HAZAÁRULÓBÓL ÜNNEPELT ÁLLAMFÉRFI: GÖRGEI ARTÚR ÉLETE

Erkölcsi hullának, hazaárulónak tartották sokáig, ám idős korára rehabilitálták. Következzék Görgei Artúr szabadságharcos hadvezér kalandos élete, aki az I. világháború kitörése után a Monarchia győzelmét tippelte…

A felvidéki Toporcon született 1818 januárjában. Fiatalon tanárnak készült, ám az édesapja ragaszkodott hozzá, hogy katonai pályára menjen. Tizennégy éves korától járt katonai akadémiára és 1845-ig szolgált a seregben. Az idő során előkerült az a jellemzés is, amelyet Görgey Artúrról írtak 1844-ben a császári hadseregben (csak négy évvel később változtatta Görgeire a nevét). Ezek szerint jól és szépen lovagolt, az ezrednél kedvelt és becsült ember volt. Takarékos, ellenben nem iszákos, nem kártyás, nem veszekedő és nem adósságcsináló. A jellemzés szerint szépen és jól beszélt németül, magyarul, latinul és tótul is tudott, az akkor 26 éves fiatalember.

Az apja halála után viszont leszerelt és Prágába utazott, hogy elmerüljön a kémia rejtelmeibe. Itt ismerkedett meg Adéle Aubouinnel, akit aztán feleségül is vett 1848 márciusában. Évtizedekig éltek együtt, ám végül elváltak. Két gyermekük született, Kornél és Berta. Kornél sorsa alakult drámaibban, bár jó állása volt, idegbetegség lett rajta úrrá és megesett, hogy egy kávéházi kirohanás után egyenesen szanatóriumba szállították az ital rabjává vált férfit.

De visszatérve 1848-hoz. Görgei a szabadságharc kitörése után jelentkezett a magyar seregnél és a ranglétrát bejárva honvédtábornok, hadügyminiszter és a honvédsereg fővezére is volt. Amikor kinevezték a hadsereg fővezérévé, még mindenki ünnepelte: erélyesnek és hazafias szelleműnek tartották. A hadsereg vezetőjeként szép sikereket ért el, ott volt a budai Vár visszafoglalásakor is, ám aztán elérkezett 1849-ben a világosi fegyverletétel. Görgei meggyőződése volt, ha leteszi a fegyvert az orosz túlerőnek, azzal megmentheti a honvéd vezérkart, ám nem így történt. Őt életben hagyták, sokakat viszont kivégeztek a megtorlás időszakában. A fegyverletételt megfutamodásnak, gyávaságnak tartották sokan, s még évtizedekkel később is megvetéssel beszéltek Görgeiről, aki a kiegyezésig Ausztria területén élt. Megesett, hogy 1872-ben Tordán tért be egy fogadóba, ahol felismerték és vesszen a hazaáruló kiáltásokkal fogadták, a zenekar pedig elkezdett játszani egy fájdalmas nótán, amely a világosi fegyverletétel után született. Gyorsan megvacsorázott, és a hintójához sietett, amelynek ajtaját aztán többen fel akarták tépni.

1884-ben aztán több száz veterán szabadságharcos (köztük Klapka György is) nyilvánosan kiállt Görgei mellett, mondván, egyáltalán nem volt hazaáruló, hanem pont az ellenkezője, igazi hazafi. Görgei a következőt mondta meghatottan a kiállásról értesülve: „Eljárt fölöttünk az idő. Ősz hajjal, kihűlő szívvel állunk sírunk szélén. Ti nem akartatok úgy megválni az élettől, hogy hozzám egy szíves búcsúszót ne intézzetek. Én síromba viszem ezt, mint hanyatló életem enyhítő balzsamát.” Persze nem mindenki értett egyet a rehabilitálással, a nagykikindai honvédegylet egyenesen „meghalt embernek” írta le Görgeit. Az Ellenzék című lap pedig így fogalmazott: „Avagy lehet e életet lehelni egy hullába? A világosi napok sötét alakja rég erkölcsi halottja a magyar históriának.” A közhangulatra jellemző, hogy 1886-ban egy fiatal férfi eldöntötte, megöli a hazaáruló Görgei Artúrt. Ekkor már köztudott volt, hogy Visegrádon van villája és tavasztól őszig ott időzik. A húsz év körüli Hollósy Gáza revolvert vett, egy levelet írt Görgeinek, melyben beajánlotta magát hozzá. Az idős, egykori hadvezér fogadta is, ám Hollósy elmondása szerint megdöbbent, mert egy „jóságos tekintetű, tőle szelíden kérdezősködő öregúrral” találkozott, ezért letett a merényletről. Görgei nem mellékesen 3 forintot adott neki, hogy abból visszautazhasson Pestre. 

Görgei télen Pesten élt, ahogy jó idő lett, Visegrádon időzött. Hosszú egészségügyi sétákat tett, a villája kertjét is gondozta, mellette pedig szokása volt, hogy reggelente hideg vízben fürdött úgy, hogy egy kefével alaposan végigdörzsölte a testét. Egy érdekes adat: 1901-ben a 48-as honvédtábornokok közül már csak ketten éltek. Czetz János, aki Argentínában telepedett le és Görgei. A volt fővezérnek idős korára egyre több elismerésben volt része. 1908-ban például a születésnapján elhalmozták virágokkal. Mikor megkérdezték tőle, milyen érzés, a következőket válaszolta: „Nézzenek körül. Elnyomnak a virágok. Azelőtt meg akartak kövezni, most virágokkal nyomnak agyon.” A Bolond Istók című élclap ugyanebben az évben a következőképpen fogalmazta meg Görgei megítélésének változását: „Honárulásnak bélyegét viselted ötven éven át/De oszladozni kezd ma már amely rád nehezült, a vád.”

Az idős Görgei 1914-ben a világháború kitörése után ennivalót és dohányt küldött a Nagymarosról hadba induló katonáknak. Egy évvel később pedig arról is megkérdezték, hogy szerinte mi lesz a világháború kimenetele. Így fogalmazott: „Én ismerem az oroszt és ismerem a mi drága magyar fiainkat. Csak mi győzhetünk, csak mi győzhetünk!” Görgei Artúr végül 1916 májusában aludt el örökre. A sokáig hazaárulónak tartott, később rehabilitált egykori szabadságharcos 98 éves volt…

(További izgalmas, nosztalgikus cikkek a budai Várról és a megújuló Budavári Palotanegyedről a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalánhttps://www.facebook.com/nemzetihauszmannprogram)