Itt van velem mindig, minden pillanatban. Ezt a csillogó szemű kislányod, Léna mondta nekem, Mecky. Már most pontosan tudja hová, merre indul tovább az élet ösvényén.
Énekes szeretne lenni, Mecky! Énekes, akárcsak az édesapja. S képzeld, már az első komoly felkérést is megkapta, hogy színpadon, közönség előtt bizonyítsa: íme, Kóbor János lánya, aki ugyanolyan tehetséges, mint az apja. Találkoztam a lányoddal, Mecky. És tűz van benne, olyan temperamentum, amely messzire repítheti. S amikor elmondták neki, hogy énekelhet a Gyöngyhajú lány című musicalben, elsírta magát. Mert abban a pillanatban is rád gondolt…
Fotó: Fortepan/Péterffy István
Olyan nehéz ez, Mecky! Így írni rólad. Így, hogy te messze vagy, nem pedig itt, az eső áztatta, cudar májusi időben. Ha itt lehetnél, akkor talán még az eső sem esne és te a családoddal, a zenésztársakkal a nagy esti bulira készülnél. A nyolcvanadik születésnapodra. Téged ünnepelne mindenki, téged, a hosszú hajú, örökifjú rocksztárt. Generációk első számú kedvencét. A fiút, aki fiatalon sikeres sportoló, utolérhetetlen gátfutó akart lenni, hogy aztán a zene, a mindent elsöprő zene irányítsa az életét. Építésznek tanultál, miután a József Attila gimnáziumban leérettségiztél, de ott, a középiskolában már talán láttad az utat magad előtt. Hogy is volt az a sorsolás, Mecky? Amikor az osztálytársaiddal így döntöttétek el, hogy ki, melyik hangszeren játsszon majd? Hányszor meséltél erről nevetve. Neked a ritmusgitár jutott, a dob pedig Laux Józsefnek. S már nyomtátok a rock and rollt, a külföldi számokat, a nyugati hatás körül lengte a dallamokat. A hatvanas évek elején jártunk, és már létezett, már színpadra állt az Omega.
Úgy történne most, május közepén, a zord május közepén, hogy ott állnál a színpadon, talán az Arénában. Zsúfolt nézőtér előtt és zúgna a vastaps, ahogy meglátna a közönség és te csak meghajolnál és hosszú-hosszú percekig képtelen lennél megszólalni. Így lenne ez Mecky! Így kellett volna lennie… S ott állna melletted Molnár Gyuri, az Elefánt, túl megannyi súlyos betegségen, kezében a gitárral, s ott ülne a dobok mögött Debreczeni Ferenc, a Ciki és ti hárman az ég felé néznétek, hogy les onnan a felhők mögül benneteket Benkő Laci, Mihály Tomi és Somló Tomi. Így történne, Mecky! Mi veled énekelnénk és ott lenne Léna, a gyönyörű lányod is csillogó szemekkel. Büszkén, azzal a tudattal, hogy az ő édesapja, az ő immár nyolcvan esztendős édesapja mennyire fiatalos, mennyire népszerű még most is.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Hiányzol, Mecky! Hiányzol a Balaton partján mindenkinek, aki csak ismert, és azoknak is, akik csak távolról tiszteltek. Hiányzik, hogy vitorlással szeld a magyar tengert, majd lebarnulva kihajózz a partra és felhörpints néhány pohár finom italt a hangulatos tihanyi piacon. S hiányzol a közéletből is. Soha nem beszéltél indulatosan, soha nem fogalmaztál meg szélsőséges gondolatokat ebben a zűrzavaros világban. A zenéről beszéltél, s persze a családodról. Zsókáról, a második feleségedről. Az első házasságodból született fiadról, Dánielről, aki technikusként dolgozik, a két unokádról, Hanga Szófiáról és Sáráról, hiszen már nagyapa voltál. És persze Lénáról.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Mi amúgy megvagyunk, Mecky. Élünk, jól, rosszul, hétköznapi módon, és ez a kegyetlen covid-járvány mintha nem is velünk történt volna. Lassan kezdjük elfelejteni. A bezártságot, a maszkot, a félelmet – pedig velünk történt. S veled Mecky… Veled, akit elragadott, a végtelenbe repített ez az átkozott vírus. Hiányzol Mecky! Hiányzol a rajongóknak, s hiányzol azoknak is, akik beléd, belétek kapaszkodtak az évtizedek vágtatása közben. Mert ti voltatok az örök ifjúság. Végigénekelted az életünket, ugyanolyan szenvedéllyel, és tűzzel a lelkedben, mint amikor elkezdtétek a nagy menetelést, mint amikor egyik klubból a másikba mentetek és követett benneteket sok-sok lány és fiú. Mennyi mindenről kellene még mesélned, Mecky! A pillanatról, amikor Presser Pici azt mondta neked: tedd le a gitárt, inkább énekelj, csak énekelj, mert abban óriási vagy! És te a mikrofon mögé álltál, és énekelték nekünk. Addig, amíg lehetett… De sajnos már nem mesélsz. Nem mesélhetsz…
Ma van 80 éve, hogy megszülettél. Nem lesz ünneplés, Mecky. Csend lesz. Nagyon mély csend.
Nyugodj békében!
