Ő csak nevettetett, pedig az egész életét beárnyékolta a krónikus vesebetegsége és az, hogy a karrierje első tíz évében mellőzték, mert ki merte mondani, amit gondolt. Körmendi János élettörténete.
Szegeden született 1927 októberében, ott is nőtt fel. Már idősebb korában úgy emlékezett, kicsiként állandóan a Tisza vagy a Maros partján időzött, imádta a természet közelségét. Nem született színésznek, kezdetben úgy képzelte, jólmenő optikus lesz belőle, ám már ekkor sokan biztatták, próbálkozzon meg a színészettel. Végül még Szegeden jelentkezett Lehotay Árpád színiiskolájába, ahol aztán megismerkedett egy bizonyos Márkus Lászlóval, akivel később évtizedeken át különleges kettőst alakítottak a Madách Színházban.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Körmendi Jánosnak viszont Márkussal ellentétben nehezen indult a karrierje. Részben mert már ekkor hosszabb, rövidebb időre leparancsolta a színpadról a vesebetegsége, másrészt pedig fiatal színészként sem rejtette véka alá a véleményét. Meg is lett az eredménye, a főiskola elvégzése után a Madáchban tíz évig csupán néhány szavas epizódszerepeket kapott. Idővel beletörődött a mellőzésbe és megpróbált mindent kihozni az apró szerepekből. Annyi is elég volt neki, hogy a színpadon lehetett, az arcjátéka beszédesebb volt, mint sok kolléga percekig tartó monológja. Így esett meg, hogy a Vőlegény című darab végén ő kapta az egyik legnagyobb tapsot, még a rendező, Ádám Ottó is megdicsérte: „Gratulálok, ahhoz a sok mindenhez amit elhallgattál.”
Imádott fotózni, képes volt órákon át keresni-kutatni a témát az utcán járva. Mellette maketteket épített, jobbára miniatűr színpadképeket. A színház mellett rajongott a családjáért is, az orvosként dolgozó Koch Gabriella lett a felesége, majd megszületett az imádott kislányuk. Alázatos színész volt. Egyszer azonban megesett, hogy nem ért oda az esti előadásra. Felhúzta az órát, ám mikor felébredt már fél órája ment a darab a Madáchban. Autóba pattant, átszáguldott a városon, s pont odaért mire az ő jelenete következett. Másnap fegyelmi elé állították és 300 forint büntetést kapott, ám mivel 15 év alatt ez volt az első hibája, később aláírták a fizetésemelési papírját.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Később aztán a főszerepek is megtalálták, a sikerek pedig nem maradtak el. Némi elégtételt érzett, ám az élet újabb küzdelemre késztette, már a nyolcvanas években több életmentő műtétet is végrehajtottak rajta, az egyik veséjét is eltávolították. Hónapokon át volt kórházban, ahol aztán megírta a Levelek az urológiáról című könyvét, amelyet elkapkodtak az emberek. A kötetben a színházi világ aktuális kérdéseiről értekezett, s nem titkolta, nagyon bántja, hogy a színészek kiszolgáltatottak, a különböző igazgatók kényük-kedvük szerint teszik tönkre a szépreményű karriereket.
„Én tulajdonképpen mindig boldog vagyok. Annak ellenére, hogy ami szörnyűség egy emberrel előfordulhat, az velem megtörtént. Beleértve az elismertség hiányát, a mellőzöttséget, az egészségi problémákat. Négyszer-ötször voltam olyan halálos beteg, amitől egy kaszárnya kipusztul. De hát itt vagyok, élek” – mondta Körmendi János akkoriban, aki 1951-től 1987-ig játszott a Madách Színházban.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Idősebb korában a vesebaj mellé cukorbeteg is lett, ám ameddig bírta, ott volt a színpadon, még úgy is, hogy rendszeresen dialízisre kellett járnia. A többre hivatott színész, aki megmutatta, hogy epizodistaként is lehet valaki főszereplő, végül 2008 januárjában, 80 éves korában aludt el örökre.
Nyugodj békében, Körmendi János!
