Ha lenne hozzá bátorságom, 81 szál sárga rózsával keresném fel, és a kapuban enyhén zavarban azt mondanám: drága művésznő, csodálatos az az életerő, az a kitartás, s az az élni akarás, amely önben lakozik!
S talán udvariasan megköszönném, s lehet hogy nem értené, hogy mi ez a látványos és hihetetlen lelkesedés, de akkor én megjegyezném, hogy egy átlagember csak tátott szájjal nézheti ahogy egy különleges tehetség végigsprintel, vagy épp végigbaktat a csapdákkal teli életösvényen.
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
Egy hét kómában. Abból felépülni, és szinte mindent újratanulni, embert próbáló feladat. Aztán a gyilkos kór. Mintha villám csapott volna a lelkébe, ahogy az orvos közölte a diagnózist. S a harc, a folyamatos harc a túlélésért. Három évig tartott. Három pokoli esztendő egy ilyen angyalnak, amilyen Halász Judit. Mert az. Ahány filmjét láttam, mindig lenyűgözött az a letisztult játék, a rendszerint naiva szerep. Ahogy zavarba jött a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. Az a monológ a családi asztalnál, amikor nem jött el a „görög diplomat” az eljegyzésre, az olyan volt, mint az élet maga. Szűken mért, fájdalmakkal teli, álmokat kergető. Álmokat, vagy hiú ábrándokat. Zseniális volt a becsapott, kihasznált, reménytelen nő szerepében. Vagy a Szerelmesfilmben. Az a báj, az az imádnivaló, olykor nagyon is hétköznapi, máskor pedig különleges arc. Tudom, hogy sokat köszönhet Várkonyi Zoltánnak, a zseninek. Alig volt fél éve a Pécsi Nemzeti Színházban, már diplomásként, amikor Várkonyi hívta a fővárosba, hívta a Vígszínházba. És szerződést kínált – mindhalálig.
A Vígszínház maga Halász Judit. S nincs ebben semmi túlzás, semmi elfogultság. A legendás teátrum, az ön otthona, az ön színpada. Ott Csehovot, Arthur Millert, Moliére-t, Örkényt, vagy Krúdyt játszani az több mint megtiszteltetés. Az a szakma csúcsa. Vagy épp Woody Allen darabjában szerepelni, megszámlálhatatlan alkalommal, a közönség ovációja, tapsvihara, lelkesedése közepette. Több mint negyven filmben szerepelt. Olyan rendezőkkel dolgozhatott, mint Keleti Márton, Máriássy Félix, Várkonyi Zoltán, Szabó István, Rózsa János, Székely István, vagy Jancsó Miklós. S a kamera, mint valami lelkes udvarló, úgy követte a különböző képsorokban és akkor már nem haragudott Várkonyira, sőt, igazat adott neki, hiszen a direktor a kezdetek kezdetén megmondta, hogy soha nem fogja eljátszani a végzet asszonyát. Az nem az ő útja. Ehelyett majd karaktereket formáz, de abban lesz majd igazán sikeres. S milyen igaza lett.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
De… A színészet sem volt elég a beteljesüléshez. Kellett mellé a zene. Kellett mellé a harmónia, egy másik önkifejezési forma. Lemezt készíteni gyerekeknek, felnőtteknek énekelni, koncerteket adni, a közönséget elvarázsolni. Ki ne ismerné valamelyik varázslatos lemezét, amellyel gyakorlatilag sajátos műfajt teremtett? Olyan magyar költők verseit énekelte meg, mint József Attila, Szép Ernő, Weöres Sándor, Móra Ferenc, Zelk Zoltán, vagy Szabó Lőrinc. És akik segítették, akik dallamvilággal ajándékozták meg, legalább ennyire népszerűek voltak. Bródy János, Szörényi Levente, Tolcsvay László vagy Bódi László. Több mint másfél millió lemezt adott el. Aranylemezek után gyémántlemezzel büszkélkedhetett. Csoda-e, ha a gyerekek itthon megválasztották a Mosolyrend Lovagjának? S még arra is volt energiája, hogy megpróbálja a klasszikus zenét megszerettetni a gyerekekkel. Olyan darabokkal, mint Mozart Varázsfuvolája, vagy Kodály Hári Jánosa.
Vinném azt a 81 szál sárga rózsát, ha lenne hozzá bátorságom, de talán ezzel sem tudnám kifejezni a csodálatomat, egy olyan ember előtt, aki minden álmát megvalósította. Gimnazista korában az ország egyik legjobb lovasa volt, a magyar ifjúsági díjugrató-válogatott tagjaként a felnőtt bajnokságon ért el bronzérmet. Aztán sok-sok évvel később, már túl megannyi filmen, színházi szerepen, lemezbemutató koncerten, 2003-ban az UNICEF jószolgálati nagykövetnek nevezték ki. Csupa-csupa derű. Csupa szenvedély. Aztán… „Azt hittem, hogy a XXI. század nem akar engem befogadni… Sokáig nem is beszéltem erről, de most már szívesen beszélek róla, mert tudom, hogy minden nő nagyon fél a szűrésektől, pedig oda menni kell. Mert ha időben fedezik fel a betegséget, az nagy részben gyógyítható. Ijedtség és félelem volt bennem, és azt hittem ez mindenképpen halálos betegség. Az első kérdésem az volt, hogy meg tudok ebből gyógyulni?”
Megtámadta a gyilkos kór, és három évig küzdött, harcolt a betegséggel. A kemoterápiától folyamatos rosszullétek kínozták. Aztán, hogy a sors még inkább próbára tegye, májbetegséget is diagnosztizáltak nála. Ma már egészséges. Erős, az élet megedzette őt. 1996-ban elütötte egy rendőrtiszt az autójával. Súlyos baleset volt, kómába esett, és egy hét után tért magához. Csodaszámba ment, hogy visszatért az életbe, s amikor a tükörbe nézett, elájult. Az arca, a feje teli s tele volt zúzódásokkal. Öt helyen tört be a feje, koponyalapi törést és agyzúzódást szenvedett. Orvosai egy évre eltiltották a munkától. Abból is felépült.
Itt van közöttünk ma is, mert itt kell lennie. Mert ebben a zavaros világban szükség van az olyan mosolygós angyalokra, mint ő. Olyanokra, akik harmóniát teremtenek a káoszban.
Nyolcvanegy rózsa jár érte. Minimum ennyi…
