Mesés összeget rejtő citera, egy láda almával trükköző csaló és meghitt udvari ünnepségek, ahol Kugler Henrik udvari cukrász pompás szaloncukraitól roskadoztak a fenyőfák. Régmúlt karácsonyok a budai Várban!
1877-ben egy igazi karácsonyi meséről számoltak be az újságok. Történt, hogy egy bizonyos Theobald nevű kapitány 11 éves kisfia megtudta, hogy a Dísz téren található házuk padlásán van egy öreg citera. Azt kérte karácsonyra az apjától. Theobald kapitány aztán titokban elvitte az öreg hangszert egy szakemberhez, hiszen ütött-kopott volt, s furcsán, tompán szólt. A mester megnézte és a fejét csóválta, hiszen alig lehetett belőle egy hangot is kicsikarni. A hangszerjavító végül szétszedte a citerát és hamar kiderült, mitől volt olyan tompa: rengeteg papírpénz volt benne elrejtve, gondosan becsomagolva. Egyből szólt a kapitánynak, aki aztán boldogan ment haza az ütött-kopott citerával és a temérdek pénzzel. Karácsony este aztán új citera lapult becsomagolva a karácsonyfa alatt, a kisfiú pedig olyan boldog volt, mint talán még soha.
Fotó: Fortepan/Album001
Az 1877-es év karácsonya a Dísz téren boldogságot hozott, nem sokkal arrébb viszont nem kevés bosszúságot. Pedig olyan szépen indult. Karácsony reggelén egy idős ember kopogtatott a lakás ajtaján és a ház urát kereste. Az ki is jött, az öreg pedig elmondta, az ő lánya három éve ebben a lakásban szolgált és olyan jó sora volt, hogy ő nagy ládányi piros almával akar kedveskedni a korábbi gazdának. Megörült a ház ura és nyomban adott tíz forintot a jóságos öregnek, aki közölte, a piros almák a pályaudvaron vannak, ő azonban nem bírja már idehozni, de ha kap segítséget, hamar visszatérnek a gyümölccsel. A ház ura el is küldte az öreggel az egyik szolgálóját. Igen ám, de a jóságosnak vélt öreg már Pesten fogta magát és berohant egy átjáróházba, s soha nem jött vissza. A szolgálónak percekig tartott, míg rádöbbent, hogy bizony át lettek verve. Az újságok meg is jegyezték az esettel kapcsolatban: „régi svindlerség, amely sokszor megújul.”
A lapokból lehet tudni azt is, hogy 1836 karácsonyán szállingózott a hó a budai Várban is, ám később elolvadt. „Karácsonyunk fejér is vala, de fekete is, mert a fagytalan földön az innepen alig marad itt-ott belőle” – írták a krónikások. Karácsonykor, aki tehette, karácsonyfát díszített, a várban élő tehetősebbek közül viszont sokan mentek vadászni az ünnep alatt. 1859-ben a Nefelejcs című újság így írt erről a szokásról: „A hölgyek szép kezeikkel a gyermekek és nem gyermekek nagy örömére, csinos karácsonyfákat szereltek föl mindenféle apró csecsebecsével, addig a férfiak, különösen a főbb rangúak, vadászatokra indultak.”
Ferenc József osztrák császár és magyar király ritkán karácsonyozott a budai Várban, de így történt például 1869-ben. Kugler Henrik udvari cukrász szaloncukrokkal ékesítette fel a karácsonyfát. Ebben az esztendőben elmaradt a fehér karácsony, mint ahogy a lapok írták: „A lefolyt ünnepek különben csakis a falak között voltak szépek: az utcákon szörnyű fekete karácsonyt értünk, örökös esővel, sáros utcákkal.” Karácsonykor az udvar amúgy kettős ünnepelt ült, hiszen Erzsébet királyné december 24-én született, így a Várban a hagyományos karácsonyi misék mellett érte is szóltak a harangok. 1872-ben arról is beszámoltak a lapok, hogy Sisi is a Budavári Palotában tölti az ünnepeket és az ő ízlése szerint alakítják át a királyi lovardát. Ezen a karácsonyon mindenki ott volt Ferenc József családjából a vár falai között. Azt is tudni lehet, hogy a család december 24-én az ebédet a hagyományoknak megfelelően délután öt órakor tartotta.
Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei
A budai Vár történetének egyik legszomorúbb karácsonya jóval később, 1944-ben jött el, amikor az emberek jobbára az óvóhelyen töltötték az ünnepet, hiszen folyt a harc az utcákon és bombák hullottak az égből. A régi újságcikkek mellett szüleink, nagyszüleink történeteiből is tudhatjuk, hogy a második világháború alatt a karácsonyi készülődés része volt, hogy sokan a tartós élelmiszerekből is feltöltötték otthoni raktáraikat, felkészülve a nehezebb időkre. Mégis, karácsony ünnepén a legtöbben ekkor is igyekeztek a lelküket felvidítani, a családi légkört meghitté tenni.
1941 decemberében Márai Sándor a következőket írta a Pesti Hírlapban: „A harmadik háborús karácsony legnagyobb meglepetése – a kereskedők egyhangú jelentése szerint –, hogy az emberek nem föltétlenül a szükségeset vásárolták egymásnak ajándékba, hanem a nemesen fölöslegeset: elsősorban a könyvet, aztán megint a könyvet; … Hála a magyar kereskedő és termelő tehetségének, kirakataink ezen a karácsonyon sem voltak szegényesek; … s a közönség, olyan ösztönnel, melyet nem lehet eléggé csodálni, éppen a szükség és a gondok karácsonyán nem a legszükségesebbet, hanem a fölöslegeset választotta, azt, amitől a lélek jóllakottabb lesz, s nem azt, amitől a test bután megdagad. Talán megérezte, hogy éppen a veszély és a gond órájában a fölösleges a legszükségesebb.”
(További izgalmas, nosztalgikus cikkek a budai Várról és a megújuló Budavári Palotanegyedről a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán https://www.facebook.com/nemzetihauszmannprogram)
