Igazi világutazó volt és szenvedélyes vadász, húsz éven keresztül szinte állandóan úton volt. Ha nem Afrikában vadászott oroszlánokra, akkor Ausztráliában barangolt vagy éppen Indiában. Ő a ma már elfeledett Vojnich Oszkár, aki mindenki megdöbbenésére az 50. születésnapján eldobta magától az életét.
Szabadkán született 1864. május 18-án, egy dúsgazdag földbirtokos családjában. Habár már kiskorától az utazás izgatta, az iskoláit becsülettel befejezte, s végül jogi doktor lett.
Mivel ezer hold földje volt, ráadásul a nagynénje halála után még ennél is többet örökölt, megtehette, hogy a munka helyett inkább az álmainak éljen. Így 29 évesen, 1893-ban fogta magát és felült egy Amerikába tartó hajóra és bejárta az Egyesült Államokat és még Alaszkára is eljutott.
Az utazása során számtalan fényképet készített, majd úti naplót is írt, amelyet saját maga adott ki egy évvel később. És ettől kezdve nem volt megállás. Megesett, hogy két év alatt csupán egy hónapot töltött itthon. Hol bálnavadászatra ment, hol pedig Ausztráliát és a környező szigetvilágot fedezte fel.
Mivel Herczeg Ferenc, a népszerű Új Idők folyóirat főszerkesztője az egyik kedves barátja volt, a legtöbb izgalmas, képes útleírása ebben az újságban jelent meg. Az utazásairól összesen hét könyvet adott ki, az utolsó a Hogyan vadásszunk veszélyes vadra? címet viselte.
Vojnich galamblövészetben az egyik legjobb volt itthon, sőt, egyszer egy nagy nemzetközi versenyt is nyert Monte Carlóban, a puskát pedig az utazásai során is használta. Volt, hogy hetekig oroszlánra vadászott vagy éppen elefántra, az elejtett állatokat pedig hazaküldte Magyarországra, s a múzeumoknak ajándékozta. Még 1910-ben a volt amerikai elnökkel, Theodore Roosevelttel is kiváló barátságba került, ugyanis mindketten hónapokig vadásztak Afrikában.
Sosem házasodott meg, talán azért is, mert szinte mindig úton volt. Bejárta az egész világot. Ázsiát is feltérképezte, járt Indiában és Nepálban is, de a kedvence Afrika volt. Itthon irigyelték, ám utóbb kiderült, mégsem volt annyira irigylésre méltó az élete.
Az ismerőseinek írt levelekből annyi már korábban is kiderült, hogy sokszor érezte magát magányosnak, hiszen jobbára egyedül járta a világot, csak néhány afrikai vadászatra kísérték el hazai előkelőségek. Mindamellett általános megdöbbenést keltett, hogy 1914-ben, pont az ötvenedik születésnapján az egyiptomi Port Szaíd egy elegáns szállodájában fejbe lőtte magát a fegyverével.
Az öccse utóbb állította, elkapta a maláriát és ez tette zavarodottá a bátyját, ám ezt már sosem tudjuk meg. A halála után a testét bebalzsamozták és hazahozták, s húszezer megrendült ember jelenlétében, Szabadkán helyezték örök nyugalomra.
Mikor a holttest már úton volt, akkor került elő a végrendelete, amelyben azt írta, ha külföldön hal meg, ne hozzák haza a holttestét, hanem temessék el ott, ahol meghalt. Azt is részletesen kifejtette, hogy a trófeák és különböző tárgyak sokasága, amelyeket az expedíciók során hozott haza, kerüljenek a szabadkai múzeumba, persze ha igényt tartanak rá (a városban azóta is ápolják a nagy vadász emlékét). Még arra is figyelt, hogy a szolgálójára és annak feleségére is hagyjon a vagyonából, de a pénz nagy részét az öccse kapta.
Így ért véget az élete annak az embernek, aki az álmainak szentelte az életét, ám az ötvenedik születésnapján – amit szokás szerint külföldön és egyedül töltött – eldobta magától az életet.
Nyugodj békében, Vojnich Oszkár!
