PENCZI MÁRIÁNAK SZÜLETETT, DOLLYKÉNT LETT STÍLUSIKON: EGY ÉNEKESNŐ ÉLETE

Arrivederci Amore. Volt-e olyan házibuli bármelyik panellakásban, kertes ház teraszán, éjszaka a folyóparton, sercegő tábortűz mellett, ahol ne játszották volna le a Dolly Roll valamelyik slágerét? Aligha.

A Dolly Roll zenéjére kötelező volt táncolni. S Penczi Mária, a kortalan díva magával ragadta az embereket. Évtizedek teltek el úgy, hogy a közönség, a lelkes rajongók szinte semmit sem tudtak Penczi Máriáról – vagyis Dollyról. A magánélete tabunak számított, annyit mutatott magából ez az extravagáns előadó, amennyit megkövetelt a szakma. A színpadon profi énekesnőként, határozott zenekarvezetőként és a közönséggel tökéletesen kommunikáló előadóként jelent meg. S ha valahol lekapta őt a hétköznapok forgatagában egy fotós, akkor is tökéletes sminkben, az ő sajátos ízlésvilágának megfelelően, kifogástalan öltözetben jelent meg. Stílusikon volt, és az is maradt a mai napig. Hiába teltek, repültek az évek. Dolly fityiszt mutatott nekik.

A tehetsége már aprócska gyerekként érződött, hiszen négyéves alig múlt, amikor már ott ült a zongoránál. S a legenda szerint nem afféle kötelező nyűgprogram volt ez a számára, hanem igazi kihívás. S nem csak a világ egyik legszebb hangszerét szólaltatta meg kislányként, hanem mellé gyönyörűen énekelt is. Csoda-e, ha arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, azt válaszolta: természetesen színésznő. Aztán akadt olyan pillanat is, amikor ezt némileg módosította, és homlokegyenest más életpályát vázolt fel, hiszen kijelentette, matematikusnak készül. De ezt csak afféle kaland volt, a lelke mélyén az igazi szerelem a színpad volt. A színpad elérése, a rivaldafénnyel, a tapssal, a sikerekkel. Így történt, hogy felvételizett a színművészeti főiskolára, de abbahagyta, és nem diplomázott. Azokban az években még dolgoznia kellett, és ezzel sem volt gond, a lelke mélyén tudta is, hogy előbb-utóbb csak és kizárólag a mikrofon lesz majd az igazi munkaeszköze.

Nem volt számára megalázó hogy a Fűszért vállalatnál, vagy a mentőszolgálatnál dolgozzon. Tudta, hogy honnan indult és hogy hová akar eljutni. Egyszer azt nyilatkozta: „Én egy szegény, de nagyon rendes családból jöttem. A szüleim nagyon intelligens, értelmes emberek voltak. Engem is jól neveltek, igaz, ennek érdekében sűrűn kaptam büntetést, de mindig volt oka. Azt tanították nekem: ne leskelődj, ne alkalmatlankodj, és szolgálj rá a bizalomra! Én ezt megfogadtam egy életre. Egyébként az élettől nagy pofonokat kaptam, de meg is érdemeltem és később jöttem rá, milyen jót tett nekem…”

Tizenkilenc esztendősen még minden előtte állt. A nagybetűs élet. És a lehetőség, az óriási lehetőség, hogy valóban sztárrá váljon. Merthogy épp 19 esztendős volt, amikor már a legendás Hungáriában énekelhetett, az Eltakarod a napot című dalban afféle vokalistaként. Ott és akkor alighanem eljátszott a gondolattal, hogy ez csak az első lépés és majd jön a második, a harmadik és a sokadik. Csakhogy egy láthatatlan sorompó emelkedett előtte a hírnév felé vezető úton. Tizenkét esztendőt kellett várnia arra, hogy újra a zene és csakis a zene töltse ki az életét. Majd amikor 1980-at mutattak a naptárak, megint a Hungária volt az, amely lehetőséget adott neki a bizonyításra.

Ekkor már valóban csatlakozott a legendás zenekarhoz, ám három esztendő múltán már többet akart: afféle önmegvalósítást, így 1983-ban megszületett a Dolly Roll. Benne Dollyval, Flipper Öcsivel, Novai Gáborral, Kékes Zoltánnal, Fekete Gyulával és Zsoldos Gáborral. Sikító, őrjöngő rajongók, elképesztő hangulatú koncertek, elkapkodott nagylemezek, és sajátos életérzés, sok-sok vidámsággal – ezt jelentette akkor a zenekar. A vasfüggönyön belül a legvidámabb barakkban mintha Itália mediterrán hangulata, bohémsága áradt volna belőlük, mintha a színpadon a színes ruháikban, a harsogó, vérpezsdítő számaikban azt üzenték volna mindenkinek: élvezd ki a pillanatot!

Nem csoda, hogy egyre népszerűbbek lettek, s nem csak itthon, járták Európát, szinte minden országban felléptek. Aztán 1992-ben Novai Gábor kivált a bandából, és onnantól egyértelműen Dolly lett a zeneszerző, sőt a szövegíró. Így is 2000-ig kellett várni az ő első, teljesen önálló albumára. Akkorra már kultikus előadóvá vált, a magyar könnyűzene egyik legismertebb énekesnőjévé, a rock and roll királynőjévé. Ő mondhatja el egyedül magáról nőként, hogy a zenekarával csaknem százezer néző előtt koncertezett a Népstadionban, a felejthetetlen 1995-ös házibulin. S hogy milyen hatást gyakorolt a környezetére, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy még a világhírű Wanda Jackson is közös lemezt készített vele.

Dolly több, sokkal több, mint sikeres dalnok. Divatikon, stílusteremtő, ízlésformáló. Egyszer megnyílt és beszélt magánéletéről. Akkor azt mondta: „megpróbálkoztam a házassággal is, de sajnos nem jött be. Toleráns ember vagyok, sokáig elmegyek, szerintem sokkal tovább, mint az átlagember. A volt férjemről, a házasságunkról csak annyit mondhatok, hogy nem illettünk össze…” Mégsem panaszkodott egyetlen alkalommal sem arról, hogy magányos lenne. Ehelyett a több mint ötmillió albummal büszkélkedő énekesnő büszkén vallotta, hogy több kutyával és még több macskával is boldog lehet valaki egy kertes házban, ahol olykor kapál, gereblyézik. Aztán bevásárol, főz, és olvas, méghozzá legszívesebben tudományos fantasztikus könyveket. A televízióban pedig még véletlenül sem percembereket, hanem ismeretterjesztő filmeket néz.

Amikor azt kérdezték tőle, mitől ilyen fiatalos, mosolyogva mondta: búzafű levét issza több éve, sőt, nem csak fogyasztja, az arcát is ezzel kezeli. S hogy meddig énekel még? „Évekkel ezelőtt elhatároztam, addig zenélünk, koncertezünk, amíg jó bulikat tudunk csinálni és vonzzuk a közönséget…”

Az immár 73 esztendős Penczi Mária Dollyként maradandót alkotott, történelmet írt. És ami biztos, húsz év múlva is megszólal majd a házibulikon, hogy Arrivederci Amore!