KIKÖPÖM A PIKÖPÖM: A NAGY NEVETTETŐ, SZUHAY BALÁZS KALANDOS ÉLETE

A gyerekkorunk legszebb időszaka telt Szuhay Balázzsal. Ő ébresztett minket vasárnap a tévés matinéműsorokban. Megálljatok, nyavalyások! – kiáltotta, és mi vele kiabáltunk, vele izgultunk.

Kandúr Bandit szerettük, a barátunk volt. S Kandúr Bandi ott volt sokáig velünk és mi mindig belefeledkeztünk a mesébe. A magyar hangja, Szuhay Balázs élvezhetővé tette a meséket. És jött Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki, ahol Szuhay egyszer csak azt üvöltötte: „Kiköpöm a piköpöm!” És mi nevettünk, hahotáztunk. De ő volt Hiszékeny úr a Zsebtévében, akivel Hakapeszi Maki járatta a bolondját.

Szuhay Balázsnak a kisujjában volt a játék. Akár a Kukori és Kotkodában, akár a Kérem a következőt!-ben adta a hangját a meséhez. Többször is hangsúlyozta: „A humor csak akkor ér valamit, ha magas irodalmi igénnyel művelik…” S ez nem valamiféle üres szólam volt a részéről, hanem valódi ars poetica. Volt kitől örökölnie az igényességet és a műveltség iránti vágyat. Apai nagyapja földbirtokos, anyai nagyapja jogász volt, ráadásul sikeres politikus, a Bethlen-kormány népjóléti minisztere.

Büszke lehetett az őseire, akiknek az sikeres életútját művészként folytatta. Az édesapjával csak kevés időt tölthetett, merthogy közvetlenül a II. világháború után elhunyt, csupán 34 évesen. Így aztán Szuhay Balázst és öccsét az édesanyja nevelte már az új világban. Ebben a világban hamar kiderült, a polgári származás afféle bélyegként ragad az ifjú Szuhay homlokára. Azt is megakadályozták, hogy állami középiskolába mehessen. Nem mellékesen, mint a rendszer ellenségét, a családjával együtt kitelepítették. 1951 nyarán kellett elhagyniuk Budapestet és néhány bőrönddel a kézben megérkeztek Taktaszadára. A borsodi község lett az otthonuk, amely még magán viselte a háború borzalmait. A falu határában felrobbantott Takta-hidat például csak később tudták helyreállítani. A településre 1949-ben vezették be a villanyt, esztendő múltán már mozi működött. Ide csöppent a Szuhay-család, a helyi, gazdálkodó parasztok közé, ám aligha érezhették otthonosan magukat.

1953-ban térhettek vissza a fővárosba, és Szuhay Balázs a Toldy Ferenc gimnáziumba járhatott és emellett beiratkozott a legendás Rózsahegyi Kálmán-féle színiiskolába. Olyan társai voltak, mint Hofi Géza vagy éppen Sztankay István. Velük együtt végezte el az évfolyamot, majd került Békéscsabára a Jókai színházba, később pedig Kecskemétre, a helyi teátrumba. Ám az útja aztán ismét visszakanyarodott Budapestre, a Vidám Színpadra.

Szuhay Balázs hűséges volt a kultikus helyhez, 1960-tól 1992-ig lépett fel ott, s közben a Mikroszkópban is maradandót alkotott. A hangja volt a védjegye, de aki látta őt színpadon, az soha nem felejti el az arcjátékát, a mimikáját. De nem csak előadóként volt sikeres: kabarétréfák és vígjátékok írásával is foglalkozott, közülük nem is egyet önmaga adott elő. A nagyközönség a televízió képernyőjén is folyamatosan láthatta, hol egy kabaréjelenet főszereplőjeként, hol pedig parodistaként. Az egyik legjobb parodista volt a magyar művészvilágban. Játszott tévéfilmekben, és folyamatosan hívták szinkronizálni, de nem csak gyerekelőadásokhoz kölcsönözte a hangját, hanem például a Csillagok háborújához is, ahol Yoda-mesterként szólalt meg.

Az ő hangja mellett nőttünk fel, az ő hangjától kísérve váltunk felnőtté, s afféle családtagként tekintettünk rá. A kabarétréfák ellenére is komoly embernek tűnt. A magánéletében a felesége játszotta a főszerepet, akivel 36 évig élt boldog házasságban. No meg a két lánya, akikre büszke lenne ma is, ha élne. De a magánéletéhez tartozott egy szomorú történet is. Sár fröccsent a becsületére. Halála után ügynöki múlttal vádolták meg, ám a legjobb barátja, Verebély Iván tiltakozva utasította vissza a vádat.

Szuhay Balázs több könyvet is írt és rendszeresen publikált. Sőt, 1998-tól a Szabó család című rádiós családregény egyik szerzőjeként dolgozott. A sikeres pályafutás még sok-sok élményt tartogathatott volna számára, ám szervezete nem bírta a tempót. 1992-ben már túl volt egy infarktuson, de a munkakedve nem csökkent, elvállalta a Ludas Matyi főszerkesztői posztját Árkus József után. Korábban ugyanezt tette, amikor az imádni való Parabolát vezette a képernyőn. 1994 év végén jött a második infarktus, s onnantól folyamatosan romlott az egészségi állapota. Még ott volt a Rádiókabaré 25. évfordulóján rendezett gálaesten, de ott már elhárított minden további felkérést.

Visszavonultan élt a beteg szívével, amely 2001. május 11-én dobbant utoljára. Szuhay Balázs 65 évet kapott a Teremtőtől, ám ezalatt is maradandót alkotott. És ha az ember becsukja a szemét, ma is hallja, ahogy azt kiáltja: „Megálljatok, nyavalyások!”

Nyugodj békében, Szuhay Balázs!