Ennek nem így kellett volna lennie… Emlékszel? 1990. február 23-án, szinte egyszerre mondtátok ki Zolival, Bigyóval, Imrével és Csabával, hogy hát akkor legyen ebből zenekar.
Fiatalok voltatok, a rendszerváltást ti sem nagyon értettétek, viszont ott volt a zene. Nem volt akkor marketing, meg kampánymenedzser, a zenekar jelképe is úgy lett egy hal, hogy megláttátok egy kispesti halászcsárdán az emblémát és megtetszett nektek.
Te már akkor is Cipő voltál! Ha pedig a rendőr elkérte a személyidet, azt olvashatta, hogy Bódi László újságkihordó, meg postaforgalmi segédtiszt. Egyszer azt mondtad, ti nem lettetek kitalálva. Jött magától a Republic. Mert jönnie kellett. Huszonöt éves voltál. Már mögötted volt Kisvárda, a Cipőfűző zenekar – ugye, mennyire szeretted? -, a katonaság, meg a sárvári diáknapok, ahol a verseidet és a dalaidat a helyszínen hallva gratulált valaki, ami sokat jelentett neked. Igen, Bródy János.
Te, Cipő! Az valami hihetetlen volt, ahogyan berobbantatok a köztudatba. Énekes voltál, meg zenész, de ugyanannyira költő is. Sokan egész karrierjük során nem tudnak kipréselni magukból egy jó zenét. Te több mint 240 dalt írtál a Republicnak. Veled együtt voltunk szerelmesek a 67-es úton és képzeld, ma sincs olyan retroparti, ahol ne lenne Szállj el, kismadár.
Sokat írtál és gyorsan éltél. Talán sejtetted… Imádtad Nagy László verseit és a zseniális cseh írót, Hrabalt. Ő írta egyszer, hogy „szeretem hátulról nézni a bekapcsolt tévét.” Te is ilyen voltál. Másképp láttad a világot és másképp élted meg. Sokszor fájdalmasabban, érzékenyebben.
Te Cipő! Ennek tényleg nem így kellett volna lennie… Ahelyett, hogy Kisvárdán lenne egy buli hétvégén, meg március 15-én az Arénában egy olyan koncert, hogy még a Gellért-hegyen is hallanák, helyette csönd van, némaság és fájdalom. Immár kilenc éve…
Az is törvényszerű volt, hogy egyszer összehoz a sors Cseh Tamással és együtt dolgozik majd a két mély érzésű dalnok. Nem is kérdeztem még, mi van Tamással ott fent, a magasban? Mondd meg neki, nagyon sokat gondol rá Bereményi Géza…
Ennek tényleg nem így kellett volna lennie, Cipő! Ott kellene állnod a színpadon, a szokásos atlétádban és ezerrel bele kellene ordítanod a mikrofonba, hogy aki hülye, az is marad! Kellene… Ha nincs évente százötven koncert, ha kicsit lassabban élsz, ha a sors kegyesebb hozzád és egészségesebb szívet kapsz a sorstól. Kilenc éve, hogy 2013. március 11-én örökre elaludtál.
Ennek nem így kellett volna lennie, Cipő! 47 évesen ne haljon meg az ember! Dolgozzon, éljen, nevelje a gyerekeit, aztán jöjjenek az unokák, meg a vasárnapi családi ebédek, ahol végignéz az izgő-mozgó unokákon és azt mondja, érdemes volt végigcsinálni. És ha tehetséges – mint te, Cipő – akkor írjon még számtalan szép vagy éppen fájdalmas számot.
Hiányzol. Hiányzol Kisvárdának, Budapestnek, Sopronnak, mindenkinek. Hiányzol a Republicnak, Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak és Bródy Jánosnak is, aki anno Sárváron meglátta benned azt, ami lettél. Hiányzol a családodnak és nagyon hiányzol a rajongóknak.
De ezt te is tudod. És el is mondanám…
Ha itt lennél velem…
