A legtöbb fotón mosolyog. És van rajta valami furcsa, különleges dísz a vasalt ingén. Önmagáért is lehet szeretni. De Lőrincz L. László évtizedek óta folyamatosan tesz azért, hogy szeressék. Sorra gyártja az olvasmányos, izgalmas regényeit. S így lett belőle hazánk egyik legolvasottabb írója.
A Somogy megyei, aprócska faluban, Szilvásszentmártonban mindenki dolgozott és álmodozott. Az 1939. június 15-én született kis Laci például pilóta szeretett volna lenni. Talán álmodott is vele, hogy egy vadászgépen suhan a felhők között, mint egy utolérhetetlen kalandor. Aztán az élet egészen másfelé terelte. A levegő helyett Kaposvárra, egy olyan szakközépiskolába, amely egyáltalán nem érdekelte. Persze a dolgok nem történnek véletlenül. Laci a származása miatt a háború után hátrányból indult a népi demokráciában, ezért nem mehetett gimnáziumba sem. Azt mondták a felmenőire, hogy kulákok, és hiába volt kitűnő tanuló, hiába végezte el a legjobb érdemjegyekkel a nyolc osztályt, az illetékesek kijelentették: felesleges erőlködni, úgysem veszik fel sehová…
Fotó: Blikk-archív
Mégis maradt egy menekülő út, a kaposvári Cukor és Édesipari technikum. Különleges iskola volt az. Rendszeridegen, üldözött családok gyermekei ültek a padokban, mindenféle lelkesedés, és elhivatottság nélkül. Már ami a cukoriparhoz fűzte volna őket… De minden rosszban van valami jó, és ez a mi Lacink életében is bebizonyosodott, merthogy egyre jobban élvezte ezt a „világvégi” iskolát. Izgalmas gyakorlatokon vett részt, cukor- és csokigyárakban tölthette az idejét, és a nyári gyakorlatát. S közben folyamatosan olvasta Karl May regényeit. Aztán amikor befejezte a középiskolát, szakmát kapott a kezébe, mégis megpróbált ugrani egy nagyot a trambulinról, és felvételizett az ELTE-re, ahová fel is vették magyar-történelem szakra. Ő azonban egy keleti nyelvet is választott – így lett mongol-szakos.
Ott és akkor kezdődött Lőrincz L. László kalandtúrája. Eleinte csak a gondolataiban, a fantáziájában masírozott végig egzotikus helyeken, később pedig a valóságban. A diploma megszerzése után aztán kelet-kutatással kezdett foglalkozni. És egyre jobban beleásta magát ebbe a különleges világba, egyre több tudást szerzett, és már valóban tudósként dolgozhatott. Aztán amikor megnősült, a feleségét pedig egy évre Indiába küldték, hirtelen nagyon sok szabad ideje lett. Így írni kezdett. Az első könyvét Dzsingiszkán életéről írta, afféle ifjúsági kalandregény volt ez, amellyel még házalnia kellett, egyik kiadótól a másikig sétált, kezében a kézirattal és mindenhol szeretettel fogadták, és mindenhol munkát kapott, ilyen, meg olyan tanulmány megírására – de a könyvéből egyelőre nem kértek. Végül a Móra Ferenc kiadó látott fantáziát a műben, s azt mondták neki: „László, Nobel-díj nem lesz ebből, de a többit majd meglátjuk…”
Lőrincz L László azóta megszámlálhatatlan regényt tett le az asztalra. Az asztal szó ezúttal szó szerint értendő, merthogy az Erika írógépét püfölte és püföli folyamatosan, nem hajlandó modernizálni a munkáját. Jöttek a művek, egyik a másik után, izgalmasak, kalandosak, tudományosak, szórakoztatóak, olvasmányosak. És a közönség kapkodta őket, vitték, mint a cukrot – ha már cukorgyári munkásról van szó…
S ha valaki azt gondolja, hogy valami csodabogár lett belőle, aki reggeltől estig gondolataiba merülve csak és kizárólag az írással foglalkozik, az bizony téved. Mert Lőrincz L. László, vagy ahogy a regényeiben is szerepelt sokszor főhősként, Leslie L. Lawrence, nagyon is szeret élni, az élet ízét kóstolgatni, éppúgy mint a többi ember. Egyszer azt nyilatkozta: „Minden reggel nyolckor leülök az Erika nevű mechanikus írógépemhez és körülbelül tízig írok. Az a típus vagyok, aki nagyon gyorsan ír, hirtelen kirobban belőle minden. Írás közben nem is foglalkozom annyira a stílussal, éppen ezért tart a szerkesztés hosszabb ideig. Egyébként ebédelek, teljesen normális vagyok, az életemet nem a munka tölti ki. Eljárok mindenfelé, focit nézek barátokkal, találkozom a családommal, a gyerekekkel, unokákkal vagyok, szóval tényleg teljesen rendes életet élek – csak emellett írok is…”
Fotó: Blikk-archív
Miközben sikeres íróvá vált, folyamatosan kérdezték tőle a barátai, az ismerősei, hogy, de hová lett a tudományos munka? És ő erre mindig azt mondta, hogy az életében a főszerepet már átvette az írás. De azért halkan hozzátette, hogy igyekszik a műveiben kutatóként is megjelenni, és így él benne tovább a tudós, aki nem csak tanít, de egyben szórakoztat is.
Lőrincz L. László hazánk egyik legsikeresebb kortárs írója, megannyi kitüntetés büszke gazdája holnap ünnepli 83. születésnapját. A felesége, Zsuzsanna 1966 óta van mellette, gyermekei, Judit és Márton íróként és ügyvédként dolgoznak. Valószínűleg ők is ott lesznek az asztalnál, amikor a neves író elfújja a gyertyákat. És ott ülhetne akár a Móra kiadótól is valaki, aki egykoron felismerte a széndarabok között a gyémántot…
Boldog születésnapot, Lőrincz L. László!
