TURISTA VOLT, AMIKOR A TURISTÁT MÉG MEGMOSOLYOGTÁK: TÉRY ÖDÖN ÉLETE

Ő volt a magyar turistamozgalom apostola, azzal sem törődött, hogy sokáig megmosolyogták mikor gyalogtúrákat szervezett Pest környéki kirándulóhelyekre. Ő Téry Ödön.

A Temes vármegyei Óbéba községben született 1856 júliusában. Az édesapja Sina báró uradalmi tiszttartója volt, a fiú pedig Edmundus Félix Antonius Wilhelmus Rikker néven látta meg a napvilágot, ezt magyarosították később Téry Ödönre. A család aztán Pestre került, Ödön pedig itt végezte az iskolákat és Budapesten végezte el az orvosi egyetemet is. Az orvosi hivatást is szerette, de hamar kiderült, a hegymászás, a túrázás az ő igazi szenvedélye. Ráadásul eredményesen is űzte, nem véletlen, hogy 1876-ban a Vadász és versenylap is írt az akkor 20 éves fiúról: „Téry Ödön, orvostanhallgató és a pesti atlétikai club tagja, ki a Kárpátok majd minden csúcsát megmászta és a nehezebb oldalakról.” Egy évvel később is a hegymászótudományát dicsérték, amikor is a lomnici csúcs melletti hegyet is meghódította és kitűzte a nyírfabotját, amelyen a zsebkendője szolgált zászlóul.

Hegymászóként hamar ismert és elismert lett, ne feledjük ezekben az időkben a hegymászás és a túrázás is különlegességnek számított, kevesen foglalkoztak vele. Erre jött Téry Ödön, aki minden lehetőséget megragadott arra, hogy kedvet csináljon az embereknek a túrázáshoz. Az elsők között szorgalmazta a természetjárást. 1880-ban például, amikor az egyesülete Balatonfüredről Fiumébe tervezett gyalogtúrát, szót kért a lapok hasábjain és felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyobb gyalogkirándulások helyett először ismerje meg mindenki a közelebbi csodás kirándulóhelyeket. Ő is rendszeresen így tett, Budapest környékét járta, és színes, élvezetes beszámolókat írt a túráiról.

Téry Ödön ekkor már házas ember volt, 1876-ban vette el feleségül Mészáros Emíliát és összesen hét gyermekük (Etelka, Tivadar, Irén, Sára, Ödön Ignác, Emília és Ödön József) született az évek során. A család 1880-ban költözött Selmecbányára, Téry ugyanis ott kapott bányaorvosi állást. És ha már ott volt, akkor ott is élharcosa lett a turistáskodásnak, a közösségi életnek. Két évvel később alapította meg Kárpát Egyesület Szittnya-osztályát. Felolvasóesteket szerveztek, kirándulásokat, hangversenyeket, s hamar Selmecbánya egyik elismert polgára lett. Csupán néhány év elég volt neki, hogy a túrázást alig ismerő Selmecbányán számtalan rajongót toborozzon a nagy erdei sétáknak.

Sokan Téry Ödönnek köszönhetően fedezték fel Dobogókőt és környékét. Nem véletlen, hogy a ma is népszerű kirándulóhelyen egy emlékmű tiszteleg előtte. És neki köszönhető, hogy később, még az I. világháború alatt is emberek százai zarándokoltak hétvégenként a pesti pályaudvarok felé, hogy kirándulásokat tegyenek az ország számtalan szegletében. Téry arra törekedett, hogy minden ember lakhelyéhez közel bemutasson egy izgalmas kirándulóhelyet. Olyat, amely akár gyalogszerrel is elérhető és az élményekért nem kell több száz kilométert utaznia az érdeklődőknek. dr. Thirring Gusztáv társaságában megalapította a Turisták Lapját, amely hamar népszerű lett a kirándulók körében. Kirándulóhelyeket ajánlottak, sokszor képes beszámolókkal. Az újság sokáig kifejezetten jól fogyott, sokan olvasták az izgalmas cikkeket, ajánlókat. 

Az I. világháború nagyon megviselte lelkileg Téry Ödönt, főleg, hogy két fia is a fronton harcolt. Ekkor már újra Pesten élt a családja, ő pedig a járványügyek szakértőjeként fogolytáborokat látogatott. 1916-ban egy ilyen látogatás után lett beteg. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a fogolytáborok látogatására az ő élete is rámegy. A világégés az életkedvét is elvette, nem véletlen, hogy mikor egy barátjával találkozott, arról panaszkodott, hogy már a turistáskodásban sincs gyönyörűsége. 1917. szeptember 11-én aztán, 61 éves korában Téry Ödön örökre elaludt.

Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára a Fiumei úti sírkertben, ahol barátja, dr. Thirring Gusztáv mondott gyászbeszédet a koporsója felett: „Téry Ödönt, az erőteljes férfiút, az országos hírű turistát, a kitűnő hegymászót alattomos kór törte le. Olyan volt ő, mint egy hatalmas tölgyfa, mely a legerősebb széllel dacol, melyet a vihar nem bír ledönteni. De ha a gyökerein rágódó alattomos féreg elvonja tőle az életerőt, a hatalmas törzs elszárad s időnek előtte dől el.” A lapok is meggyászolták a hazai túrázás megalapítóját, s nem felejtették el megemlíteni, hogy évtizedekkel korábban, mikor Téry az országjárásra buzdított mindenkit, sokan nem vették komolyan. „Turista volt, amikor a turistát még megmosolyogták” – írták az újságok, megjegyezvén azt is, hogy „Téry Ödön egész élete fényes tanulságot tett arról, hogy a turistaság igen is lehet komoly feladat, sőt, életcél.”

A nagy turista halála után még sokáig kellett várni, hogy a túrázás teret hódítson Magyarországon. Téry Ödön ha tudná, valószínűleg elégedetten venné tudomásul, hogy hétvégenként több ezer magyar ember túrázik, s Dobogókőre érve az ő szobra előtt is fejet hajtanak.

Nyugodjon békében!