Jancsi mi voltunk. Mi, magunk. Mi ugráltunk ott önfeledten, mint egy gyerek, a villamoson, mi kergettük a szerelmet, a szabadságot és az élet mámorát. Jancsi akartunk lenni minden percben, mert azt gondoltuk, hogy a vágy, ott a lélek mélyén, mindig ilyen erős lesz. Erős és majd magával rángat az idők végezetéig. Jancsi mi voltunk. Mi, magunk.
„Ötvenöt éve vagyok színész, voltam színházigazgató, nagyon sok minden történt velem, de még ma is én vagyok a Szerelmesfilm Jancsikája. Fiatal, kezdő színészként nagyon-nagy szerencse volt, hogy találkoztam Szabó Istvánnal, akivel négy filmet csináltunk még együtt, és Halász Judittal is játszottunk már az Álmodozások korában…”
Fotó: Arcanum/Képes Újság
Bálint András tökéletes Jancsi volt. Kellően álmodozó és visszafogott. Kellően vágyakozó és elszánt. Kergette a szerelmet és mindenek előtt a gyönyörű Katát. Szabó István korszakos moziját, a Szerelmesfilmet 1970-ben mutatták be. A közönség lelkesen fogadta, a kritika már visszafogottabban. Akadt olyan újságíró, aki túlságosan terjengősnek és túl szubjektívnek, túlzóan érzelmesnek találta a filmet. „Jancsi és Kata történetét ma már szinte, mint dokumentumfilmet nézhetjük. Egyfajta kortörténeti emléket, amelynek szubjektivitása feltétlenül csökkent, ugyanakkor szinte döbbenten tapasztaljuk, hogy a korról milyen pontos látleletet adott…” – mondták a filmről jóval később.
Szabó István művét először az 1970-es velencei Filmfesztiválon vetítették le, itthon pedig 1970 októberében. A két esemény között történt egy aprócska malőr: tudniillik Herskó János, a film dramaturgja, aki a korszak elismert alakja volt, disszidált. Pontosabban nem tért haza a forgatás után a svédországi útjáról. Az ő nevét egyszerűen eltávolították a stáblistáról. A Szerelmesfilm egyébként Szabó korai mesterművei közé tartozott, egy trilógia harmadik fejezeteként, amelyet megelőzött a különleges hangulatú Álmodozások kora, és az Apa.
Fotó: Arcanum/Ország-Világ
A Szerelmesfilm stábja megtehette azt, amit akkoriban kevés filmes: eredeti helyszínen forgathattak, például a vad és színes Párizsban. A francia főváros vibrálása, lüktetése elvarázsolja az embert. Ugyanezt érezte Halász Judit is az akkori forgatáson. Erről így beszélt később: „Mi is nagyon élveztük, miután ritkán utazhattunk. Franciaország meg különben is ilyen hely volt, főleg Párizs, a magyar irodalomhoz való kapcsolódása miatt, ami nagyon vonzott minket. Az első hely, ahová leginkább szerettem volna elutazni felnőttként, az Párizs volt, mert meg akartam nézni, valóban igaz-e, hogy a Boulevard Saint-Michel és a Rue Cujas sarkán kissé lejt a járda. És tényleg lejtett…”
Életre szóló élmény lehetett az a forgatás. És mi nézők ezt a film kapcsán ugyancsak átélhettük. Bálint András így mesélt a munkáról: „Hárman voltunk színészek, akik kiutaztunk, Halász Judit, a Pattantyúst alakító Erőss Tamás és én. Rajtunk kívül pedig négy-öt ember. Nagyon nagy élmény volt, hogy magunk cipeltük a filmes ládákat, én gondoskodtam a jelmezről, magam öltöztetője és sminkese is voltam egyben. A Gare de l’Est férfivécéjében nagy hatást tettem a többi pasasra, akik nagyot néztek, hogy miért festem ki magam. Mindent magunk csináltunk és ez nagyon jó élmény volt. A mai napig hiányolok egy ilyen forgatást, ami nem akkora stábbal zajlik…”
De nemcsak Párizsban forgott a kamera. A legtöbb jelenetet a pasaréti filmstúdióban vették fel. Bálint András akkor még ifjú színésznek számított. Huszonhét esztendősen játszotta el Jancsit. És Szabó István választása a szerepre igazi telitalálatnak bizonyult. Bálint András 1965-ben végzett a színművészeti főiskolán, dolgozott Pécsett, majd Budapestre került a Madách Színházba. 1980-tól pedig a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatának tagja lett. Rengeteg tévéjátékban és mozifilmben láthatta őt a közönség. Fajsúlyos drámai szerepeket kapott, és talán ennek is köszönhető, hogy igazgató lett belőle. Nem a filmvásznon, a való világban. Merthogy 1985 és 2016 között a Radnóti Miklós Színházat irányította és közben persze színpadra is lépett megannyi darabban.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Mindig az intellektuális, intelligens, finom színészek közé tartozott. Volt kitől örökölnie mindezt, nagyanyja horvát származású volt, édesapja orvosprofesszor, édesanyja sokáig vegyészként dolgozott, majd fordító lett. Bálint András háromszor nősült, először Uhrik Dóra táncművészt vette el, majd Bodnár Erika színésznő lett a párja. A harmadik felesége pedig Deák Krisztina rendező, aki 1985-ben megajándékozta őt egy kisfiúval, Dániellel. Bálint András ma is, 78 esztendősen is aktív. A közönség természetesen nem csak Jancsiként gondol rá, mert maradandót alkotott a Pygmalionban is. Csakúgy, mint Henrik Ibsen Nórájában – vagy épp Sztálinként. És olyan filmekben nyűgözte le a közönséget, a visszafogott vagy éppen erőteljesebb játékával, mint a Fényes szelek, a Sárika drágám, a Lila ákác, a Budapesti mesék, a Redl ezredes vagy a Szörnyek évadja.
De aligha tiltakozik, ha Jancsiként gondolnak rá. Jancsiként, aki kergette a szerelmet. Mi ugráltunk ott önfeledten, mint egy gyerek a villamoson, mi is kergettük a szerelmet, a szabadságot és az élet mámorát.
Vele együtt. Akkor – és azóta is.
