, és a szereplők olykor igazán kaszárnyákban laktak, sőt kisebb-nagyobb katonai kiképzésen is részt vettek. A kritika kezdetben egyértelműen pozitív volt. Aztán egyre többször kifogásoltak ezt, meg azt. Amíg Bors és harcostársai ügyeskedtek, addig az ellenfelek folyamatosan idiótának tűntek. A kritikusok kifogásolták a cselekmény hitelességét, felszínesnek, elnagyoltnak minősítették a folytatás különböző epizódjait.

Sztankay István viszont élete alakítását nyújtotta. Elképzelni sem lehet milyen népszerűségre tett szert és nem csak itthon. Egyszer Moszkvában járt, és erről azt mesélte: „Kellemes meglepetés Moszkvában ért, amikor egy optikus boltban, ahol éppen a kisfiamnak akartam vetítőt vásárolni, Bors, Bors csatakiáltással tizenéves lányok rohantak meg autogramért..” A rendszerváltás után itthon akadtak, akik nyíltan támadták a filmet. Olcsó propagandának minősítették. Sztankay István, akárcsak Bors Máté kivédte a támadást: „Engem ez nem érdekel. Szerintem mindenki tudja, hogy a hatvanas években minden film balos volt. Miért éppen a Bors lett volna kivétel? Eszemben sincs megtagadni a filmet, úgy gondolom a közönség is szívesen nézi Bujtor Pista és Koncz Gabi kettősét, vagy Antal Imrét, a sok nyelven beszélő ellenálló szerepében…”

Sajnos a film készítői közül már kevesen élnek. A tévék sem adják a Borsot, pedig olyan jó lenne nosztalgiázni és újra azt hallani: „Megcsíptük, Oszi, Meg, Dezső bátyám…”

Még ha a fele sem igaz…