Kortalan szépség. Ezt gondoltuk róla a harmincas éveiben. És ugyanezt, amikor betöltötte a negyvenet, majd az ötvenet. S most, immár őszülő hajjal, nyolcvan esztendősen is ugyanazt gondoljuk róla: kortalan szépség.
A hűség a válasz arra, amit kapsz. Gyönyörű mondat, különleges ars poetica. És a gondolat úgy folytatódik, hogy: „Ha az emberrel jól bánnak, akkor hűséges tud lenni. Ez mind a magánéletre, mind a szakmai életre vonatkozik…” Kell-e ennél kerekebb összegzés, így nyolcvanévesen? Moór Marianna mondatai iránytűként használhatók ebben a zűrzavaros, értékeit vesztett világban. Hűség a magánéletben és hűség a szakmában. Persze jól választott. A színjátszásból ugyanis nem lehet kiszeretni. Beül az ember fiatalon egy nyitott sportautóba, amely viszi végig az úton, hol napsütésben, olykor szélviharban, nyárban, tapsviharban.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika, Ország Világ
Pedig Moór Marianna nem is erre a pályára készült. A pedagógus szülei sok mindent elképzeltek vele kapcsolatban, tán neki is tanári pályát szántak, ám amikor a kamera egyszer csak elkezdte követni a bájos arcú lányukat, azt gondolhatták: talán mégis itt tud majd leginkább kiteljesedni. 8750. Ennyi leány próbálta felhívni magára a figyelmet a filmes válogatón. Moór Marianna nyolcadikos volt akkor, és az osztálytársait kísérte el. A lelkes osztálytársait, akik egy újsághirdetésben találtak rá a felhívásra, miszerint egy készülő filmhez fiatal lányokat keresnek. Ment velük fesztelenül, jókedvűen és eszébe sem jutott, hogy ő is beáll a sorba. Állt velük az utcán, tán a rohanó felhőket nézte. Nem sokkal voltunk az 1956-os forradalom után. A fővárosban viszonylagos nyugalom honolt, no meg kiábrándultság. Ám a 8750 lány már szinte látta a jövőt. Ám közülük mégis azt választották ki, aki nem is akart ott lenni. Igen, Moór Mariannát.
Ranódy László, a Tettes ismeretlen című filmjét 1957-ben forgatták, már Moór Mariannal a főszerepben. Fiatal volt, a világra s a filmezésre rácsodálkozó fiatal. De ott és akkor eldőlt minden. A fények, a hangok, az illatok, a szavak, mint valami megannyi kötélcsomó, rabul ejtették őt. Az érettségi után azonnal felvételizett a színművészeti főiskolára és fel is vették. Szinetár Miklós osztályába került, és rengeteget tanult, s még többet változott a főiskola alatt. Villámgyorsan megtalálták a feladatok. Ő pedig a mosolyával valósággal lebilincselte a nézőket. Később ezt mondta a kezdetekről, amikor már színésznagyságokkal szerepelhetett egy filmben: „Több művészt tiszteltem. Kit a szakmai tudásáért, mást az emberségéért. Élveztem a játékukat, és boldog voltam, amikor tanácsot adtak. Mert nem elég, ha a színész érzi a szerepet, azt kell elérnie, hogy a katarzis a nézőben is megszülessen.”
Amikor 1965-ben átvette a diplomáját, nem sokkal később már Kecskeméten, a Katona József színházban szerepelhetett. Aztán hívták a fővárosba, előbb a Nemzetiben, majd a Madáchban játszott. Olyan filmekben láthatta őt a közönség, mint a Két emelet boldogság, A mit csinál a felséged 3-tól 5-ig?, A beszélő köntös, A Pendragon legenda, vagy az Ötödik pecsét. S persze megtalálták a sorozatok is, mint például Princ, a katona, az Öreg bánya titka, a Robog az úthenger. Volt Melinda a Bánk bánban, Zsaba Mári az Árvácskában.
Fotó: Fortepan/Révész György
A magánéletében is a harmónia jellemezte őt sokáig, hiszen a Kossuth-díjas filmrendező, Sára Sándor volt a férje, akit egy fiúval, Balázzsal ajándékozott meg. Gyermekük ugyancsak a filmes szakmát választotta, operatőrként és rendezőként dolgozik a mai napig. Sára Sándortól később elvált, ám a harmónia mindig is hű társa maradt. Aztán 2012-ben súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Kemény harc volt az az alattomos kórral. Súlyos műtéttel, keserű napokkal, félelmekkel. De szerencsére felépült. Kossuth- és két alkalommal Jászai Mari-díjat kapott, tagja a Halhatatlanok Társulatának. Amikor pályafutásáról kérdezték, mosolyogva mondta, hogy egykoron szőke, lófarkas kislány volt, és véletlenül keveredett a forgatásra, majd folytatta: „Ha visszatekintek pályámra, akkor nem nagyon tudnék olyan szerepet megemlíteni, amit az akkori kínálatból még eljátszhattam volna…”
Moór Marianna boldog, kiegyensúlyozott, elégedett ember. Immár 80 esztendős, és ma is gyönyörű. A következőket gondolja az idő múlásáról: „Olyan mintha harminc, vagy negyvenéves lennék. Szerintem az öregedés akkor jön, a mikor az ember bezárkózik és elveszíti az érdeklődését. Én még dolgozom, és érdekel minden, ami az életünkkel történik…” Szép gondolat.
Boldog születésnapot, Moór Marianna!
