Március volt. 2014 márciusa. A tél hosszas szabadságra készült. A Balaton spriccelő, fröcskölő, szürke vizén még csupán a hangos vadkacsák és a méltóságteljesen pancsoló hattyúk úszkáltak. Siófok is lassan-lassan ébredezett.
Az a csendes kis utcácska is elhagyatottnak tűnt. Néhány környékbeli szaporázta a lépteit összehúzott kabátban. Csendes volt az utca, ám az a ház még a többihez képest is némának tűnt. A kerítését szorgos pókok lakták, megannyi hálót szőve. És a sok-sok őszi falevél még kupacokban állt. Mintha elszállt volna onnan az élet. Hacser Józsa háza lakatlannak tűnt. „A napokban szólt a családsegítő szolgálat, akik bevásárolni jártak Józsával heti kétszer, hogy a héten még nem jelezte, mikor mehetnek vásárolni. Ekkor kezdtünk el gyanakodni, hogy valami nincsen rendben vele…” Bezárt zsalugáterek, behúzott függönyök. Mozdulatlanság. Némaság. Ez fogadta a riadtan érkező, szomszédban lakó barátnőt, no meg a vele érkező rendőröket.
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
„Amikor szerda délután átmentünk hozzá, már sejteni lehetett, hogy nagy a baj, mert minden ajtó és ablak zárva volt. Ezért kihívtuk a rendőrséget, hogy segítsenek bejutni a házba. Sajnos Józsa akkor már nem élt. Ki tudja, hogy mióta feküdhetett eszméletlenül a házban és azt sem tudni, mi okozta a halálát…” Így és ott ért véget egy hosszú, izgalmas, sikerekkel, s fájdalmakkal teli életút. Ott, Siófokon, magányosan, önkéntes száműzetésben, 82 évesen. Nem így kellett volna történnie…
Hacser Józsa pontosan tudta mi az a nélkülözés. Az édesapja a II. világháború alatt a Don-kanyarnál harcolt. Egy aprócska pincelakásban éltek a Baross utcában, s hol volt bevétele a családnak, hol nem. A harcok alatt édesanyjával fél évig élt egy pincében. Fél év a sötétségben, a rémületben, miközben odakint sivítottak a várost ezer darabra szaggató bombák. Aztán a harcok befejeztével próbáltak megkapaszkodni, a felszínen maradni, de embert próbáló feladat volt az mindenki számára.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Édesapja a több pénz reményében egy jelvény-szövetkezetben vállalt munkát, ahol nap, mint nap zománcozta az ilyen-olyan kitüntetéseket, miközben a lánya valami hihetetlen belső erőtől hajtva megpróbált kitörni a szegénységből, a kiszolgáltatottságból és felvételizett a színművészeti főiskolára. Másodszorra vették fel. Így került Gellért Endre osztályába, és olyan tanárok egyengették az útját, mint Rátkai Márton, Nádasdy Kálmán, Vámos László és Olthy Magda. Különleges tehetségként kezelték és a diploma megszerzése után válogathatott a felkérések közül. Szerephez jutott Miskolcon, ahol együtt játszott Agárdy Gáborral, Szirtes Ádámmal és Galambos Erzsivel. És olyan darabokban tündökölhetett, mint a Hamlet, vagy az Antigoné és olyan rendezővel dolgozhatott együtt, mint Kazimir Károly.
Később szerződtette őt a békéscsabai Jókai színház, majd jött vissza a fővárosba, a Tháliába és az Arizonába. Pályafutása utolsó szakaszában a soproni Petőfi színház oszlopos tagja lett, ahol rajongásig szerette őt a kollektíva és még jobban a közönség. Valóban különleges tehetség volt: a groteszk, a humor, az abszurd volt a fő területe, ám drámai szerepek megformálásában is tökéleteset nyújtott. A hangja pedig… Nos, egyedi és utánozhatatlan volt, nem véletlen mondták rá, hogy a szinkron királynője. Ő volt például Kotkoda a Kukori és Kotkoda című népszerű rajzfilmben. Eleinte Psota Iréné volt a feladat. Csakhogy a körülrajongott dívának Amerikába kellett utaznia, így a rendező Hacser Józsát kérte fel a folytatásra. De ezt a kissé mély, bársonyos hangot hallhattuk máshol is. Legendás volt a Muppet Showban Miss Röfiként is.
Hacser Józsa többet hagyott az utókorra, mint az összetéveszthetetlen hangját. Olyan filmek őrizték meg sajátos egyéniségét, mint a Tilos a szerelem, az Alfa Rómeó és Júlia, az Égigérő fű. S ahogy teltek az évek úgy változott a karaktere is a filmvásznon. A modern időkben is megvillantotta a tehetségét a Miniszter félrelép-ben, vagy az Üvegtigrisben. Ám legtöbben a Szomszédokban láthatták. A kétszeres Jászai Mari-díjas Hacser Józsa tíz évig volt házas, Prókai István színművész felesége. Hogy aztán miért választotta a magányt, és miért költözött Siófokra, azt csak kevesen tudhatták. Merthogy szinte bezárkózott a Balaton-parti házikóba. Ha újságírók keresték nem nyilatkozott. Egyedül maradt, gyermeke nem született. A legutolsó vele kapcsolatos cikkek arról szóltak, hogy macskáival él Siófokon és szinte alig mozdul ki a házból. Március volt, amikor az élet elszállt abból a siófoki házból. Mindörökre…
Nyugodj békében, Hacser Józsa!
