„Hej, ha az én galambocskám, Galuska Galagonyovics ezt megérhette volna…” De nem érte meg.
Ezt már Ványadt Ványatovics Vinyov mondta emelkedett hangon. S közben a dadus, aki az ő Galuskáját siratta, egy hétmérföldes sálat kötött. S a közönség közben hangosan, térdét csapkodva kacagott, és azt csak mi, magyarok tudtuk, hogy miért. A lehangoló, unalmas orosz vidék ilyen megjelenítése tökéletes paródia volt. Aztán Vinyov egyszer csak azt mondta, hogy bántják őt a szelek – a metsző őszi szelek. S a háttérben szomorkás balalajka hangja szólt…
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Ahányszor ismétlik, ugyanolyan hatással van az emberre. Alfonzó, Raksányi Gellért, és Kovács Zsuzsa szemmel láthatóan élvezte a jelenetet – ám a darab csúcspontja kétségkívül a dadus sopánkodása Galuska Galagonyovics haláláról. Szemes Mari kendős, életunt öregasszonyként parádézott. Sokan így és ezért emlékeznek rá a mai napig. Zseniális komikaként, aki néhány elejtett mondattal is elvarázsolja a közönséget. Pedig amikor ezt a paródiát forgatták, talán már beteg volt. Súlyos beteg. A teremtő, amely addig a tenyerén hordozta, hirtelen tette le őt valahol, valamelyik kórház közelében, hogy megküzdjön a legyőzhetetlen ellenféllel. Egyenlőtlen csata volt az… Szemes Mari mindössze 56 esztendőt élt. És hiába volt egyre rosszabb az állapota, hiába kínozta nem csak lelkileg, hanem fizikálisan is a gyilkos kór, ő játszani akart. A legeslegutolsó pillanatig játszani.
Sasváron született 1932. május 5-én. Onnan talán nem is látszott annyira messzinek Budapest, és a színművészeti főiskola. Legalább is ezt gondolhatta az a gyönyörű kislány, aki a fejébe vette, hogy márpedig belőle primadonna lesz. S ha mondta valakinek a családban, vagy akár a piacon, senki sem nevette ki, mert, ahogy nőtt, ahogy cseperedett, úgy lett belőle igazi királylány. Aztán a II. világháború után valóban sikerült a fővárosba kerülnie. Elsőre felvették a főiskolára. Ahogy megszólalt, ahogy betöltötte a színpadot, ahogy valóban játszani kezdett, az elég volt ahhoz, hogy együtt emlegessék a nevét a vele azonos évfolyamban végzett Soós Imrével, Berek Katival, Váradi Hédivel, Hacser Józsával és Horváth Terivel. Szemes Mari személyisége elvarázsolta a nézőket. Olyan hatással volt, a tanáraira, hogy már főiskolás korában komoly színházi szerepeket kapott. Felléphetett például a Csongor és Tündében, aztán a Liliomfiban. Amikor megkapta a diplomát, Szegedre, az ottani Nemzeti Színházba szerződött, és túlzás nélkül meghódította a várost. A Tisza-partján mindent eljátszhatott, amit csak akart. Drámai hősnőket, primadonnákat, léha asszonyokat. Nem csoda, hogy már az ötvenes évek közepén visszahívták a fővárosba és Angyalföldre került.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Huszonkilenc évig játszott a József Attila Színházban. Nem volt olyan szerep, amelyet ne alakított volna elképesztő energiával, és átéléssel. De ahogy megannyi kortársának, neki is a film hozta meg az országos népszerűséget. Már 1949-ben játékfilmben láthatták őt a nézők, és olyan mozikban mutathatta meg szépségét és tehetségét, mint a Ludas Matyi, a Gerolsteini kaland, A harangok Rómába mentek, a Tűzoltó utca 25, a Büdösvíz… És Mészáros Márta csodás filmnaplói.
A sok munka és a nézők szeretete együttesen hozta meg a várva várt pillanatot, a Kossuth-díjat, amelyet 1985-ben kapott meg. De akkor már megannyi szakmai díjjal és kitüntetéssel jutalmazták. Sűrű volt az az 56 esztendő, teli s tele gyönyörűséges pillanatokkal, a színpadon, a kamerák előtt, valahol egy lankán, vagy a pesti flaszteren. A kamera szerette Szemes Mari arcát, szerette a szemét, a nőies alakját – és szerette ahogy beszélt. Ötvenhat esztendő. Kevés, nagyon kevés idő. Mégis elegendő volt arra, hogy maradandót alkosson. Elég volt arra, hogy soha ne felejtsük el, hogy legyen férje és szülessen egy fia.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
S ha valahol, valaki egyszer csak azt mondja: „Hej, ha az én galambocskám, Galuska Galagonyovics ezt megérhette volna…”, akkor megjelenik egy kendős, életunt öregasszony képe. Szemes Marié. Az egyik leggyönyörűbb magyar színésznőé, aki napra pontosan 35 éve aludt el örökre.
Nyugodjon békében!
