Habár évtizedeken keresztül kilószám küldte haza a Nemzeti Múzeumnak a Magyarországról szóló angol nyelvű újságokat, könyveket, mikor meghalt, még a fekete zászlót sem tették ki a múzeumra. Ő Feleky Károly, aki sokkal többet érdemelt volna annál, minthogy halála után széthordják a különleges kincseit.
1862-ben született, karmesternek készült, ám itthon nem kapott lehetőséget, így fogta magát és 1887-ben felült egy Amerikába tartó hajóra. New Yorkban aztán karmesteri állást kapott, boldog volt és a társulatával bejárta egész Amerikát. Egy alkalommal, egy utcai könyvárusnál feltűnt neki egy angol nyelvű könyv, amely Kossuth Lajosról értekezett. Megvette, elolvasta és onnantól kezdve szenvedélyesen gyűjtötte Kossuth életével kapcsolatos tárgyi emlékeket.
Fotó: Arcanum/Tolnai Világlapja
A könyvek mellett a politikus kéziratai, levelei után nyomozott, az árveréseket járta és páratlan kollekciót állított össze a politikus leveleiből. Egyszer hírét vette, hogy Londonban él egy öreg nyomdász, akinek három olyan Kossuth-bankója van, amelyet az angol fővárosban nyomtattak 1860-ban. Az osztrákok lefoglaltatták és megsemmisítették a többit. Feleky olcsón megvett az agg nyomdásztól. A pénzek azonban sosem érkeztek meg hozzá, 1912-ben ugyanis egy bizonyos Titanic nevű hajó indult el vele New Yorkba… A páratlan értékű bankók azóta az óceán mélyén pihennek.
A gyűjtés közben jutott arra az elhatározásra is, hogy összeszedi az összes angol nyelven Magyarországról valaha megjelent könyvet, újságcikket. Amerikai, angol és ausztrál antikváriumokkal állt napi kapcsolatban, s jutott hozzá páratlan ritkaságokhoz. 1913-ban a New York Times is írt Feleky Károlyról, ugyanis kiderült, hogy az ő birtokában van a világ legrégebbi angol újságja. Egy londoni antikvárium vezetője kereste meg még évekkel korábban, hogy van nála egy régi angol újság, amelyben a magyar Bethlen Gáborról írnak a címlapján. Feleky megvette az újságot, s csak miután megérkezett, akkor szembesült vele, hogy a valaha volt legrégebbi angol lapot tartja a kezében. Az 1621 szeptemberében megjelent Corantor Weekly News nyolc hónappal korábban jelent meg, mint a Brittish Múzeumban legrégebbi lapként őrzött újság. A brit múzeum természetesen jópénzért meg akarta venni tőle a páratlan példányt, de Feleky nem adta, mivel magyar vonatkozású hír volt benne. Az ő gyűjtése, kutatómunkája után derült ki az is, hogy az oxfordi egyetem első bejegyzett hallgatója magyar volt, egy bizonyos Nikolas de Hungaria, akinek Oroszlánszívű Richárd adott ösztöndíjat.
A magyar gyűjtő szép lassan négyszobányi könyvet és papírrégiségeket halmozott fel. Azokból a példányokból, amelyekből több volt, rendszeresen magyar múzeumoknak is küldött. A gyűjtés csak a hobbija volt, mellette a színház volt a másik szenvedélye. New Yorkban egy időben három színházat is vezetett s mindig odafigyelt arra, hogy magyar szerzőket favorizáljon. New Yorkban, a 114. utca egyik bérházában élt a feleségével és idős korában azon aggódott, mi lesz a gyűjteményével. Felajánlotta a magyar államnak megvételre, de nem járt sikerrel. Pedig abban reménykedett, a magyar állam segítségével megalapíthatja a Feleky-könyvtárat, amelynek ő lesz az igazgatója. Hiába…
A halála előtt keserűen beszélt az író Pásztor Árpádnak (aki egész életében cikkekkel támogatta Feleky álmát), hogy semmibe veszik, válaszra sem méltatják. „Húsz évvel ezelőtt még hittem benne, hogy valamikor kiadhatom a kutakodásom eredményeit s a gyűjteményem a Nemzeti Múzeumba kerülhet. Ma már a nevemet sem tudják…” – monda keserűen.
1930-ban aztán 68 évesen meghalt a szenvedélyes gyűjtő. A páratlan kincseit magángyűjtők próbálták szétkapkodni, ám a felesége – bár nem élt nagylábon – nem adott el semmit. Aztán a magyar állam végül 1937-ben megvette a gyűjteményt és 1938-ban megnyitották New Yorkban a magyar könyvtárat. Nem mellékesen, az idős hölgy 36 ezer dollárt kért a gyűjteményért (tízszer többet ért…), ám a magyar állam 16 ezret adott érte, ráadásul abból 6 ezer dollárt havi ötven dolláros részletekben… Pásztor döbbenten és keserűen látta azt is, hogy a megnyitóra szóló meghívóban szó sem esik Felekyről, pedig az ő gyűjteménye volt az utolsó lapig, azon pedig már nem is csodálkozott, hogy nem vette fel a könyvtár a Feleky nevet.
Aztán jött a II. világháború. Mivel Magyarország hadat üzent Amerikának, 1941-ben bezáratták a New York-i magyar könyvtárat, a gyűjteményt pedig a Kongresszusi Könyvtárba szállították. A háború után aztán szétdarabolták, a nemzeti könyvtárba és egyetemi könyvtárakba is került belőle, volt ahol raktárakban, dobozokban porosodott Feleky szétzilált életműve, amely már sosem lehet egyben. És ez a legszomorúbb…
Nyugodj békében, Feleky Károly!
