Csak néztek meglepve, kikerekedett szemekkel az emberek. Nézték, ahogy a két híres színész ott fut a Hűvösvölgyben. Tán még akadt is közöttük, aki azt kiabálta utánuk: hohó, emberek, ott kergeti a labanc a kurucot!
És akik látták, tán sosem felejtik el, ahogy Zenthe Ferenc és Basilides Zoltán mackóalsóban, hozzá passzoló mackófölsőben szedi a lábait a városszéli lankákon. Honnan is tudhatták volna, hogy ez nem valamiféle filmjelenet, hanem a szokásos napi testmozgás. Merthogy a két jó barát, Zenthe és Basilides rendszeresen futott erdőn és mezőn. Méghozzá egy általuk kitalált speciális módszerrel, amely abból állt, hogy a sprintet rendszerint gyaloglás váltotta. Jó lehetett őket együtt látni.
És csodálatos volt őket együtt látni a Tenkes kapitányában is. Ahogy Zenthe, a kuruc megtréfálja Basilidest, a labancot. Ahogy Eke Máté túljár Bruckenbacker Alfonz kapitány eszén. A mai napig legendák keringenek erről a filmsorozatról. S persze magáról a forgatásról is. Amikor 1963 júniusában megérkeztek a filmesek, színészek Siklósra, a helyiek rácsodálkoztak a sok közismert emberre, nézték őket, ahogy végigsétálnak a főutcán, ahogy Zenthe, Basilides, Pécsi Ildikó, Szabó Gyula és a többiek bemennek a kisboltba. Vagy bekvártélyozzák őket valamelyik házikóba. Mert így történt bizony, a színészeket, köztük a Bruckenbacker kapitányt alakító Basilides Zoltánt ott szállásolták el Siklóson, a több mint egy hónapig tartó forgatás alatt. Nyolc településen forogtak a kamerák és ahogy lehetett spórolt a stáb – csak nem a bulikkal! Van egy fotó, amely egy, a Tenkes oldalában található borospincében készült, és a képen az látszik, ahogy Basilides jobb kezében egy félig üres (vagy inkább félig teli…) pohárral, széles mosollyal élvezi a pillanatot. Élvezi az életet.
Imádnivaló ember volt. És akár szólíthatták volna grófnak, hercegnek, esetleg nagyságos úrnak, merthogy a Basilides-család nagyon is híres volt. Még ha nem is a nemesi rangok miatt, bár az egyik ős, Basilides Gusztáv 1841 és 1913 között Jolsva városka polgármestere volt. De a família nemessége nem a rangokból, hanem a lelkükből fakadt, kevés olyan dinasztia akad a magyar történelemben, mint a Basilidesek, akik ennyi híres művésszel büszkélkedhetnek. Volt közöttük operaénekes, több festőművész, filmrendező, költő, maszkmester, zenekritikus, író, karmester.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
És színész, a különleges karakterű Basilides Zoltán. Aki látta őt játszani, az bizonyára feltette magában a kérdést: ilyen hanggal miért nem énekel? Pedig ő bizony énekelt. Basilides Barna állami közjegyző és Koreny Jolán gyermeke egyértelműen operaénekesnek készült, és annak rendje és módja szerint elvégezte a Zeneakadémiát. Imádták Szegeden, majd Debrecenben, később pedig a fővárosban is a nézők. Basilides Zoltán pályafutása a Szegedi Nemzeti Színházban kezdődött, ahol az operatagozathoz tartozott. Mély, dörgő, már-már mennydörgő basszusa betöltötte a színpadot, és nagy jövőt jósoltak neki. Minden másként alakult. A próza, a szép magyar beszéd elcsábította. Így került 1949-ben a Debreceni Csokonai Színházhoz, ahol már prózai szerepeket kapott. Újabb két esztendő múltán pedig már a Madách Színház társulatához szerződött. Igaz, akadt még egy kisebb kalandja a Fővárosi Operettszínházban, de aztán a szíve visszahúzta a Madách-hoz, ahol haláláig játszott. Mindig hős szerepre vágyott, hogy neki szurkoljanak a nézők. Csak hát a rendezők akár színpadon, akár filmforgatás közepette más karaktert láttak benne. Az a sajátos, markáns arc, az a dús szemöldök tette őt különlegessé és jobbára mellékszereplővé.
Láthatta őt a közönség a Föltámadott a tengerben, a Gábor diákban, a Mese a 12 találatról című filmben, a Csodacsatárban, a Légy jó mindhaláligban, az Aranyemberben… Mégis, Bruckenbacker kapitányként írta be magát jó vastag filccel a magyar filmtörténelem emlékkönyvébe. Kitörölhetetlenül. Az a forgatás 1963-ban életre szóló emlék volt neki is – nekünk is. Ha élne, órákig mesélne a Siklós környéki finom borokról, amelyeket a forgatások után nagyokat koccintgatva felhörpintettek. Tán elmesélné azt is, hogy a film egyik piaci jelenetében látható gyümölcsök pillanatok alatt eltűntek, pedig azokat kölcsön kapta a stáb, nem elfogyasztásra. És arról is mesélhetne nevetve, hogy Zenthe Ferenc fia is rendszeresen felbukkant a Tenkes kapitánya gyerekszereplői között. De talán arról mesélne legszívesebben, hogy előbb az Érdemes művész, majd a Kiváló művész díjat is átvehette, és 1963-tól kezdve rendszeresen feltűnt a televízió képernyőjén is. Testvére Barna festő, grafikus és gobelin-tervező volt. Másik fivére, Ábris pedig filmrendező és egyetemi tanár.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Az a gyönyörű basszus, amelyet azóta sem hallani. S Basilides Zoltán, aki a felvidéki Vágújhelyen született, az öblös hangjával, a sajátos mosolyával bizony maradandót alkotott. Azt írták egyszer róla, hogy sajátos, fanyar humora és szigorúnak, szinte morcosnak tűnő ábrázata ellenére rendkívül érzékeny lélekkel áldotta meg őt a teremtő. Csoda-e, ha Kossuth-díjjal is jutalmazták?
Sokat futott együtt Zenthe Ferenccel a Hűvösvölgyben. Futott, hogy jó kondiban maradjon, hogy sokáig élhessen. A sors végül 70 esztendőt adott neki, 1988. szeptember 29-én, Budapesten aludt el örökre egy különleges karakterű színész, aki operaénekes is lehetett volna, de szerencsénkre a prózát választotta.
Nyugodj békében, Basilides Zoltán!
