EGY ROMÁN SZÁRMAZÁSÚ FÉRFI, AKI MAGYAR KÖNYVRITKASÁGOKAT GYŰJTÖTT

Apai ágon román származásúként az 1711 előtt megjelent magyar könyvritkaságokat, ősnyomtatványokat gyűjtötte szenvedélyesen a világ minden szegletében. Jegyezzük meg a nevét: Todoreszku Gyula.

1866 augusztusában született Pesten. Az édesapja, a román felmenőkkel bíró Todoreszku Pál 13 évesen került a magyar fővárosba, s kereskedőként tetemes vagyont halmozott fel, a pénzből pedig bérházakat és földeket vásárolt. Három gyermeke született a családnak, ám csak Gyula élte meg a felnőttkort. Hogy mikor kezdődött a könyvgyűjtő szenvedélye? Tizenhárom éves korában. Az addig csak régi bélyegeket gyűjtő fiú 1879-ben éppen Berlinben járt az édesapjával, amikor meglátott egy díszes Bibliát a helyi antikvárium kirakatában. Megkérte az édesapját, hogy vegye meg neki, s ettől kezdve a régi könyvek bűvöletében élt, egészen a haláláig. Pesten érettségizett, itt is végezte el a jogi egyetemet, ám anyagi gondjai sosem akadtak az édesapja miatt, aki egy palotát is vásárolt a fiának a Népszínház utcában. Todoreszku Gyula kezdetben magyar és román nyelvű könyveket gyűjtött, aztán már csak 1711 előtti magyar könyvekre, ősnyomtatványokra fókuszált. Minden bevetett, hogy megszerezzen egy-egy különleges könyvet.

Sokáig vadászta például Pesti Gábor 1536-ban megjelent kötetét. Végül egy müncheni antikváriumban talált rá az egyik embere. Másnap Todoreszku vonatra ült, meg sem állt a bajor városig, ahol két hétig alkudozott a könyvre, míg végül megvásárolhatta. Idő után egyre drágábban jutott hozzá a ritkaságokhoz, mivel az eladók rájöttek, egy tehetős emberrel van dolguk, s aki nem is titkolta, könyv nélkül nem megy haza… A becses köteteket otthon aztán maga tisztogatta, restaurálta. A Népszínház utcában lakók idő után már tudták, azért ég a lámpa a szenvedélyes gyűjtő könyvtártermében, mert a könyveket javítja. A román származású férfi, féltő gonddal, a magyar könyvritkaságokat…

A palotája könyvtárteremben ott díszelgett a falon Mátyás király portréja is, akit azért is nagyra tartott, mert páratlan könyvtárat álmodott Budán és Visegrádon is. Todoreszku büszke volt arra is, hogy több kódex is a birtokába került az évtizedek alatt. Minden pénzt megadott érte, ha valahol előkerült egy Mátyás-féle kódex. Azt tartotta, ezeknek a csodás könyveknek nem Párizsban, Londonban vagy Berlinben kell pihenniük egy gyűjtőnél, hanem el kell hozni őket Pestre, hogy a magyar emberek is megcsodálhassák. Aztán közbeszólt a történelem. Az I. világháború miatt már kevésbé utazhatott külföldre a könyvgyűjtő, a Tanácsköztársaság alatt pedig az is felmerült, hogy elviszik a káprázatos, kincset érő könyveit. Végül el is kobozták, ám Todoreszku elérte, hogy ő legyen a könyvek őrzője. Ugyanúgy a Népszínház utcai palotájában lakott, s vigyázott a becses gyűjteményére. A legszomorúbb, hogy pont azoktól kellett féltenie, akik kinevezték a kivételes gyűjtemény őrzőjének. Olyannyira tartott attól, hogy az egész életében összegyűjtött különlegességek elkerülnek tőle, hogy az idegei szépen lassan felmondták a szolgálatot és az elméje is elborult.

1919. november 27-én, csupán 53 éves korában hunyt el. Pedig ekkor már híre-hamva sem volt a könyveket lefoglaló Tanácsköztársaságnak, ám Kun Béláék rémuralma idegileg teljesen kikészítette, a lelki bajok után pedig hamarosan a testi problémák is jelentkeztek. A felesége, a nála jóval fiatalabb Horváth Aranka (aki amúgy Todoreszku édesanyjának a felolvasónője volt), becsülte a férje nemes szenvedélyét, olyannyira, hogy a halála után nem eladta a gyűjteményt, hanem felajánlotta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Anyagilag is támogatta a Todoreszku-Horváth könyvtár bővítését, olyannyira, hogy mikor hosszú évekkel később elhunyt, a végrendeletében még az ékszereit a múzeumra hagyta. Tette mindezt talán azért is, mert a házasságukból nem született gyermek. És tette azért is, mert felvilágosult asszony volt. Ő is megérdemli a főhajtást, hiszen számtalan olyan esetről tudni, amikor a gyűjtést semmire sem értékelő feleség a férj halála után egyszerűen az utcára hajította a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt. Horváth Aranka nem ezt tette, így neki köszönhetjük, hogy megmenekült a Todoreszku-kollekció.

Todoreszku Gyulát mély részvét mellett temették el a Kerepesi úti temetőben, a mai Fiumei úti sírkertben. A szülei és a két, gyermekkorban elhunyt testvére mellé helyezték örök nyugalomra. A sírkövére pedig a következőt írták: „Tetteiben neve él s messzi korokra ragyog.” A halála után posztumusz miniszteri tanácsosnak nevezték ki és a Nemzeti Múzeum könyvtárának tiszteletbeli igazgatója lett, ám az idők során mégis kikopott a neve az emlékezetből. Egy apai ágon román származású földbirtokosé, aki a régi magyar könyveket mentette a jövő számára. Nagyobb megbecsülést érdemelne az utókortól, s a személye talán a magyar-román kapcsolatok elmélyülésében is nagy szerepet játszhatna.

Nyugodj békében, Todoreszku Gyula!