ILYEN SEM VOLT MÉG: FRIZURA MIATT MENT PÁRBAJRA KÉT PESTI HÖLGY

1926-ban olyan történt Pesten, amelyre kevesen számítottak. Azt ugyanis megszokták, hogy férfiak vesznek elégtételt párbaj formájában, de, hogy hölgyek is?

Minden ott kezdődött, hogy 1926 februárjában, egy délelőttön, szokás szerint az elegáns Gerbeaud cukrászdában uzsonnázott társaságával Torkos Magda és egy másik asztalnál pedig – szintén hölgy társaságban – Horváth Elvira. Bár nem volt módi, a két említett fiatal hölgy valamin mégis összeszólalkozott, a vitát pedig Torkos Magda azzal próbálta lezárni, hogy a következőt mondta gúnyosan Horváth Elvirának: „Az hogy etonfrizurát hord, már magában véve is elárulja, hogy ön nem úrinő!”

Az etonfrizuráról tudni kell, hogy akkoriban divat volt Pesten. Rövid, fiús hajként jellemezték és sok divatszakértő kikelt ellene, mondván, hogy egyáltalán nem nőies. De nem is a frizura minősítése sértette meg Horváth Elvirát, hanem az, hogy nem tartották úrinőnek. A mondat mélyen érintette, olyannyira, hogy aludni sem tudott és másnap délelőtt a sértettségtől reszkető hangon tárcsázta Fodor István pesti vívótermét. A Fodor-féle teremről tudni kell, hogy számtalan párbajnak helyet adott, kis túlzással egymást váltották a sértett felek. Igen ám, de kizárólag férfiak. Így amikor a női hang az iránt érdeklődött, hogy párbajozhatnak e nők is a teremben, Fodor tréfát sejtett és azonnal rávágta: miért ne? Legyen szerencsénk! – tette hozzá.

Fodor ennek megfelelően kerek szemekkel nézte, mikor egy pénteki napon négy komolyan viselkedő hölgy állított be a vívóterembe, nyomukban egy hatalmas bőrtáskát cipelő emberrel. Hamar kiderült, Horváth Elvira és Torkos Magda érkezett párbajra a segédekkel, valamint egy orvossal. A felek külön beszélgettek, s készültek a vívópárbajra, s Torkos ismét megjegyezte, hogy továbbra is nőietlennek tartja az etonfrizurát. Közben dr. Markovics Károly orvos nagy alapossággal kipakolta a bőrönd tartalmát, különböző vágószerszámokat, csipeszeket, fertőtlenítő szert, vattát. A jelenet láthatóan zavarba hozta a hölgyeket, ám mégsem tántorította el őket attól, hogy párbajra menjenek. Erre Fodor vívómester, akinek nagyon nem tetszett, hogy a hölgyek párbajozni akarnak, a tőröket nem találta elég hegyesnek, s nyomban kijelentette, ezeket bizony köszörülni kell.

Mikor azt látta, hogy a köszörű fülnek bántó hangja sem okozott ijedtséget, felszólította őket, hogy álljanak fel a párbajhoz. A vívómesternek ekkor tűnt fel, hogy a két hölgy elegáns ruhában feszít. „Át kell öltözni, nem lehet magassarkú cipőben és utcai ruhában párbajozni! – adta ki az ukázt Fodor. Pár perc múlva aztán az öltözőből megérkezett a két tornacipős, rövid szoknyás, fehér szvetteres párbajozó, akik egymástól hat méter távolságra álltak fel. A vezényszóra pedig elkezdődött volna a párbaj, ám a vívómester inkább hosszabb szónoklatba kezdett. Szépen, nyugodtan elmagyarázta, hogy a párbaj nem játék, alkalom adtán halálos sebet is lehet kapni, azt pedig ki szeretné… Majd felszólította a párbajfeleket, hogy miután már bizonyították lovagias érzületüket és férfias bátorságukat, ideje lenne kibékülniük. Több sem kellett az ekkor már kissé ijedt párbajhősöknek, kezet fogtak egymással és kibékültek. Olyannyira, hogy a vívóteremből már együtt mentek a Gerbeaud cukrászdába, ahol nevetgélve fogyasztották el a finom süteményeket.

A különleges párbajnak persze hamar híre ment Pesten, az újságok is beszámoltak róla. A Népszava nem nézte jó szemmel az esetet, és az sem hatotta meg a lap újságíróját, hogy végül elmaradt a párbaj. Az újság szerint jellemző, hogy amíg milliók a munkában gebednek „addig vannak olyanok is, akik a cukrászdák asztalaitól párbajt vívni indulnak, hogy a becsületükön ejtett foltot tőrrel mossák tisztára.” Sőt, a lap tovább ment: „Egy kis erkölcsrajz az egész kapitalista társadalomról és az úgynevezett modern úri nőkről, akiket hölgyeknek neveznek.”

A párbaj tehát végül elmaradt, ám még hosszú ideig beszédtéma volt a pesti társaságokban, hogy egy etonfrizura miatt csaknem tőrt ragadott két hölgy.