CSUPA IZOM ERŐMŰVÉSZ VOLT ALFONZÓ, A KÉSŐBBI LEGENDÁS KOMÉDIÁS

Ha Markstein Bertalan baromfikereskedő tudta volna, hogy Józsi nevű fiát milyen különleges tehetséggel áldotta meg a Teremtő, aligha küldte volna világgá a gyereket.

Márpedig ez történt. A jókötésű legény meg sem állt Strasbourgig, ahol az élet iskolájában rájött, hogy nem minden tantárgyat szeret. Például az autószerelést nem. Bütyköljön, csavarozzon aki akar! – gondolta, ő inkább varázsol majd. Elvarázsol mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerül. De ne szaladjunk ennyire előre. Markstein Bertalan baromfikereskedő istápolta, nevelte Józsit és közben gyászolt – gyászolta másik fiát, Józsi ikertestvérét, Árpádot, aki mindössze fél évet kapott az élet nevű társasjátékból. Ezen a traumán kellett túljutni. Innen kellett továbblépni, s hogy ez az erős, határozott ember valóban jót akart a gyermekének, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy kereskedelmi iskolába íratta, úgy gondolta, ott majd kellően intenzív nevelést kap. Tévedett.

Józsi komoly konfliktusba keveredett az egyik tanárával, talán még fizikai kontaktus is történt, mindenesetre a pedagógusok egyöntetűen vallották: ennek a fiúnak mennie kell! Így lett az iskolásból afféle inas a Róka és Társa nevű cégnél, ahol aztán megpróbáltak perfekt autószerelőt faragni belőle. Strasbourgba küldték ő azonban inkább Párizsba ment, ahol nyolc hónapig éldegélt a Renault cég autószerelőjeként, de hiába a francia főváros lüktetése, csábító éjszakai élete, vadító hétköznapjai, inkább hazajött, és az Angolparkban lett artista. Aztán ment tovább Bulgáriába, fellépett Szófiában, Várnában, merthogy ott már úgy ismerték, mint a Hortobágy legyőzhetetlen bikáját. Így is sikeres lett volna. Ha csak a birkózással foglalkozik. Merthogy az MTK-ban művelte ezt a sportágat. Csakhogy ő többre vágyott – a színpadra, a világot jelentő deszkákra.

És jöttek az újabb kihívások, lehetőségek, a Royal Varieté, ahol már táncosként alkalmazták. Aztán uzsgyi, tovább Olaszországba. És táncolt, utánozhatatlanul, teli s tele temperamentummal. Majd az Arizona Varieté parkett-táncosaként fedezte fel őt Senger Mici, és ha azt gondolja bárki is, hogy ettől kezdve meg sem állt a világhírnévig, az bizony téved. Jobbegyenes, balcsapott. Esetleg egy jól elhelyezett balhorog. Bizony, bizony, emlékezetes bunyó volt az Festetics gróffal. Csoda-e, ha újra váltania kellett, a Kék Egér mulatóból meg sem állt Egyiptomig, Szudánig, Libanonig, Szíriáig, Törökországig, Olaszországig, ahol aztán együtt lépett fel Marcell Marceauval és az ifjú Louis Armstronggal.

1940-ben lett igazi művész. Olyan művész, akit már ismert, nem csak a szakma, de a nagyközönség is. Úgy hívták akkortól kezdve, hogy Alfonzó. Történt ugyanis, hogy abban az esztendőben meghalt XIII. Alfonz spanyol király, és az ő nevét vette fel ez az erős magyar. Az erős magyar, akit 1944 elején behívtak munkaszolgálatra, ahol aztán egészen megdöbbentő módon nem dolgoztatták, vagy verték halálra, sem őt, sem a társait, merthogy volt mellettük egy emberséges keretlegény, aki aztán megpróbált segíteni nekik a túlélésben. Ő mondogatta: „Ide figyeljenek emberek…” Ugye, ismerős szlogen?

Alfonzó később megszökött a munkaszolgálatból és hosszú ideig bujkált. Aztán a harcok végeztével előjött, nagy levegőt vett, és azt mondta: folytassunk mindent, folytassuk a bűvészetet, a varázslatot, a táncot, a színészetet, mert élni jó, és szórakoztatni a közönséget még jobb. Egy sebesült orosz tiszt tolmácsaként került Szegedre, ahol aztán már segédszínészként dolgozhatott, majd visszatérve a fővárosba, a zseniális bűvész, Rodolfo partnereként lépett fel a Fővárosi Nagycirkuszban. Aztán jött a Vidám Színpad, az ő igazi társulata. Az ő igazi szerepe és terepe. Egészen nyugdíjazásáig. Az 1956-os forradalom alatt éppen a Szovjetunióban turnézott, így kimaradt a vérzivatarból, amikor hazatért, újra csomagolt, és európai turnéra indult, Bécsben, Belgiumban tapsolták őt, és olyan művészek mellett szerepelhetett, mint Vittori De Sica, és Jacques Tati. Aztán Magyarországon a Vidám Színpadon lett igazi Alfonzó. Az a karakter, az az imádnivaló, utánozhatatlan karakter, akit nemzedékek néztek megszámlálhatatlan kabaréjelenetben vagy filmben, színpadi szerepben.

Ványadt Ványadtovics Vinyov. Egy, a zseniális alakításaiból. Szerepelt reklámfilmekben, például ő reklámozta a BKV megalakulásakor a kalauz nélküli kocsikat, de láthatta őt a nagyközönség filmekben is. Például az Én vagyok Jeromos című vígjátékban és a Keménykalap és krumpliorrban, amelyben ő volt Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri. Az elátkozott fagylaltos. Hihetetlen, de hat nyelven beszélt. Németül, angolul, olaszul, franciául, oroszul és arabul. A magyar volt a hetedik. Ha a Csehov-paródiát, a Ványadt bácsit megnézi az ember, azt gondolja, megunhatatlan. Lassú, mégis minden pillanata, minden mondata, minden rezdülése tökéletes. De Alfonzó munkássága és hagyatéka ennél szerteágazóbb.

A komikusnak három gyermeke született. Idősebb fia, Markos György ugyancsak népszerű, elismert előadóművész lett. Lánya, Zsuzsa 1995-ben, 41 esztendősen hunyt el. István fia több mint húsz évig élt Kanadában, ott járt egyetemre, itthon tolmácsként dolgozott, angolt és franciát tanított. Alfonzó 1987. május 31-én hunyt el 75 esztendősen. Azt írta róla egyszer Kornis Mihály: „Hofi előtt úgy hat, mint Aiszkhülösz Szophoklész előtt…” Találó.

Nyugodj békében, Alfonzó!